PL: Rodgers első meccsén a Leicester kikapott Watfordban

2019.03.03. 15:01
Vereséggel mutatkozott be Brendan Rodgers menedzser a Leicester City kispadján, mivel a 2016-os bajnokcsapat Andre Gray 92. percben szerzett góljának következtében 2–1-re kikapott idegenben a Watfordtól a Premier League 29. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

A Watford a Premier League-ben sorozatban harmadszor fogadott olyan csapatot, amelyet korábbi menedzsere irányít, és ezeken a találkozókon összesen hét pontot szerzett. A „lódarazsak” a Burnley (Sean Dyche) elleni 0–0-s döntetlen és az Everton (Marco Silva) felett aratott 1–0-s siker után ezúttal a Leicestert látták vendégül, melynek kispadján most ült először Brendan Rodgers, aki a 2008–2009-es szezonban volt a Watford trénere.

A hazaiak Troy Deeney lesgyanús helyzetből fejelt góljával már az ötödik percben előnybe kerültek, az angol támadó ezzel kilencmeccses góltalansági sorozatának vetett véget a Vicarage Roadon.

A Leicester a hajrához érve egyenlített Jamie Vardy révén, aki a „rókák” legutóbbi négy menedzserének bemutatkozó mérkőzésén mindig betalált, ám pontot nem szerzett, mivel a csereként beálló watfordi Andre Gray a hosszabbításban kihasználta a vendégvédelem megingását.

A Leicester így ebben a bajnoki kiírásban minden más együttesnél többször, harmadszor kapott ki a ráadásban esett góllal.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Watford–Leicester City 2–1 (Deeney 5., A. Gray 92., ill. Vardy 75.)
Everton–Liverpool 0–0
Fulham–Chelsea 1–2 (Chambers 27., ill. Higuaín 20., Jorginho 31.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 29 23 2 4 76–20 +56 71
2. Liverpool 29 21 7 1 64–15 +49 70
3. Tottenham 29 20 1 8 56–30 +26 61
4. Manchester United 29 17 7 5 58–38 +20 58
5. Arsenal 29 17 6 6 61–39 +22 57
6. Chelsea 28 17 5 6 49–30 +19 56
7. Wolverhampton 29 12 7 10 37–35 +2 43
8. Watford 29 12 7 10 41–41 0 43
9. West Ham 29 11 6 12 37–41 –4 39
10. Everton 29 10 7 12 39–39 0 37
11. Leicester City 29 10 5 14 35–41 –6 35
12. Bournemouth 29 10 4 15 39–54 –15 34
13. Crystal Palace 29 9 6 14 35–39 –4 33
14. Newcastle 29 8 7 14 26–36 –10 31
15. Brighton & Hove Albion 28 8 6 14 30–41 –11 30
16. Burnley 29 8 6 15 32–53 –21 30
17. Southampton 29 6 9 14 32–49 –17 27
18. Cardiff City 29 7 4 18 25–57 –32 25
19. Fulham 29 4 5 20 27–65 –38 17
20. Huddersfield Town 29 3 5 21 15–51 –36 14

 

 

Legfrissebb hírek

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05