PL: őrült meccsen, hatgólos döntetlent játszott a Sheffield és az MU

Vágólapra másolva!
2019.11.24. 19:26
null
A meccs végén egyik csapat sem érdemelt vereséget (Fotó: AFP)
A Manchester United 3–3-as döntetlent játszott a Sheffield Uniteddel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában.

A Sheffield United fantasztikus formában várhatta az MU elleni összecsapást, hiszen az újonc az előző öt PL-meccsén nem talált legyőzőre. A hazaiak egy nagy visszatérőt is köszönthettek a kezdő tizenegyben – a nyáron az Evertontól átigazolt Phil Jagielka 2007 májusában kezdett legutóbb a Sheffieldben, azóta 4578 nap telt el.

A frissen feljutó csapat – szinte már szokásos módon – feltüzelt állapotban kezdte a találkozót, s többször is veszélyeztette David De Gea kapuját. Az első negyedórát még megúszta az MU, ám a 19. percben már nem hibázott a Sheffield United. Ekkor Phil Jones ügyetlen labdafedezését használta ki Mousset, majd gurított vissza a tizenhatoson belül, Lundstram lövését még védte a spanyol kapus, a kipattanóra remekül érkezett John Fleck, aki megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1–0).

Az első félidőben az MU alig veszélyeztetett, csupán néhány kontrára indultak Rashfordék, viszont azok is nagyon hamar elhaltak. A fordulás után is bátran futballozott a kisebbik United, s az 52. percben meg is duplázta előnyét – az első gól szerzője, Fleck ezúttal előkészítőként tevékenykedett, passzából Lys Mousset fordult kapura, majd nagyon okosan tekert a bal alsó sarokba (2–0).

Húsz perccel a második hazai gól után a Manchester United is villant. A walesi szupertehetség, Daniel James húzta meg a jobb oldalon, beadásába belecsúsztatott az egyik sheffieldi védő, a labda így egyenesen Brandon Williams elé pattant, aki kapásból mértani pontossággal lőtt a kapu bal oldalába (2–1). Ez a gól mindent megváltoztatott – a 77. percben Rashford középre nyesett labdájára érkezett Mason Greenwood, s becsúszva juttatta a labdát a kapuba (2–2). Szinte még a középkezdést sem végezte el a Sheffield, amikor a vendégek már az újabb góljukat ünnepelték. James tálalt Marcus Rashford elé, s neki csak az üres kapuba kellett passzolnia(2–3).

Ekkor mindenki azt gondolta, hogy a Sheffield teljesen összetört, s a Manchester United megnyeri a meccset, ám a 90. percben ismét jött a fordulat: a hazaiak beszorították Lindelöféket, s a kapu előtti kavarodásbólOliver McBurnie volt eredményes, beállítva ezzel a 3–3-as végeredményt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Sheffield United–Manchester United 3–3
(Fleck 19., Mousset 52., McBurnie 90., ill. B. Williams 72., Greenwood 77., Rashford 79. )
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
West Ham United–Tottenham 2–3 (Antonio 73., Ogbonna 96., ill. Szon Hung Min 36., Lucas Moura 43., Kane 49.)
Arsenal–Southampton 22 (Lacazette 18., 96. ill. Ings 8., Ward-Prowse 71.)
AFC Bournemouth–Wolverhampton 1–2 (Cook 59., ill. Moutinho 21., R. Jiménez 31.)
Brighton–Leicester City 0–2 (A. Pérez 64., Vardy 82. – 11-esből)
Crystal Palace–Liverpool 1–2 (Zaha 82., ill. Mané 49., Firmino 85.)
Everton–Norwich City 0–2 (Cantwell 54., Srbeny 93.)
Watford–Burnley 0–3 (Wood 53., Barners 82. – 11-esből, Tarkowski 87.)
Manchester City–Chelsea 2–1 (De Bruyne 29., Mahrez 37., ill. Kanté 21.)
HÉTFŐ
21.00: Aston Villa–Newcastle United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 13 12 1 30–11 +19 37
2. Leicester City 13 9 2 2 31– 8 +23 29
3. Manchester City 13 9 1 3 37–14 +23 28
4. Chelsea 13 8 2 3 28–19 +9 26
5. Wolverhampton 13 4 7 2 18–16 +2 19
6. Burnley 13 5 3 5 21–18 +3 18
7. Sheffield United 13 4 6 3 16–13 +3 18
8. Arsenal 13 4 6 3 18–19 –1 18
9. Manchester United 13 4 5 4 19–15 +4 17
10. Tottenham 13 4 5 4 21–19 +2 17
11. Bournemouth 13 4 4 5 16–17 –1 16
12. Brighton & Hove Albion 13 4 3 6 15–19 –4 15
13. Newcastle 12 4 3 5 11–18 –7 15
13. Crystal Palace 13 4 3 6 11–18 –7 15
15. Everton 13 4 2 7 13–20 –7 14
16. West Ham 13 3 4 6 16–23 –7 13
17. Aston Villa 12 3 2 7 17–20 –3 11
18. Norwich City 13 3 1 9 13–28 –15 10
19. Southampton 13 2 3 8 13–31 –18 9
20. Watford 13 1 5 7 8–26 –18 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik