Van Dijk bólintott, Szalah gurított – a Pool az MU-t is kipipálhatta

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Liverpool FC–Manchester United 2–0 (Van Dijk 14., Szalah 93.)
A kiegyenlített első negyedóra végén a sokadik rögzített helyzetből megszerezte a vezetést a Liverpool: Alexander-Arnold jobb oldali beadása után a remekül érkező Van Dijk bólintotta a labdát a bal felső sarokba (1–0).
Virgil van Dijk Liverpoolba érkezése óta a nyolcadik PL-gólját szerezte, ezzel 2018. január óta ő a legeredményesebb belső védő az angol élvonalban. Alexander-Arnold az ötödik rögzített szituációból adott gólpasszát jegyezte már az idényben.
Ezt követően gyakorlatilag negyedórán át felborult a pálya, a hazaiak több mint 80 százalékban birtokolta a labdát, ez pedig egy Firmino-gólban kristályosodott volna ki, ám az első találatot jegyző holland hátvéd ezúttal szabálytalankodott De Geával szemben, így nem ért Firmino gólja.
Ahogyan a 35. percben Wijnaldumé sem, hiába Firmino szenzációs sarkazása, majd a remek indítás, a holland már lesen kapta a labdát.
A kihagyott lehetőségekre kis híján ráfázott a Liverpool, de Wan-Bissaka centerezése nem volt pontos a középen teljesen üresen érkező Andreas Pereirának. A végén még Mané hagyott ki egy ziccert, így egygólos hazai fórral vonulhattak a felek pihenőre.
A fordulást követően brutálisan bekezdett a Liverpool, hét perc alatt ötször is betalálhatott volna, de a legnagyobb lehetőségeknél Szalah belebotlott a labdába ziccerben, míg Henderson lövését De Gea simogatta a kapufára.
Az elhibázott lehetőségek sorát kis híján büntette az MU, de Martial a kelleténél jóval nagyobb gólt akart rúgni, pechjére, majd Mané hagyott ki újabb hazai ziccert cserébe a túloldalon.
Ezekben a percekben a vendégek már picit kiszabadultak kapujuk előteréből, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak már kialakítani, ráadásul a hosszabbításban Mohamed Szalah is megszerezte első gólját az MU ellen, így 24 PL-riválisából csak a Swansea úszta meg az egyiptomi csapást (2–0).
A Liverpool megnyerte a 22. bajnokijából a 21.-et is.
ÖSSZEFOGLALÓ
| 1. Liverpool | 22 | 21 | 1 | – | 52–14 | +38 | 64 |
| 2. Manchester City | 23 | 15 | 3 | 5 | 64–27 | +37 | 48 |
| 3. Leicester City | 23 | 14 | 3 | 6 | 48–23 | +25 | 45 |
| 4. Chelsea | 23 | 12 | 3 | 8 | 39–30 | +9 | 39 |
| 5. Manchester United | 23 | 9 | 7 | 7 | 36–27 | +9 | 34 |
| 6. Wolverhampton | 23 | 8 | 10 | 5 | 34–30 | +4 | 34 |
| 7. Sheffield United | 23 | 8 | 9 | 6 | 25–23 | +2 | 33 |
| 8. Tottenham | 23 | 8 | 7 | 8 | 36–31 | +5 | 31 |
| 9. Crystal Palace | 23 | 7 | 9 | 7 | 22–26 | –4 | 30 |
| 10. Arsenal | 23 | 6 | 11 | 6 | 30–32 | –2 | 29 |
| 11. Everton | 23 | 8 | 5 | 10 | 26–33 | –7 | 29 |
| 12. Newcastle | 23 | 8 | 5 | 10 | 22–34 | –12 | 29 |
| 13. Southampton | 23 | 8 | 4 | 11 | 29–42 | –13 | 28 |
| 14. Burnley | 23 | 8 | 3 | 12 | 27–38 | –11 | 27 |
| 15. Brighton & Hove Albion | 23 | 6 | 7 | 10 | 26–31 | –5 | 25 |
| 16. West Ham | 22 | 6 | 5 | 11 | 26–34 | –8 | 23 |
| 17. Watford | 23 | 5 | 8 | 10 | 20–34 | –14 | 23 |
| 18. Aston Villa | 23 | 6 | 4 | 13 | 29–44 | –15 | 22 |
| 19. AFC Bournemouth | 23 | 5 | 5 | 13 | 20–36 | –16 | 20 |
| 20. Norwich City | 23 | 4 | 5 | 14 | 23–45 | –22 | 17 |






