PL: kocsmai nézők miatt hozzák előrébb az esti bajnokikat

MTI MTIMTI MTI
2020.09.23. 22:16
null
A kocsmai nézők miatt hozzák előrébb az esti bajnokikat (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság hétközi esti mérkőzéseinek előrehozásáról határoztak annak érdekében, hogy a találkozókat kocsmákban követő szurkolók ne maradjanak le azok végéről a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő intézkedések következtében.


A brit kormánynak a pandémia elleni védekezés jegyében hozott egyik rendelkezése értelmében ugyanis legkésőbb tíz órakor be kell zárniuk a vendéglátóipari egységeknek. Márpedig ez azt jelentené, hogy a 20.15-kor kezdődő találkozók végjátékáról – a ráadáspercek miatt – lemaradnának a pubokból szurkoló hívek.

A Premier League szerdai határozata értelmében így az esti találkozókon negyedórával korábban, helyi idő szerint este 8-kor hangzik majd el a kezdő sípszó. Ez már hétfőn a bajnoki címvédő Liverpool és az Arsenal összecsapásán is így lesz.

Abban az esetben viszont, ha egy mérkőzés játékideje videobírós döntések vagy súlyos sérülések miatt jelentősen megnyúlik, továbbra is gondot okozhat a találkozó közösségi végignézése.

Legfrissebb hírek

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
11 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32