PL: nagy meglepetés, a Southampton pontot rabolt a Chelsea-től

2019.01.02. 22:39
null
Eden Hazardéknak semmi sem jött össze a Southampton ellen (Fotó: AFP)
A Chelsea gól nélküli döntetlent játszott a Southamptonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójában.

 

Hiába kezdett nagy elánnal a Chelsea a Southampton ellen, az óriási mezőnyfölény ellenére nem nagyon tudott nagy helyzeteket kialakítani, az első félidőben nem is született gól.

A 68. percben beállt Cesc Fabregas, aki karrierje 500. tétmérkőzésén léphetett pályára angol klub színeiben – a középpályás 2003 és 2011 között az Arsenalt erősítette, 2014 óta a Chelsea játékosa –, ám ő sem tudott nagyot lendíteni csapatán: a londoni „kékeknek” ezúttal semmi sem jött össze, Maurizio Sarri együttese nem tudott betalálni a Southamptonnak, s maradt a 0–0-s döntetlen.

A többi pályán
A Brighton három perc alatt kétszer is betalált a West Ham otthonában, ám a „kalapácsosoktól” Marko Arnautovic nem sokkal később szintén három perc alatt duplázott, így a hazaiak kétgólos hátrányból mentették ikszre a találkozót. A Burnley több mint egy félidőt játszhatott emberelőnyben a Huddersfield ellen, s végül nagy nehezen meg is tudta nyerni az összecsapást. A Crystal Palace óriási hajrával győzött a Wolves otthonában.

A Newcastle–Manchester United és a Bournemouth–Watford mérkőzésről ide kattintva olvashatnak bővebben!

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ

Chelsea–Southampton 0–0
Huddersfield Town–Burnley 1–2 (Mounié 33., ill. Ch. Wood 39., A. Barnes 73.)
West Ham United–Brighton & Hove Albion 2–2 (Arnautovic 66., 68., ill. D. Stephens 57., Duffy 59.)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0–2 (J. Ayew 83., Milivojevics 94.)
AFC Bournemouth–Watford 3–3 (Aké 34., C. Wilson 37., Fraser 40., ill. Deeney 14., 27., Sema 38.)
Newcastle United–Manchester United 0–2 (R. Lukaku 64., Rashford 80.)

Kedden játszották
Cardiff City–Tottenham Hotspur 0–3 (Kane 3., Eriksen 12., Szon 26.)
Arsenal–Fulham 4–1 (Xhaka 25., Lacazette 55., Ramsey 79., Aubameyang 83., ill. A. Kamara 69.)
Everton–Leicester City 0–1 (Vardy 58.)

Csütörtöki program

21.00: Manchester City–Liverpool (Tv: Spíler1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 20 17 3 48– 8 +40 54
2. Tottenham 21 16 5 46–21 +25 48
3. Manchester City 20 15 2 3 54–16 +38 47
4. Chelsea 21 13 5 3 38–16 +22 44
5. Arsenal 21 12 5 4 46–31 +15 41
6. Manchester United 21 11 5 5 43–32 +11 38
7. Leicester City 21 9 4 8 25–23 +2 31
8. Watford 21 8 5 8 30–31 –1 29
9. Wolverhampton 21 8 5 8 23–25 –2 29
10. West Ham United
21 8 4 9 29–32 –3 28
11. Everton 21 7 6 8 31–31 0 27
12. Bournemouth 21 8 3 10 31–40 –9 27
13. Brighton & Hove Albion 21 7 5 9 24–29 –5 26
14. Crystal Palace 21 6 4 11 19–26 –7 22
15. Newcastle 21 4 6 11 15–29 –14 18
16. Burnley 21 5 3 13 21–42 –21 18
17. Cardiff City 21 5 3 13 19–41 –22 18
18. Southampton 21 3 7 11 21–38 –17 16
19. Fulham 21 3 5 13 19–47 –28 14
20. Huddersfield Town 21 2 4 15 13–37 –24 10
Legfrissebb hírek

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
25 perce

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
21 órája

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:05

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15