PL: Pulisic-gála, sorozatban hetedszer győzött a Chelsea

B. L.B. L.
2019.10.26. 20:20
null
Pulisic lett a Chelsea PL-történetének legfiatalabb triplázója (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában a Chelsea a triplázó Christian Pulisic vezérletével 4–2-re nyert a Burnley otthonában.

Remek formában várta Frank Lampard együttese a találkozót, hiszen az előző hat tétmérkőzésen egyaránt győzni tudott.

A házigazda a 22. percig húzta gól nélkül, akkor azonban az Ajax ellen parádésan beszálló Pulisic szenzációs szólója után kötényt is kiosztva lőtt a hosszú alsóba (0–1). Az amerikai szélső a folytatásban sem fogta vissza magát, az első félidő hajrájában a büntetőterületen belülre érve lőtte ki a bal alsót, majd a fordulást követően Mount szöglet utáni beadását fejelte a kapuba (0–3).

A 21 éves és 38 napos Pulisic a Chelsea PL-történetének legfiatalabb triplázója. Érdekesség, hogy ezt a csúcsot idén már Tammy Abraham is megdöntötte, de az ő rekordja csak 42 napig élt.

Pillanatokkal később pedig már ott is volt a negyedik Chelsea-gól is, a második találatot előkészítő Willian lőtte ki szépen a hosszú alsót, teljesen megnyugtatva a londoniakat (0–4).

A végjátékban kozmetikázott a Burnley, előbb Jay Rodriguez lőtt 25 méterről hatalmas gólt a bal felsőbe, majd McNeil megpattanó lövésével alakult ki a 2–4.

Lampard együttese – döcögős kezdés után – sorozatban a hetedik győzelmét könyvelte el.


ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Manchester City–Aston Villa 3–0
(Sterling 46., De Bruyne 65., Gündogan 70.)
Brighton–Everton 3–2
(Gross 15., Maupay 79. – 11-esből, Digne 94. – öngól, ill. Webster 20. – öngól, Calvert-Lewin 74.)
Watford–Bournemouth 0–0
West Ham–Sheffield United 1–1 (Snodgrass 44., ill. Mousset 68.)
Burnley–Chelsea 2–4 (Jay Rodriguez 86., McNeil 89., ill. Pulisic 21., 45., 56., Willian 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 9 8 1 – 21–7 +14 25
2. Manchester City 10 7 1 2 32–9 +23 22
3. Leicester City 10 6 2 2 25–8 +17 20
4. Chelsea 10 6 2 2 23–16 +7 20
5. Arsenal 9 4 3 2 13–12 +1 15
6. Crystal Palace 9 4 2 3 8–10 –2 14
7. Sheffield United 10 3 4 3 9–8 +1 13
8. Bournemouth 10 3 4 3 13–13 0 13
9. West Ham 10 3 4 3 12–14 –2 13
10. Tottenham 9 3 3 3 15–13 +2 12
11. Burnley 10 3 3 4 14–15 –1 12
12. Brighton & Hove Albion 10 3 3 4 12–14 –2 12
13. Wolverhampton 9 2 5 2 12–12 0 11
14. Aston Villa 10 3 2 5 15–16 –1 11
15. Manchester United 9 2 4 3 10–9 +1 10
16. Everton 10 3 1 6 10–16 –6 10
17. Newcastle 9 2 2 5 5–14 –9 8
18. Southampton 10 2 2 6 9–25 –16 8
19. Norwich City 9 2 1 6 10–21 –11 7
20. Watford 10 – 5 5 5–21 –16 5
Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36