A Swansea ellen született meg a Man. United első sikere 2014-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.11. 18:25
null
Remek kamerabeállás: Danny Welbeck (balra) gólöröme házhoz jött (Fotó: Reuters)
A Premier League 21. fordulójában a Manchester United hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Swansea Cityt, ezzel megszerezte első sikerét 2014-ben, illetve megszakította hárommérkőzéses vereségszériáját. A találkozó góljait Antonio Valencia és Danny Welbeck szerezte.

Teljesen kiegyenlített játékot hozott az első félidő, bár a Swansea City találta el többször a kaput , sőt, a labdát is sokkal többet tudta birtokolni. Ennek ellenére a hazaiak szerezhették volna meg könnyedén a vezetést, ha a 11. percben Adnan Januzaj 18 méterről leadott szabadrúgása nem a keresztlécen csattan, hanem pár centivel lejjebb megy a labda.

A walesiek elsősorban arra koncentráltak, hogy minél jobban leszűkítsék a területet a vendéglátójuk előtt, de érdekes volt látni, hogy az első játékrész egyes periódusaiban a manchesteriek teljesen megszállták a saját térfelüket, az bizonyos, hogy a hazai szurkolók nem ehhez szoktak hozzá az elmúlt évtizedekben az Old Traffordon. Gólt azonban a Swansea sem tudott szerezni, de így is a fehér mezes játékosok mehettek elégedettebben a szünetre.

A második félidőre olyan lendülettel jött ki a Manchester United, hogy egy perccel a bírói sípszót követően meg szerezte a vezetést. Januzaj bal oldali beadását követően Ashley Williams fejelte nagyon rossz helyre a labdát, amit Kagava terelt kapura, Tremmel hatalmas bravúrral védett, de a lecsorgó labdára Antonio Valencia csapott le a leggyorsabban, és három méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–0

Kis idő elteltével aztán érkezett is a második hazai találat. Januzaj jobb oldali beadása Patrice Evra elé került, a francia védő átlövésébe Danny Welbeck pörgetett bele nyolc méterre a kaputól, a labda pedig a bal alsó sarokba vágódott. 2–0

Több gól már nem született (annak ellenére sem, hogy két ízben Kagavának és Smallingnak szinte csak az üres kapuba kellett volna terelnie a labdát), így a United megközelítette az egy meccsel kevesebbet játszó Liverpoolt, míg a Swansea nem tudott elmozdulni a tabella 13. helyéről.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–SWANSEA CITY 2–0 (Valencia 47., Welbeck 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 21 14 4 3 40–19 +21 46
2. Arsenal 20 14 3 3 39–18 +21 45
3. Manchester City 20 14 2 4 57–23 +34 44
4. Everton 21 11 8 2 34–19 +15 41
5. Tottenham 21 12 4 5 26–25 +1 40
6. Liverpool 20 12 3 5 46–23 +23 39
7. Manchester United 21 11 4 6 35–24 +11 37
8. Newcastle 20 10 3 7 29–25 +4 33
9. Southampton 21 8 6 7 27–23 +4 30
10. Hull City 21 6 5 10 22–27 –5 23
11. Aston Villa 20 6 5 9 19–25 –6 23
12. Stoke City 20 5 7 8 19–30 –11 22
13. Swansea 21 5 6 10 26–30 –4 21
14. West Bromwich Albion 21 4 9 8 23–28 –5 21
15. Norwich City 21 5 5 11 17–35 –18 20
16. Fulham 21 6 1 14 22–46 –24 19
17. West Ham United
21 4 6 11 21–30 –9 18
18. Cardiff 21 4 6 11 15–34 –19 18
19. Sunderland 21 4 5 12 19–34 –15 17
20. Crystal Palace 21 5 2 14 13–31 –18 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik