PL: nem bírt a Burnleyvel, sorozatban negyedik bajnokiján ikszelt az Arsenal

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.02. 17:04
null
Ezúttal is szenvedett az Arsenal (Fotó: AFP)
A Premier League 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Burnley otthonában lépett pályára az Arsenal, ám ahogyan az előző hetekben, úgy most sem sikerült nyernie. Sőt, a hazaiak voltak közelebb a győzelem megszerzéséhez, ám maradt a gól nélküli döntetlen.

A Burnley 1974 óta nem nyert bajnokit hazai pályán az Arsenal ellen – ezen változtatott volna ezúttal Sean Dyche együttese. A vendéglátók csupán gólkülönbségük miatt álltak a fordulót megelőzően az Arsenal mögött, de az esélyek így is Mikel Arteta fiai mellett szóltak. A spanyol menedzser ezúttal is a tőle megszokott taktikával nyitotta a meccset, a vendégek nyomasztó mezőnyfölényben, labdatartással igyekeztek felőrölni ellenfelüket.

Helyzetekig is eljutottak, de ziccereket nem sikerült kialakítaniuk, sőt Jeff Hendrick révén a Burnley kerülhetett volna előnybe az első félidő derekán, amikor egy beadás után Hendrick a tizenhatoson belülről lőhetett, de elvétette a kaput. A következő játékrész elejét már a hazaiak uralták, az Arsenal védelme többször is komoly hibákat vétett.

Bár a folytatásban Pierre-Emerick Aubameyang kétszer is komolyan veszélyeztetett, ziccerig ezúttal is a Burnley jutott el – a 78. percben Jay Rodriguez érkezett középen, és találta el a kapufát, amelyről épp a gólvonalra pattant a labda. Az eredmény a hajrában sem változott, így mindkét csapat tartja pozícióját a középmezőnyben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Burnley–Arsenal 0–0
KORÁBBAN
Leicester City–Chelsea 2–2 (Barnes 54., Chilwell 64., ill. Rüdiger 46., 71.)
AFC Bournemouth–Aston Villa 2–1 (Billing 37., Ake 44., ill. Samata 70.)
Crystal Palace–Sheffield United 0–1 (Guaita 58. – öngól)
Liverpool–Southampton 4–0 (Oxlade-Chamberlain 47., Henderson 60., Szalah 72., 90.)
Newcastle United–Norwich City 0–0
Watford–Everton 2–3 (Masina 10., Pereyra 42., ill. Mina 45+1., 45+4., Walcott 90.)
West Ham United–Brighton & Hove Albion 3–3 (Diop 30., Snodgrass 45., 57., ill. Ogbonna 47. – öngól, Gross 75., Murray 79.)
Manchester United–Wolverhampton Wanderers 0–0
KÉSŐBB
Tottenham Hotspur–Manchester City 2–0 (Bergwijn 63., Szon 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 25 24 1 60–15 +45 73
2. Manchester City 25 16 3 6 65–29 +36 51
3. Leicester City 25 15 4 6 54–26 +28 49
4. Chelsea 25 12 5 8 43–34 +9 41
5. Tottenham 25 10 7 8 40–32 +8 37
6. Sheffield United 25 9 9 7 26–24 +2 36
7. Manchester United 25 9 8 8 36–29 +7 35
8. Wolverhampton 25 8 11 6 35–32 +3 35
9. Everton 25 9 6 10 31–37 –6 33
10. Arsenal 25 6 13 6 32–34 –2 31
11. Burnley 25 9 4 12 29–38 –9 31
12. Newcastle 25 8 7 10 24–36 –12 31
13. Southampton 25 9 4 12 31–46 –15 31
14. Crystal Palace 25 7 9 9 22–29 –7 30
15. Brighton & Hove Albion 25 6 8 11 30–37 –7 26
16. Bournemouth 25 7 5 13 25–38 –13 26
17. Aston Villa 25 7 4 14 32–47 –15 25
18. West Ham 25 6 6 13 30–43 –13 24
19. Watford 25 5 8 12 23–39 –16 23
20. Norwich City 25 4 6 15 24–47 –23 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik