PL: Időbe telik – Klopp nem tudja, mikor játszhat Alisson

H. K.H. K.
2019.08.30. 19:16
null
Továbbra sem tudni, mikor térhet vissza Alisson Becker (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere továbbra sem tudja, mikor térhet vissza a gárda sztárkapusa, Alisson Becker.

 

Mint ismert, a Liverpool 4–1-re legyőzte a Norwich Cityt augusztus kilencedikén, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2019–2020-as idényének nyitányán, a siker viszont vezéráldozattal járt, Alissont ugyanis a 39. percben le kellett cserélni.

A brazil sztárkapus azóta sem léphetett pályára, Jürgen Klopp, a „vörösök” menedzsere pedig a pénteki sajtótájékoztatóján nem tudott semmi biztatót sem mondani Alisson állapotáról.

„Jó úton halad, javult az állapota, de ez elég sajátos sérülés, úgyhogy még időbe telik, hogy visszatérhessen” – vélekedett a német tréner a játékosáról.

„De hála az égnek, van egy jó cserénk Adrián személyében, elégedett vagyok azzal, amit eddig láttam tőle. Megfelelő megoldást találtunk Alisson pótlására.”

AUGUSZTUS 31., SZOMBAT

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ

18.30: Burnley–Liverpool (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32