PL: Nem úgy tűnik, mintha bármi el lenne döntve – Klopp

Vágólapra másolva!
2019.12.27. 11:00
null
Jürgen Klopp úgy gondolja, még mindig nem dőlt el a bajnokság (Fotó: AFP)
A Liverpool csütörtök este simán, négy gólt szerezve intézte el a Leicester Cityt a Premier League 19. fordulójában, így 13 pont az előnye a tabella élén. A találkozó után természetesen a főszereplők is értékeltek.


A találkozó utáni, BBC által megörökített interjúban a riporter megemlítette, mennyire koncentráltak Klopp játékosai – a német menedzser nem ellenkezett.

„Így van, és nagyon örülök neki, nagyra értékelem és becsülöm azt, amit gyakorlatilag háromnaponta bemutatnak. Már a mérkőzés elején jók voltunk, óriási lehetőségeink voltak, de ezeket nem sikerült gólra váltani. Azonban meccsben maradtunk, irányítottunk, a Leicester ugyanakkor nehezen jött bele a játékba. Az első félidőben mindkét csapaton látszott, hogy kemény az idény, és az, hogy hol tartanak ebben a pillanatban. Mi jobban irányítottunk, a Leicester viszont talán nem volt annyira agresszív, mint amennyire szokott lenni” – magyarázott a lefújás után a Liverpool szakvezetője.

„Volt már tíz-tizenegy pontos előnyünk is, most tizenhárom, ám nem érezzük ezt, és nem gondolunk erre. Igazából a meccs előtt egyszer sem említettük ezt, mert egyszerűen nem érdekes. Mindannyian ismerjük a sztorit, hogy a brit futball történetében még sosem volt olyan, hogy egy csapat ennél nagyobb előnyt vesztett el. Ez az én fülemben negatívan cseng, szóval miért gondolkodnánk ilyesmin? Csak a következő mérkőzésre koncentrálunk. Mondom is, a következő öt találkozónkon a Wolverhampton, a Sheffield United, az Everton, a Tottenham és a Manchester United ellen lépünk pályára. Ebből nekem nem úgy tűnik, mintha bármi el lenne döntve, mindegyik meccset le kell játszanunk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy felkészüljünk ezekre, a számok viszont egyáltalán nem fontosak nekünk”
olvasható a The Guardianen.

Klopp a megsérülő Jordan Hendersonnal kapcsolatban megnyugtatta a szurkolókat: „Jordan rendben van. Kapott egy rúgást a sípcsontjára, vérzett is utána, de azt mondta, tudta volna folytatni.”

„Fantasztikus csapat nagy önbizalommal –
mondta ezt már korábbi együttesérőlBrendan Rodgers, a Leicester City menedzsere. – Elég tapasztaltak és jók ahhoz, hogy megcsinálják, amit elterveztek, habár még mindig sok van hátra. A legutóbbi két találkozó remek visszajelzés volt nekünk. Remekül teljesítettünk eddig, ezzel beszálltunk a bajnoki címért folyó versenybe, de láthattuk, milyen magas szintet képviselt az ellenfél.”

A Leicester City kapusa, Kasper Schmeichel keményen kritizálta Michael Oliver játékvezetőt a megadott tizenegyes miatt. Mint ismert, Caglar Söyüncü kezéről pattant le a labda, ezért rúghatott büntetőt James Milner.

„Szerintem túl kemény ítélet volt. Meccsben voltunk, amíg a bíró nem akart hőst csinálni magából, onnantól kezdve szétestünk. Nem tudom, mit kellett volna csinálnia, az oldalához szorította a karját, valakiről lepattant a kapu előtt, alig volt ideje reagálni. Ő kétségbeesetten befújja, a VAR pedig ilyenkor már nem vonja vissza a döntést.”

A tizenegyest érő eset

SuperSoccer TV on Twitter

Maksud hati pengen ngejar skor, Livepool malah dikasih penalti sama Leicester. Handball malu-malu Soyuncu ini penyebabnya~ #EPLHanyaAdadiMolaTV #LEILIV https://t.co/aWzlsgZ47R


 

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

Leicester–Liverpool 0–4 (Firmino 31., 74., Milner 71. – 11-esből, Alexander-Arnold 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 18 17 1 46–14 +32 52
2. Leicester City 19 12 3 4 41–18 +23 39
3. Manchester City 18 12 2 4 50–20 +30 38
4. Chelsea 19 10 2 7 33–27 +6 32
5. Tottenham 19 8 5 6 34–27 +7 29
6. Sheffield United 19 7 8 4 23–18 +5 29
7. Manchester United 19 7 7 5 30–23 +7 28
8. Wolverhampton 18 6 9 3 26–22 +4 27
9. Crystal Palace 19 7 5 7 17–21 –4 26
10. Newcastle 19 7 4 8 19–28 –9 25
11. Arsenal 19 5 9 5 25–28 –3 24
12. Burnley 19 7 3 9 24–30 –6 24
13. Everton 19 6 4 9 21–29 –8 22
14. Southampton 19 6 3 10 23–37 –14 21
15. Brighton & Hove Albion 19 5 5 9 22–28 –6 20
16. Bournemouth 19 5 5 9 20–26 –6 20
17. West Ham 18 5 4 9 20–30 –10 19
18. Aston Villa 19 5 3 11 25–33 –8 18
19. Watford 19 2 7 10 12–33 –21 13
20. Norwich City 19 3 3 13 19–38 –19 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik