PL: Man. United–Chelsea-vel indul az új idény – a sorsolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.13. 10:16
null
A Manchester United már az első fordulóban összecsap a Chelsea-vel (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) elkészítette a Premier League 2019–2020-as idényének teljes párosítását. Az új kiírás rögtön egy nagy rangadóval indul: a Manchester United az 1. fordulóban a Chelsea-t fogadja.

 

Az első manchesteri derbire december 7-én kerül sor, ekkor a Josep Guardiola irányította címvédő Manchester City a Manchester Unitedet látja vendégül.

A 2018–2019-es idényben ezüstérmes Liverpool a harmadik fordulóban az Arsenallal találkozik, szeptember 21-én a Chelsea-hez látogat, október 19-én aztán a Manchester Unitedet fogadja, egy héttel rá pedig összecsap a Tottenhammel – sok idő viszont nem lesz a pihenésre, a „vörösök” két héttel később, november 9-én már a Manchester Cityvel mérkőznek meg.

Unai Emery nem lehet boldog, az Arsenal ugyanis a harmadik fordulóban a Liverpoolhoz megy, aztán rögtön a nagy rivális Tottenhammel találkozik, a hetedik fordulóban pedig irány Manchester, ahol csapatának az Ole Gunnar Solskjaer irányította „vörös ördögökkel” szemben kell helytállnia.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 2019–2020
1. FORDULÓ (augusztus 9–11.)
Péntek
21.00:
Liverpool–Norwich City
Szombat
13.30: West Ham United–Manchester City
16.00: AFC Bournemouth–Sheffield United
16.00: Burnley–Southampton
16.00: Crystal Palace–Everton
16.00: Leicester City–Wolverhampton
16.00: Watford–Brighton
18.30: Tottenham Hotspur–Aston Villa
Vasárnap
15.00: Newcastle United–Arsenal
17.30: Manchester United–Chelsea

A teljes sorsolást itt tekintheti meg.

A „NAGYOK” SOROLÁSA

Manchester City



Liverpool


Tottenham



 



Arsenal


Manchester United


 

 

Legfrissebb hírek

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
4 órája

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
4 órája

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
9 órája

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
13 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
2026.05.18. 14:07

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48
Ezek is érdekelhetik