PL: lassan elfogynak a jelzők Kane-re, kiütéses Spurs-siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 22:38
null
Harry Kane fejjel és lábbal is betalált a Leicesternek (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Tottenham magabiztosan, 6–1-re legyőzte idegenben a Leicester Cityt. Harry Kane négyszer is betalált a találkozón, így élre állt a góllövőlistán.

Különösebb tét nélkül csaptak össze a csapatok csütörtök este, hiszen a Tottenham már biztosan ezüstérmes, a Leicester City pedig elkerülte a kiesést. A vendégek menedzsere, Mauricio Pochettino ki is használta az alkalmat, és a megszokott négyvédős rendszer helyett 3–4–2–1-es hadrendben küldte pályára csapatát, pihenőt adva Christian Eriksennek.

Nélküle is ment a londoniaknak: a meccs első helyzete ugyan Jamie Vardyé volt (biztosan védett Hugo Lloris), utána azonban átvette az irányítást a Spurs. A 25. percben meg is szerezte a vezetést a Tottenham: Toby Alderweireld ugratta ki a jobb oldalon Szon Hung Mint, aki a tizenhatoson belülre érve várt egy ütemet, majd középre gurított, az érkező Harry Kane pedig hat méterről a kapuba gurított. (0–1)

Bő tíz perccel később megduplázta előnyét a Tottenham: Dele Alli brilliáns labdát emelt a hazai védők mögé, az imént az előkészítő szerepében jeleskedő Szon pedig ezúttal befejező volt, kapásból lőtte a labdát a jobb alsóba. A szünetben így kétgólos előnyben voltak a vendégek. (0–2)

A fordulás után szépíteni tudott a Leicester: Jamie Vardy a visszajátszás alapján lesen vett át egy indítást, Hugo Lloris pedig messze kijött a kapujából, hogy tisztázzon, de képtelen volt rá. Daniel Amartey továbbpöckölte a labdát a szabadon álló Ben Chilwellnek, aki egy csel után 11 méterről a kapuba passzolt. (1–2)

Nem sokáig örülhetettazonban a gólnak a házigazda, Kane gyorsan elvette a kedvét az ünnepléstől a Shakespeare-csapatnak. A 63. percben Alderweireld lépett ki a jobb oldalon a tizenhatoson belül, átemelte a hosszúra a labdát, ahol Victor Wanyama helyezkedett és visszafejelte a labdát középre, Kane pedig közelről a hálóba stukkolt – ez már rutinmunka innen neki. A válogatott csatárnak ez volt a 24. találata a PL-ben ebben a szezonban, ezzel beérte a góllövőlista élén Romelu Lukakut. (1–3)

Itt még azonban nem zárult a gólok sora. A 71. percben Szon Hung Minis duplázott: Kane iramodott meg középen, majd a felzárkózó dél-koreai légióshoz passzolt, aki egy remek visszahúzós csel után középről, 22 méterről mesterien tekert a bal alsóba – Kasper Schmeichel hiába nyújtózkodott, nem ért oda a jól helyezett lövésre. (1–4)

A 86. percben a csereként beálló Vincent Janssen is a hálóba trafált közvetlen közelről, de mindezt lesről tette, így az eredmény nem változott. Nem úgy három minutummal később: Harry Kane megszerezte harmadik gólját a mérkőzésen, a tizenhatos előteréből lőtte ki a jobb alsót. A hosszabbításban gyakorlatilag lemásolta előbbi találatát, és megszerezte saját maga negyedik, csapata hatodik gólját: a tizenhatos vonaláról senkitől sem zavartatva a jobb alsóba tüzelt, ezzel beállította a végeredményt. (1–6)

Kane immár 26 találatnál jár ebben a PL-szezonban, amivel vezeti a góllövőlistát Lukaku (24) és Alexis Sánchez (23) előtt – az utolsó fordulóban az Arsenal épp az Evertont fogadja. A Tottenham legutóbb 1962-ben aratott 6–1-es győzelmet idegenben, akkor a West Ham United volt a szenvedő fél.

PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Leicester City–Tottenham 16 (Chilwell 59., ill. Kane 25., 63., 89., 92., Szon Hung Min 36., 71.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 37 29 3 5 80–33 +47 90
2. Tottenham 37 25 8 4 79–25 +54
83
3. Manchester City 37 22 9 6 75–39 +36 75
4. Liverpool 37 21 10 6 75–42 +33 73
5. Arsenal 37 22 6 9 74–43 +31 72
6. Manchester United 37 17 15 5 52–29 +23 66
7. Everton 37 17 10 10 61–41 +20 61
8. Southampton 37 12 10 15 41–47 –6 46
9. West Bromwich Albion 37 12 9 16 42–49 –7 45
10. Bournemouth 37 12 9 16 54–66 –12 45
11. Leicester City 37 12 7 18 47–62 –15
43
12. West Ham 37 11 9 17 45–63 –18 42
13. Crystal Palace 37 12 5 20 51–61 –10 41
14. Stoke City 37 10 11 16 40–56 –16 41
15. Burnley 37 11 7 19 38–53 –15 40
16. Watford 37 11 7 19 40–63 –23 40
17. Swansea 37 11 5 21 43–69 –26 38
18. Hull City 37 9 7 21 36–73 –37 34
19. Middlesbrough 37 5 13 19 27–50 –23 28
20. Sunderland 37 6 6 25 28–64 –36 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik