HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.12.05 20:54 Frissítve: 2018.12.05 23:37

Két vezető gólt csak ikszre váltott az Arsenal az Old Traffordon

Az angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában 2–2-es döntetlent hozott az Old Traffordon a Manchester United és az Arsenal rangadója. Az Arsenal kétszer is vezetett, ám mindkétszer hamar kiengedte kezéből a vezetést.

HIRDETÉS
Nemanja Maticsnak (jobbra) sikerült féken tartania Pierre-Emerick Aubameyangot (Fotó: AFP)

 

A hosszú veretlenségi sorozatból érkező Arsenal 2006 óta nem nyert az Old Traffordon bajnokit, de mondhatták a londoniak (pláne a két csapat formáját tekintve), hogy mikor, ha nem most? Mindenesetre az összetákolt védelemmel pályára lépő Manchester United agresszívan kezdett, ám nem tudott helyzetet kialakítani. Huszonhat percnyi élénk mezőnyjáték után a lábra kapó, az irányítást lassan átvevő Arsenal került először helyzetbe – és meg is szerezte a vezetést.

Egy bal oldali Lucas Torreira-szögletet követően Shkodran Mustafi bólintott kapura, fejese a földről felpattant, David de Gea rosszul ütött bele, a labda pedig így a gólvonal mögé jutott, Ander Herrera már csak későn mentett (0–1). Mustafi a fejes előtt azért eltüntette valahogy Chris Smallingot, ám ez nem vont maga után bírói beavatkozást. A hatalmas kapushiba azért kellett a gólhoz…

Négy percet kellett csak várni az egyenlítésre: Marcos Rojo csavart kapura egy szabadrúgást, Bernd Leno bravúrral védett, ám a kipattanót a leshatárról rajtoló Herrera a jobb oldalról középre lőtte, a középen üresen maradt Anthony Martial pedig a kapuba küldte a ziccert (1–1).

VÁRATLAN CHELSEA-VERESÉG

A Premier League 15. fordulójában meglepetésre kikapott a Wolverhampton vendégeként a Chelsea, nyert viszont a Liverpool és a Tottenham is. A többi szerdai mérkőzés összefoglalóját itt olvashatja el!

A félidő hátralevő részében csak a sárga lapok villogtak: Andre Marriner a 37., a 38., a 40., a 41. és a 42. percben is elővette a lapot, a 39. viszonylag békés volt... Marriner ki is állíthatta volna a félidő végén az ön- és közveszélyesen játszó Rojót, de vajszívű volt, az argentin bekk így mehetett lehiggadni – de visszajöhetett a folytatásra.

Az Arsenal meg azzal a tudattal vonulhatott félidőre, hogy ebben a bajnoki idényben továbbra sem tudott egyszer sem előnyt szerezni a második játékrészre.

A folytatás az első félidő első feléhez hasonlóan alakult: nagy csata, helyzet alig. Rojo most a labdával foglalkozott és egy óriási lövéssel megtornáztatta Lenót, az elöl levők viszont nem tudtak kapu elé keveredni, így José Mourinho és Unai Emery is támadót cserélt. Mourinho Romelu Lukakut, Emery Alexandre Lacazette-et küldte be.

Lacazette beküldése telitalálatnak bizonyult, a 68. percben ugyanis a francia csatár kulcsszerepet játszott a második vendéggólban – igaz, akkorát nem, mint Marcos Rojo, aki előbb az utolsó vonalban elvesztette a labdát, majd annyira lelkesen igyekezett menteni, akár öngólnak is be lehetett volna írni a Lacazette lövése után kapuba csorgó találatot (1–2). A Premier League utólag végül Rojo öngóljaként jegyezte be a második Arsenal-gólt.

A középkezdés után azonnal egyenlített a United: Rojo ívelte fel a labdát, Lukaku törte a védőfalat és teremtett teret, az Arsenal-védők figyelme kihagyott, Jesse Lingard lecsapott és laposan a kapuba lőtt (2–2).

Nem volt itt vége, az Arsenal rendre megbontotta Diogo Dalot oldalán az MU védelmét, ám De Gea több nagy védéssel versenyben tartotta a hazaiakat – többek között 102 nap után ő lett az első kapus, aki hárítani tudott egy kapura tartó Aubameyang-kísérletet a PL-ben... A hajrá már nem hozott gólt (csak Mhitarjan-lesgólt, előtte pedig egy újabb nagy De Gea-védést), egy kimondottan szórakoztató rangadó végén 2–2-es döntetlen született. Az Arsenal meghosszabbította veretlenségi szériáját, de bánhatja, hogy a kétszeri vezetést „csak” egy ikszre váltotta.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Manchester United–Arsenal 2–2 (Martial 30., Lingard 69., ill. Mustafi 26., Rojo 68. – öngól)
A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Burnley–Liverpool 1–3
 (Cork 54., ill. Milner 62., Firmino 69., Shaqiri 91.)
Fulham–Leicester City 1–1
 (Kamara 42., ill. Maddison 74.)
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 2–1
 (R. Jiménez 59., Jota 63., ill. Loftus-Cheek 18.)
Everton–Newcastle United 1–1 
(Richarlison 38., ill. Rondón 19.)
Tottenham Hotspur–Southampton 3–1
 (Kane 9., Lucas Moura 51., Szon Hung Min 55., ill. Austin 93.)

AZ ÁLLÁS
  1. Manchester City 15 13 2 45–7 +38  41
  2. Liverpool 15 12 3 30–6 +24  39
  3. Tottenham 15 11 4 28–16 +12  33
  4. Chelsea 15 9 4 2 31–13 +18  31
  5. Arsenal 15 9 4 2 34–20 +14  31
  6. Everton 15 6 5 4 21–17 +4  23
  7. Bournemouth 15 7 2 6 25–22 +3  23
  8. Manchester United 15 6 5 4 24–25 –1  23
  9. Leicester City 15 6 4 5 21–18 +3  22
10. Brighton & Hove Albion 15 6 3 6 19–21 –2  21
11. Watford 15 6 2 7 18–21 –3  20
12. Wolverhampton 15 5 4 6 15–18 –3  19
13. West Ham 15 5 3 7 20–23 –3  18
14. Newcastle 15 3 4 8 12–20 –8  13
15. Crystal Palace 15 3 3 9 11–20 –9  12
16. Cardiff City 15 3 2 10 14–30 –16  11
17. Huddersfield Town 15 2 4 9 10–26 –16  10
18. Southampton 15 1 6 8 13–29 –16  9
19. Burnley 15 2 3 10 14–32 –18  9
20. Fulham 15 2 3 10 15–36 –21  9
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.08 14:15:59

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A londoniak a legjobbkor találtak be az első és a második félidőben is • Hazard két gólpasszt adott.

2018.12.05 20:53:45

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A londoniak meghosszabbították veretlenségi sorozatukat, ám legyőzhették volna a Manchester Unitedet.

2018.12.02 14:27:05

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Hamisítatlan rangadó: Unai Emery csapata hatgólos meccsen győzte le a Tottenhamet.

2018.11.24 15:59:40

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Sarri csapatának szemernyi esélye sem volt a rangadón, 54 perc alatt minden eldőlt a Wembleyben.

2018.11.16 07:35:48

Angol labdarúgás GYÖNGYÖSI BALÁZS (LONDON)

„Ez a fejezet ma lezárult, mostantól újra az angol válogatott szurkolója vagyok, mint kissrácként.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS