A Liverpool bombagólokkal nyert a szenvedő Manchester City ellen

Vágólapra másolva!
2015.03.01. 12:54
null
Volt ok a liverpooli örömre (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 27. fordulójában a hatodik helyen álló Liverpool a második Manchester Cityt fogadta. A vendégek győzelmi kényszerben voltak, de elég gyenge teljesítményt nyújtottak, így a játék képe alapján megérdemelten nyertek a hazaiak.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ

Liverpool–Manchester Ci
ty 2–1 (Henderson 11., Coutinho 75., ill. Dzeko 25.)

A Liverpool kiesett az Európa-ligából, a Manchester City pedig hazai pályán kapott ki a Barcelonától a BL-ben, tehát akár két csalódott csapat összecsapása is lehetett volna a City liverpooli vendégjátéka.

Mégsem az lett, mert végig óriási iramban játszottak a felek. Mindjárt a meccs elején megzavarta ellenfelét a Liverpool, és ennek gól lett a jutalma. A 11. percben Kompany vesztett labdát a saját térfelén, Coutinho csapott le rá, majd Hendersonhoz jutott, aki megtolta a közép felé, és 17 méterről, jobbal óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ezt a lövést nem lehetett védeni. 1–0

A gól után átvette az irányítást a City, többet volt a labda a manchesterieknél, de a mezőnyfölény helyzetekben nem nagyon mutatkozott meg, sőt a hazaiak előtt kínálkoztak a nagyobb lehetőségek.

Talán ezért is volt némileg váratlan, hogy a 25. percben sikerült az egyenlítés. Agüero kapott labdát a Liverpool tizenhatosának előterében, majd finom mozdulattal a tizenegyespont környékén bemozduló Dzeko elé játszott, aki 9 méterről nagy nyugalommal lőtte be Mignolet mellett a City gólját. 1–1

Az első félidő hátralévő részében óriási volt a küzdelem, de rengeteg a pontatlanság, így lényegében egymás hibáiból éltek a csapatok.

A második játékrészben folytatódott a kíméletlen, ugyanakkor sportszerű küzdelem. Természetesen elsősorban a hazai közönség támogatását élvező Liverpool támadott, míg a vendégek egy róka türelmével várták a lehetőséget, hogy helyzetbe kerüljenek.

Agüero tette ezért a legtöbbet, de így sem jutott sok lehetőség a Citynek. Aztán ahogy az lenni szokott, a szorgalmas hazaiak újra megszerezték a vezetést. A 75. percben Coutinho kapott labdát a tizenhatos bal sarkánál, majd egyet tolt rajta, és jobbal óriási gólt csavart a bal fölső sarokba. 2–1

Az utolsó negyedórában nagy erővel támadott a City, ám Sturridge révén kétszer is növelhette volna előnyét a Liverpool. Nem tette, de a vendégekben ma nem sok átütőerő volt, lényegében simán kikaptak. Ennek pedig a Chelsea örülhetett, hiszen megmaradt a fórja az élen, sőt egy meccsel kevesebbet is játszott első számú üldözőjénél.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 26 18 6 2 56–22 +34 60
2. Manchester City 27 16 7 4 57–27 +30 55
3. Manchester United 27 14 8 5 46–26 +20 50
4. Arsenal 26 14 6 6 49–29 +20 48
5. Liverpool 27 14 6 7 40–30 +10 48
6. Southampton 27 14 4 9 38–20 +18 46
7. Tottenham 26 13 5 8 41–36 +5 44
8. Swansea 27 11 7 9 31–34 –3 40
9. West Ham 27 10 9 8 39–33 +6 39
10. Stoke City 27 11 6 10 31–34 –3 39
11. Newcastle 27 9 8 10 32–42 –10 35
12. Crystal Palace 27 7 9 11 31–38 –7 30
13. West Bromwich Albion 27 7 9 11 25–34 –9 30
14. Everton 26 6 10 10 33–37 –4 28
15. Hull City 27 6 8 13 25–36 –11 26
16. Sunderland 27 4 13 10 22–38 –16 25
17. Queens Park Rangers 26 6 4 16 27–45 –18 22
18. Burnley 27 4 10 13 25–45 –20 22
19. Aston Villa 27 5 7 15 13–37 –24 22
20. Leicester City 26 4 6 16 24–42 –18 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik