Kiütéses MU-siker a címvédő millenniumi bajnokiján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.05. 16:45
null
Ibrahimovic ismét betalált, kiütéssel nyert az MU (Fotó: AFP)
A Manchester United 3–0-ra legyőzte idegenben a címvédő Leicester Cityt a Premier League 24. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásán.

ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem mondhatni, hogy pozitív előjelekkel készült 2000. angol élvonalbeli bajnokijára a Leicester City. A címvédő pocsék formában, idén bajnokin még nyeretlenül várta a Manchester United elleni összecsapást, és bár a „vörös ördögök” az előző három bajnokijukon egyaránt döntetlenre végeztek, esélyesként léptek pályára – a betegség miatt az utolsó pillanatokban kimaradó Wayne Rooney nélkül – a King Power Stadionban.

Az első félidő jó iramú, de vagdalkozó játékot hozott. Helyzetek adódtak mindkét oldalon, azonban Marcus Rashford rövid sarokra tartó lövésénél, valamint Ahmed Musa kiugratásánál is résen voltak a védelmek.

Egészen a játékrész hajrájáig úgy tűnt, hogy gól nélkül vonulnak pihenőre a csapatok, ekkor azonban megvillant a vendégcsapat – rögtön kétszer is. Előbb Henrih Mhitarjan ugrott ki szépen a védők közül, és lőtt a jobb sarokba – Kasper Schmeichel csak belekapni tudott –, majd nem sokkal később Antonio Valencia beadását Zlatan Ibrahimovic továbbította 10 méterről a kapuba (0–2). A svéd támadó 15. gólját szerezte a most zajló bajnokságban, ezzel ő lett a legidősebb játékos (35 évesen és 125 naposan), aki elérte ezt a számot egy idényen belül a Premier League-ben.

A fordulás után néhány perccel már háromgólos manchesteri előny virított az eredményjelzőn. Juan Mata és Mhitarjan játszott össze szépen, végül előbbi lőtt közelről a rövid sarokba (0–3).

Ez már némileg magához térítette a Vardyékat, azonban sem Rijad Mahrez veszélyes szabadrúgása, sem Danny Drinkwater távoli lövése nem találta el a kaput. Sőt, majdnem az MU szerzett ismét gólt, Mata azonban Schmeichel kezébe emelt közelről.

A mérkőzés utolsó harmadát gyakorlatilag félgőzzel játszották végig a csapatok, újabb gól nem született. A Leicester City egyre jobban aggódhat a kiesés miatt, míg a Manchester United egy pontra megközelítette az 5. helyen álló Liverpoolt.


ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Leicester City–Manchester United 0–3 (Mhitarjan 42., Ibrahimovic 44., Mata 49.)
KORÁBBAN

Hull City–Liverpool 2–0
(N'Diaye 44., Niasse 84.)

Crystal Palace–Sunderland 0–4 (Koné 10., Ndong 43., Defoe 45+1., 45+3.)
Everton–AFC Bournemouth 6–3 (Lukaku 1., 29., 83., 85., McCarthy 24., Barkley 94., ill. King 59., 70., Arter 90.)
Southampton–West Ham United 1–3 (Gabbiadini 12., ill. Carroll 14., Obiang 45.,
Noble 52.)
Watford–Burnley 2–1 (Deeney 10., Niang 45+2., ill. Barnes 78.
– 11-esből)
West Bromwich Albion–Stoke City 1–0 (Morrison 6.)
Chelsea–Arsenal 3–1 (M. Alonso 13., Hazard 53., Fabregas 85., ill. Giroud 91.)
Tottenham–Middlesbrough 1–0 (Kane 58. – 11-esből)
Manchester City–Swansea City 2–1
(Gabriel Jesus 11., 92., ill. Sigurdsson 81.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 24 19 2 3 51–17 +34 59
2. Tottenham 24 14 8 2 46–16 +30 50
3. Manchester City 24 15 4 5 49–29 +20 49
4. Arsenal 24 14 5 5 52–28 +24 47
5. Liverpool 24 13 7 4 52–30 +22 46
6. Manchester United 24 12 9 3 36–21 +15 45
7. Everton 24 11 7 6 40–27 +13 40
8. West Bromwich Albion 24 10 6 8 32–29 +3 36
9. West Ham United
24 9 4 11 32–41 –9 31
10. Watford 24 8 6 10 29–40 –11 30
11. Stoke City 24 7 8 9 29–36 –7 29
12. Burnley 24 9 2 13 26–35 –9 29
13. Southampton 24 7 6 11 24–31 –7 27
14. Bournemouth 24 7 5 12 35–47 –12 26
15. Middlesbrough 24 4 9 11 19–27 –8 21
16. Leicester City 24 5 6 13 24–41 –17 21
17. Swansea 24 6 3 15 29–54 –25 21
18. Hull City 24 5 5 14 22–47 –25 20
19. Crystal Palace 24 5 4 15 32–45 –13 19
20. Sunderland 24 5 4 15 24–42 –18 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik