Nem volt kérdés: a Man. City simán legyőzte a Unitedet a derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 17:25
null
Agüero óriási góllal nyitotta a második félidőt (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójának rangadóján a Manchester City 3–1-re legyőzte a Manchester Unitedet, ezzel visszavette a vezetést a bajnokságban. A City sikere tulajdonképpen egy pillanatig sem forgott veszélyben. Londonban meglepetést hozott a másik vasárnap esti mérkőzés: az Arsenal kínkeservesen csikart ki 1–1-es döntetlent a Wolverhampton Wanderers ellen.

Bernardo Silva már a második percben jelezte egy bombával, hogy a City nem óvatoskodással szándékozik indítani a rangadót, és az első bő tíz perc teljesen egyirányú forgalmat hozott a pályán. Pep Guardiola csapata gyors, pontos passzjátékkal „szedte szét” az MU védekezését, és a 12. percben meg is szerezte a vezetést: a csapatkapitány David Silva passzolt balra, Raheem Sterlinghez, Sterling a hosszúra ívelt, onnan az elbámuló Luke Shaw-t megelőző Bernardo Silva visszatette a labdát, David Silva pedig kihasználta az előtte adódó ziccert (1–0).

A borzasztó erős nyitány után a Manchester United előrébb merészkedett (no, nem nagyon), a City pedig egy picit visszavett, így kiegyenlítettebb lett a játék, ám a házigazda végig uralni tudta a félidőt. Az MU a 25. percben jutott először el egyáltalán kísérletig, veszélyes helyzetet meg tulajdonképpen nem is tudott kialakítani negyvenöt perc alatt. A Manchester City azt bánhatta csak, hogy nem több góllal vezet...

Az első félidő receptjét megismételve a másodikban is rögtön nekiesett a City a Unitednek, és fordulás utáni első helyzetéből rögtön gólt is szerzett. Sergio Agüero hozta fel a labdát egy rossz De Gea-kirúgás után a 48. percben, Rijad Mahrezzel kényszerítőzött, majd éles szögből hatalmas gólt ragasztott a léc alá. Világklasszishoz méltó befejezés (2–0)! Agüero a Premier League-éra történetében a manchesteri derbik legeredményesebb góllövője lett ezzel, beérve Wayne Rooney-t (8-8 gól).

José Mourinho lépett és becserélte Romelu Lukakut, aki első megmozdulásával tizenegyest harcolt ki – kilépett a védők között, eltolta a labdát Ederson mellett, a nagyon rossz ütemben kivetődő kapus pedig szabálytalankodott. A megítélt büntetőt Anthony Martial higgadtan begurította, folytatva remek góllövő szériáját (2–1).

A 73. percben Mourinho utolsó dobása következett (legalábbis a cserék tekintetében): harcba dobta Juan Matét és a nem teljesen egészséges Alexis Sánchezt is. Guardiola rögtön reagált, lehívta Agüerót és pályára küldte Ilkay Gündogant, az argentin helyére Sterling ment előre csatárnak. Az MU-n nem segítettek a cserék, a vendégek nem tudtak helyzeteket kidolgozni és a 86. percben megkapták a kegyelemdöfést: Gündogan lőtt közelről a kapuba Bernardo Silva beadása (és az azt megelőző igen hosszú, 44 átadásos passzsorozat) után (3–1).

A Manchester City győzelme minden kétséget kizáróan megérdemelt – talán még a vártnál is simább volt a hazai siker, mely az MU-szépítés ellenére egy percig sem forgott veszélyben. Derbisikerével a City visszaállt a tabella élére.

MEGLEPETÉS LONDONBAN

Az Arsenal–Wolverhampton találkozón a Wolves Raúl Jimenez centerezése után Ivan Cavaleiro találatával került előnybe a 13. percben (0–1). Ez volt az első alkalom a klub történetében, hogy Premier League-mérkőzésen egyáltalán a vezetést megszerezte az Arsenal ellen.

Az Arsenal hiába birtokolta jóval 70 százalék felett a labdát, a helyzetek számában nem tudott jelentősen a vendégcsapat fölé nőni, sőt, a kapu eltaláló lövések számában a Wolves a hajráig jobban is állt. Ám, ami számára a legfontosabb lett volna, a gólok számában nem tudott jobban zárni. A 87. percben ugyanis a csereként beálló Henrih Mhitarjan 20 méterről a védők és a berobbanó támadók feje felett egyaránt elnyesve a labdát a bal felsőbe tekerte az Arsenal egyenlítő gólját (1–1). A találkozó góljait itt tekintheti meg!

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Manchester City–Manchester United 3–1 (D. Silva 12., Agüero 48., Gündogan 86., ill. Martial 58. – 11-esből)

Liverpool–Fulham 2–0 (Szalah 41., Shaqiri 53.)
Chelsea–Everton 0–0
Arsenal–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Mhitarjan 87., ill. Cavaleiro 13.)
KORÁBBAN
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 0–1 (Foyth 66.)
Cardiff City–Brighton & Hove Albion 2–1
(Paterson 28., Bamba 90., ill. Dunk 6.)

Huddersfield Town–West Ham United 1–1 (Pritchard 6., ill. Felipe Anderson 74.)
Leicester City–Burnley 0–0
Newcastle United–AFC Bournemouth 2–1 (Rondón 7., 40., ill. Lerma 45+6.)
Southampton–Watford 1–1 (Gabbiadini 20., ill. Holebasz 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City1210236–5+3132
2. Liverpool129323–5+1830
3. Chelsea128427–8+1928
4. Tottenham129320–10+1027
5. Arsenal1273226–15+1124
6. Bournemouth1262421–16+520
7. Watford1262417–14+320
8. Manchester United1262420–21–120
9. Everton1254319–15+419
10. Leicester City1252517–16+117
11. Wolverhampton1244412–13–116
12. Brighton & Hove Albion1242613–18–514
13. West Ham1233614–18–412
14. Newcastle122379–15–69
15. Burnley1223712–25–139
16. Crystal Palace122288–17–98
17. Southampton121568–21–138
18. Cardiff City1222811–25–148
19. Huddersfield Town121476–22–167
20. Fulham1212911–31–205
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik