A „kifosztott” Soton hősiesen küzdött, de kikapott Liverpoolban

Vágólapra másolva!
2014.08.17. 14:25
null
Sterling-góllal indult a Pool szezonja (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) első fordulójának első vasárnapi találkozóján a Liverpool 2–1-re legyőzte a hatalmasat küzdő Southamptont az Anfield Roadon.

ÖSSZEFOGLALÓ

Adam Lallana, Rickie Lambert, Dejan Lovren – ők már a Liverpool mezében léphetnek pályára a PL-ben, pedig a 2013–2014-es szezonban még a „szenteket" erősítették.

A vendégek menedzsere, Ronald Koeman szerint azonban a távozókkal sem lett gyengébb a csapat, sőt a játékosok még motiváltabbak lettek a változások miatt.

Az első másodpercek igazolták is a holland menedzsert, rögtön a kezdés után a vendégek egyik legnagyobb tehetsége, Ward-Prowse lépett ki középen, becselezte magát a tizenhatoson belülre – a lövés helyett azonban a passzt választotta, kár volt érte.

A kezdeti lelkesedés után átvette a meccs irányítását a Pool, és a kisebb-nagyobb helyzetek után az első gólt is megszerezték a „vörösök" a 23. percben: Henderson a saját térfeléről tökéletes passzal indította Raheem Sterlinget, aki a sprint után 10 méterről elpörgette a kifutó Forster mellett a labdát a bal alsóba (1–0).

A Soton nem adta könnyen magát, de így is pont nélkül távozott az Anfieldről (Fotó: Action Images)
A Soton nem adta könnyen magát, de így is pont nélkül távozott az Anfieldről (Fotó: Action Images)

Az első félidő második fele Mignolet-ról szólt, aki többször is megmentette csapatát, így a Soton a szünet előtt nem tudta begyötörni a hőn áhított egyenlítő gólt. A fordulás után azonban már Mignolet sem segíthetett: Tadics letette Lovren mellett sarokkal a labdát Nathaniel Clyne-nak, aki elemi erővel kilőtte a bal felsőt 12 méterről (1–1).

Az egyenlítés után szétesett a Pool, sorra jöttek a „szentek" akciói, sőt kis híján az újabb gól is: egy újabb tökéletes Ward-Prowse-passz után Davis bombázhatott volna teljesen üresen 12 méterről, a lökete azonban váratlanul gyengére sikeredett, így Mignolet le tudta nyelni a labdát.

Az utolsó 20 perc kiegyenlített játékot hozott, helyzetek akadtak itt is, ott is, a második gólt a liverpooliak tudták begyötörni: egy beadás után Sterling lefejelte a labdát a leshatáron helyezkedő Daniel Sturridge-nak, aki ballal még belekapott a labdába, azt így a jobb alsóba kotorva (2–1).

A végén újra egyenlíthetett volna a Southampton, Long azonban csak a kapufát találta telibe közelről, így maradt a 2–1 – győzelemmel kezdte a 2014–2015-ös szezont a Liverpool!

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
1. forduló
Liverpool–Southampton 2–1 (1–0)

Liverpool
, Anfield. V: Clattenburg
LIVERPOOL:
Mignolet – Manquillo, Skrtel, Lovren, G. Johnson – Henderson, Gerrard, Lucas (Allen, 63.) – Sterling, Coutinho (Lambert, 76.) – Sturridge. Menedzser: Brendan Rodgers
SOUTHAMPTON
: Forster – Clyne, Fonte, Josida, Bertrand – Wanyama, Schneiderlin – Tadics (Long, 74.), Ward-Prowse, Davis (Isgrove, 82.) – Pellé. Menedzser: Ronald Koeman
Gólszerző
: Sterling (23.), Sturridge (79.), ill. Clyne (56.)

Az állás
1. Swansea112–1+13
1. Liverpool112–1+13
1. Arsenal112–1+13
4. Tottenham111–0+13
4. Hull City111–0+13
4. Aston Villa111–0+13
7. West Bromwich Albion112–20 1
7. Sunderland112–20 1
7. Leicester City112–20 1
7. Everton112–20 1
11. Newcastle00–00 0
11. Manchester City00–00 0
11. Chelsea00–00 0
11. Burnley00–00 0
15. Southampton111–2–10
15. Manchester United111–2–10
15. Crystal Palace111–2–10
18. West Ham110–1–10
18. Stoke City110–1–10
18. Queens Park Rangers110–1–10

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: ITT A VÉGE! GYŐZELEMMEL KEZDETT A LIVERPOOL!

90+3. perc: Sok a hiba a végén, de még mindig nem adta fel a Soton!

90. perc: Négy perc a ráadás!

88. perc: MI MARADT KI!!! Pellé tette le mellel a labdát Longnak, aki azonban csak a kapufát találta telibe! Ez nem Mignolet-n múlt…

85. perc: Harcolnak a vendégek, de most semmi sem akar összejönni, ráadásul Mignolet újra belelendült, most épp Ward-Prowse lapos bombáját szedte fel könnyedén.

82. perc:Isgrove is kap pár percet, Davis jött le.

79. perc: ÚJRA VEZET A POOL!!! Egy beadás után Sterling fejelte le a labdát a leshatáron helyezkedő Sturridge-nak, aki ballal még belekotort a labdába, így azt a jobb alsóba kotorva. 2–1

79. perc: Sima ügy, Forster húzta le.

78. perc: Davis közben besárgult, Gerrard tekerheti majd középre a labdát.

78. perc: Lambert jól kezdett, rögtön meg is örvendeztethette volna a liverpooliakat, a lökete azonban egy háton még megpattant.

76. perc: És még egy változtatás, a korábbi „szent”, Lambert váltotta Coutinhót.

Tadicsra visszatérve még egy pillanatra: a szerb középpályás előző három bajnokiján három gólpasszt jegyzett (kettőt a Twenténél, egyet a Southamptonnal).

74. perc: Újabb csere, Long be, a tökéletesen bemutatkozó Tadics le.

71. perc: Sok a hiba most mindkét oldalon, lehetetlen megmondani, ki örülhet a végén.

68. perc: Egyre nagyobb a baj Liverpoolban, megint Clyne lőhetett volna, most azonban sikerült blokkolni az utolsó utáni pillanatban!

65. perc: Itt a meccs második lapja, Schneiderlin rúgott oda hátulról Coutinhónak.

63. perc: Az első csere, Lucas le, Allen be.

63. perc: MI MARADT KI! Egy újabb tökéletes Ward-Prowse-passz után Davis bombázhatott volna teljesen üresen 12 méterről, a lövése azonban váratlanul gyenge volt, így Mignolet le is tudta nyelni a labdát.

61. perc: Coutinho is próbára tette Clattenburg képességeit, és repült egy nagyot a tizenhatoson belül – ezért sem járt tizenegyes!

59. perc: Megint Mignolet öklözött egy szöglet után, majd Davis bombázott, nagyon sokkal fölé.

56. perc: OTT AZ EGYENLÍTÉS!!! Tadics tette le Lovren mellett sarokkal a labdát Nathaniel Clyne-nak, aki brutális erővel kilőtte a bal felsőt 12 méterről, gyönyörű gól! 1–1!

54. perc: Wanyama a szerelés helyett most lövésre szánta el magát. Nem volt jó ötlet, 20 méterről 10 méterrel a kapu mellé…

53. perc: Sterling önbizalmával nincs gond, most épp jobbal, jó 22 méterről tekert estében a szélső, messze járt Forster kapujától.

52. perc: Amely nem is veszélytelen… Mingolet-nak kellett öklöznie, de közben már a játékvezető is fújt.

51. perc: Wanyama lopott megint labdát középen, a szélről érkező csavarás azonban megint csak liverpoolit talált – egy szögletre persze így is jók a vendégek. Ez már az ötödik Soton-korner.

49. perc: Henderson az asszisztja óta nem pörög úgy, most egy szabálytalansággal jelezte, azért még a pályán van!

Egy kis érdekesség, a Liverpool az egyetlen csapat, amely egyetlen találkozót sem veszített el a PL 2013–2014-es szezonjában azt követően, hogy otthon megszerezte a vezetést. Folytatódik vajon a jó sorozat?

46. perc: Megkezdődött a második félidő, csere nincs!

45. perc: Itt az első félidő vége. Bár a 23. percben a Liverpool szerezte meg az első gólt, nem mondhatjuk, hogy magabiztosan vezetnek a hazaiak. Az állás 1–0, maradjanak velünk, hamarosan folytatjuk!

45. perc: MAJDNEM! Mignolet védett még a végén egy hatalmasat egy távoli Schneiderlin-bomba után.

44. perc: Ward-Prowse ugratta volna ki megint Pellét, a nyáron szerződtetett támadó azonban láthatóan még nem érzi a társakat, ellenkező irányba futott, mint amerre a passz ment.

42. perc: Skrtel jókor jó helyen, Ward-Prowse sokadik tekerését kellett kivágnia, nyomnak az utóbbi percekben a vendégek.

39. perc: Mignolet megint a főszereplő, a liverpooliak kapusa most egy kis cselezgetésbe kezdett, szerencséjére még időben sikerül kivágni a labdát…

36. perc: ITT MI TÖRTÉNT?! Mignolet totyogott ki az ötös elé a szabadrúgásnál, Ward-Prowse ezt ki is szúrta, és azonnal kapura tekert 25 méterről. Hatalmasat kellett repülnie a belgának, hogy kiszedje a sarokból a labdát.

34. perc: A meccs első sárgája, Manquillo sárgult be egy belépő után.

33. perc: A hosszú indításokkal próbálkoznak továbbra is a liverpooliak, Henderson csodapassza óta azonban jóval előrelátóbbak a vendégek, már nem tud úgy átszállni a labda a kapu elé.

31. perc: Wanyamát kellett ápolni, így volt idő egy gyors kortyra is a kulacsból.

29. perc: És a másik oldalon sem unatkozhatnak, Sterling lábáról lopta le a labdát Fonte. Egyelőre nem lehet panaszunk a meccs iramára!

27. perc: Nem adja fel a Soton, a vendégek birtokolják többet a labdát, és támadnak is, most épp Schneiderlin passza után kellett felszabadítani.

23. perc: VEZET A LIVERPOOOL! Henderson a saját térfeléről, egy tökéletes passzal indította Raheem Sterlinget, aki a sprint után elpörgette a kifutó Forster mellett a labdát a bal alsóba 10 méterről. 1–0

23. perc: Mignolet harcolt Fontéval az ötösön kívül, a játékvezető most nem fújt, de így is be tudta gyűjteni a labdát a belga.

22. perc: A vendégek eddigi legvidámabb pillanata, Lovren vágta fel az égbe a labdát.

21. perc: Wanyama stílusára egyelőre nem vevő Clattenburg, a Thomas Gravesen brutalitásával megáldott középpályásnak így csak a reklamálás marad.

19. perc: Sturridge ezt most elnézte, Gerrard passzát sarokkal vette volna át a csatár, de végül megbotlott, így akarata ellenére odaajándékozta a labdát Josidának.

És ha már Sturridge… Vajon megint főszereplő lesz az angol csatár? A liverpooli támadó góljai a 2013–2014-es szezonban 20 pontot értek a a „vörösknek”, ezzel hivatalosan is ő volt a „leghasznosabb” PL-játékos.

15. perc: Sturridge esett egy méreteset a tizenhatos vonalán, Clattenburg szerint nem történt szabálytalanság, így mehet is tovább a meccs.

13. perc: Bertrand indított volna egy gyors Soton-kontrát, Tadics azonban a partjelző szerint már lesen lépett ki. Határeset…

11. perc: Gerrard szöglete tekeredett életveszélyesen, bent azonban csak a Celtictől szerződtetett kapusnak, Forsternek volt jó a labda.

10. perc: A gyors Ward-Prowse-akció után már egyértelműen a Pool uralja a meccset, most épp Fonte mentett Sturridge elől.

8. perc: HOPPÁ! Sturridge is jelezte: számolni kell vele. Az angol gólvágó 22 méterről bombázott ballal, egy vastagabb hajszálnyit tévedett csak.

7. perc: Sterling a nyári szünet alatt sem növesztett pocakot, villámgyors az angol szélső, aki el is tudott lépni Josida mellett, csak épp úgy kisodródott, hogy már lőni nem tudott.

És ha már az új liverpooli szerzeményről esett szó, az Anflieden játszott legutóbbi bajnokin pont Dejan Lovren döntött, így nyert 1–0-ra a Soton.

Lovrent nem kimondottan kedveli a vendégek, jön is a füttyszó, amint labdába ér a horvát.

4. perc: Clattenburg rakott rendet egy kőkemény Fonte-belépő után, egyelőre nem villan a lap.

3. perc: Bátran kezdtek a „szentek”: Ward-Prowselépett be egy méretes bedobás után a tizenhatoson belülre, a magas passza azonban nem talált embert.

1. perc: Megkezdődött a találkozó, a Liverpool indította útjára a labdát!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Liverpool–Southampton angol bajnoki online közvetítésében!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik