PL: magabiztos MU-győzelem, megvan a 2000. pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.11. 17:58
null
Martial szerezte a hazaiak második találatát (Fotó: AFP)
A Manchester United hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Watfordot az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában.

A találkozó előtt egyetlen kérdés volt: sikerül-e megismételnie a Leicester City ellen mutatott teljesítményt José Mourinho csapatának, avagy a korábbi bajnokon látott, vérszegény támadójáték kerül ismét előtérbe.

Bár a helyzetek ezúttal megvoltak, Heurelho Gomes védései egy ideig meccsben tartották a középmezőnyben tanyázó Watfordot – bő fél órán keresztül. Utána ugyanis Juan Mata szép sarkazása után Anthony Martialhoz került a labda, akinek a bal szélről érkező beadását a spanyol középpályás perdítette a kapuba (1–0).

A 60. percben Martial is betalált, a francia támadó Zlatan Ibrahimovic indítása után vezethette rá a védőkre a labdát, majd rövid kivárás után okosan a jobb sarokba helyezett (2–0).

Az Arsenal otthonában bravúros győzelmet arató Watfordnak ezúttal nem volt esélye a pontszerzésre, a „vörös ördögök” temérdek helyzetet kidolgozva, magabiztosan tartották otthon a három pontot – ráadásul első csapatként érték el a 2000 pontot a Premier League-ben.

A többi mérkőzésen

A Southampton kiütéses, négygólos sikert aratott az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Sunderland otthonában – Manolo Gabbiadini duplázott, így két PL-meccs után három bajnoki gólnál jár.

A Stoke City a Crystal Palace ellen nyert hazai környezetben, míg a West Ham United nem bírt otthon a West Bromwich Albionnal. A Middlesbrough–Evertonösszecsapás gól nélküli döntetlennel ért véget.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ

Manchester United–Watford 2–0 (Mata 32., Martial 60.)
Middlesbrough–Everton0–0

Stoke City–Crystal Palace 1–0 (Allen 67.)
Sunderland–Southampton 0–4 (Gabbiadini 30., 45., Denayer 89. – öngól, Long 92.)
West Ham United–West Bromwich Albion 2–2 (Feguli 63., Lanzini 87., ill. Chadli 6., McAuley 94.)
KORÁBBAN
Arsenal–Hull City 2–0 (A. Sánchez 34., 93. – a másodikat 11-esből)
KÉSŐBB
18.30: Liverpool–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)
VASÁRNAP
14.30: Burnley–Chelsea (Tv: Spíler Tv)
17.00: Swansea City–Leicester City (Tv: Spíler Tv)
HÉTFŐ
21.00: AFC Bournemouth–Manchester City (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 24 19 2 3 51–17 +34 59
2. Tottenham 24 14 8 2 46–16 +30 50
3. Arsenal 25 15 5 5 54–28 +26 50
4. Manchester City 24 15 4 5 49–29 +20 49
5. Manchester United 25 13 9 3 38–21 +17 48
6. Liverpool 24 13 7 4 52–30 +22 46
7. Everton 25 11 8 6 40–27 +13 41
8. West Bromwich Albion 25 10 7 8 34–31 +3 37
9. Stoke City 25 8 8 9 30–36 –6 32
10. West Ham 25 9 5 11 34–43 –9 32
11. Southampton 25 8 6 11 28–31 –3 30
12. Watford 25 8 6 11 29–42 –13 30
13. Burnley 24 9 2 13 26–35 –9 29
14. Bournemouth 24 7 5 12 35–47 –12 26
15. Middlesbrough 25 4 10 11 19–27 –8 22
16. Leicester City 24 5 6 13 24–41 –17 21
17. Swansea 24 6 3 15 29–54 –25 21
18. Hull City 25 5 5 15 22–49 –27 20
19. Crystal Palace 25 5 4 16 32–46 –14 19
20. Sunderland 25 5 4 16 24–46 –22 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik