PL: piros lap és a 96. percben kihagyott tizenegyes Cardiffban

Vágólapra másolva!
2018.08.18. 15:38
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League második fordulójának nyitó meccsén nem bírt egymással a Cardiff City és a Newcastle United. Ezzel továbbra is nyeretlenek az új szezonban.

A vendég Newcastle kezdte aktívabban a mérkőzést. A 7. percben Kenedy közép-távoli lövése lepte meg kis híján a Cardiff kapujában álló Neil Etheridge-et, akiről elsőre messze kipattant a labda, majd másodjára tudott csak rávetődni. Néhány perccel később már bravúrt kellett bemutatnia a hazai kapusnak: Ayoze Pérez közeli lövésébe vetődött bele önfeláldozóan.

A kék-fehér mezes cardiffiak az első félidőben nem jelentettek nagyobb veszélyt a newcastle-i kapura, három kísérletükből egy sem találta el a kaput, így a nyitó fordulóban, a Tottenham ellen több nagy védést is bemutató Martin Dúbravkának nem akadt feladata az első félidőben.

A fordulás után próbálta kézbe venni az irányítást a Cardiff, Junior Hoilett majd Kenneth Zohore is helyzetbe került, de a kaput továbbra sem sikerült eltalálni.

A 66. percben, a szünetben beállt vendégvédő, Isaac Hayden kapott azonnali piros lapot, miután hátulról, nyújtott lábbal letarolta Josh Murphyt. A hazaiak viszont az emberelőny jelentette eséllyel sem tudtak élni. A hátralévő szűk fél órában inkább a küzdelem dominált a pályán, egy-egy kemény belépővel fűszerezve.

A 96. percben Kenedy lábában lehetett volna a Newcastle-győzelmet jelentő találat, de az utolsó pillanatokban megítélt büntetőt rosszul helyezve, a balra vetődő Etheridge-be lőtte.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ

Cardiff City–Newcastle 0–0

KÉSŐBBI MÉRKŐZÉSEK
Chelsea–Arsenal 3–2 (
Pedro 9., Morata 20., M. Alonso 81., ill. Mhitarjan 37., Iwobi 81.)

Everton–Southampton 2–1 (Walcott 15., Richarlison 31., ill. Ings 54.)
Leicester City–Wolverhampton Wanderers 2–0 (Doherty 29. – öngól, Maddison 45.)
Tottenham Hotspur–Fulham 3–1 (Lucas Moura 43., Trippier 74., Kane 77., ill. Mitrovics 52.)
VASÁRNAP
14.30: Burnley–Watford
14.30: Manchester City–Huddersfield Town (Tv: Spíler1)
17.00: Brighton & Hove Albion–Manchester United (Tv: Spíler1)


AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 2 2 6–2 +4 6
2. Tottenham 2 2 5–2 +3 6
3. Bournemouth 2 2 4–1 +3 6
4. Everton 2 1 1 4–3 +1 4
5. Liverpool 1 1 4–0 +4 3
6. Watford 1 1 2–0 +2 3
6. Manchester City 1 1 2–0 +2 3
6. Crystal Palace 1 1 2–0 +2 3
9. Leicester City 2 1 1 3–2 +1 3
10. Manchester United 1 1 2–1 +1 3
11. Burnley 1 1 0–0 0 1
12. Southampton 2 1 1 1–2 –1 1
12. Newcastle 2 1 1 1–2 –1 1
14. Wolverhampton 2 1 1 2–4 –2 1
15. Cardiff City 2 1 1 0–2 –2 1
16. Brighton & Hove Albion 1 1 0–2 –2 0
17. Arsenal 2 2 2–5 –3 0
18. Huddersfield Town 1 1 0–3 –3 0
19. Fulham 2 2 1–5 –4 0
20. West Ham 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik