Másfél év után botlott hazai pályán a Liverpool

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 15:45
null
Mohamed Szalah ezúttal adós maradt a góllal (Fotó: AFP)
A Liverpool hazai környezetben meglepetésre 1–1-es döntetlent játszott a Burnleyvel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának szombati mérkőzésén.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ

Liverpool–Burnley 1–1 (A. Robertson 34., ill. J. Rodriguez 69.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Egyik kedvenc ellenfelét fogadta a Liverpool, a bajnok az eddigi tizenegy Premier League-mérkőzéséből kilencet megnyert a Burnley ellen, ez a legjobb mutató azokat az ellenfeleket tekintve, amelyekkel legalább tízszer összecsaptak a „vörösök”.

Jürgen Klopp ezúttal is lehetőséget adott a 19 éves Neco Williamsnek, a walesi ezúttal a jobb oldalon szerepelt Trent Alexander-Arnold helyén, míg Curtis Jones először kezdett a PL-ben.

Az első percek türelemjátéka után gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a Pool, elsősorban a bal oldalon vezetett akciókat, különösen Andrew Robertson elfutásai és beadásai jelentettek veszélyt.

A skót balbekk aktivitásának a 34. percben lett meg az eredménye, Fabinho remek ívelése után az ötös jobb sarkánál maradó Robertson hét méterről, gyönyörű mozdulattal fejelt a jobb felső sarokba (1–0). A válogatott védő a 14. Liverpool-játékos lett, aki betalált hazai pályán a bajnokság jelenlegi kiírásában, ennél több futballistát csak az 1992–1993-as idényben (15) tudott felmutatni a gárda.

A többnyire szögletekkel veszélyeztető vendégek Nick Pope bravúrjainak köszönhették, hogy csak egygólos hátrányban kezdhették meg a szünetet, az angol válogatott kapus Mohamed Szalah lövése mellett Sadio Mané kísérleténél is óriásit védett.

A szünet után még nyomasztóbbá vált a hazaiak fölénye, de az Anfielden továbbra is gólképtelen Roberto Firmino csak a kapufát találta el. Az egyre jobban felbátorodó Burnley viszont nem tette meg ezt a szívességet, a saját térfélről felívelt labdát James Tarkowski visszafejelte Jay Rodriguez elé, aki köszönte szépen a lehetőséget, és 15 méterről kilőtte a jobb alsót (1–1). Az egyszeres angol válogatott támadó remek formában van, csapata előző négy bajnokiján közvetlenül kivette a részét a gólokból: háromszor ő maga talált be, egyszer pedig gólpasszt jegyzett.

A kapott gól érezhetően megzavarta a Liverpoolt, apróbb helyzetek adódtak a hazaiak előtt, de igazán nagy esélye a Burnleynek volt a győztes gól megszerzésére: egy szöglet utáni kavarodást Jóhann Berg Gudmundsson zárt le, de hiába lőhetett gyakorlatilag üres kapura, csak a lécet találta el.

A Liverpool először veszített pontokat hazai pályán a bajnoki idényben – 2019. január 30. után ismét! (Liverpool–Leicester City 1–1) –, a pontrekord még összejöhet, de a hibátlan anfieldi szereplés lehetősége ezzel elveszett Klopp csapata számára.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Szombat
Norwich City–West Ham United 0–4 (Antonio 11., 45+1., 54., 74.)
Watford–Newcastle United 2–1 (Deeney 52., 81. – mindkettőt 11-esből, ill. Gayle 24.)
Sheffield United–Chelsea 3–0 (McGoldrick 18., 77., McBurnie 33.)
Brighton & Hove Albion–Manchester City 0–5 (Sterling 21., 53., 81., Gabriel Jesus 44., Bernardo Silva 56.)
Vasárnap
13.00: Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv: Spíler1)
15.15: Aston Villa–Crystal Palace (Tv: Digi Sport2)
17.30: Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: AFCBournemouth–Leicester City (Tv: Digi Sport2)
Hétfő
21.00:
Manchester United–Southampton (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 35 30 3 2 76–27 +49 93
2. Manchester City 35 23 3 9 91–34 +57 72
3. Chelsea 35 18 6 11 63–49 +14 60
4. Leicester City 34 17 8 9 64–32 +32 59
5. Manchester United 34 16 10 8 59–33 +26 58
6. Sheffield United 35 14 12 9 38–34 +4 54
7. Wolverhampton 34 13 13 8 45–37 +8 52
8. Arsenal 34 12 14 8 50–42 +8 50
9. Burnley 35 14 8 13 40–47 –7 50
10. Tottenham 34 13 10 11 52–44 +8 49
11. Everton 34 12 9 13 41–49 –8 45
12. Southampton 34 13 5 16 43–56 –13 44
13. Newcastle 35 11 10 14 36–52 –16 43
14. Crystal Palace 34 11 9 14 30–43 –13 42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 –16 36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 –15 34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 –21 34
18. Bournemouth 34 7 7 20 32–59 –27 28
19. Aston Villa 34 7 6 21 36–65 –29 27
20. Norwich City 35 5 6 24 26–67 –41 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik