PL: Ibra emelésére Baines büntetőjével felelt az Everton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 18:55
null
Zlatan Ibrahimovic emelése végül csak egy pontot ért a Manchester Unitednek (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában a Manchester United Zlatan Ibrahimovic emelésével a 89. percig vezetett az Everton otthonában, de végül a korábbi liverpooli Marouane Fellaini szabálytalansága miatt megítélt büntetőből Leighton Baines egyenlített.

A „vörös ördögök” az egyik kedvenc stadionjukba látogattak, a PL-ben 15 alkalommal nyertek a Goodison Parkban, ez pedig a legtöbb idegenbeli sikere a gárdának. Figyelmeztető jel volt ugyanakkor, hogy a „kékek” a legutóbbi négy hazai összecsapásukból hármat is megnyertek.

Az első félidő sokáig meddő manchesteri mezőnyfölényben telt – amikor Rojo éppen nem játszott ámokfutót... –, a hazaiaknak kaput találó lövésük sem volt, igaz, a vendégeknek is csupán kettő. Persze az megint más kérdés, hogy ez is elég volt a vezető gólhoz:

A 42. percben Ibrahimovic lépett ki egy magasra pattanó indítással, átemelte az indokolatlanul kifutó Stekelenburgöt, majd a labda a lécről a kapufára pörgött, onnan pedig a gólvonal mögé – mondjuk, ha Funes Mori nem sétálgat, hanem sprintel a gólvonal felé, akkor talán még az előtt el is éri (0–1).

A svéd klasszis azt követően, hogy sorozatban hat PL-meccsen maradt gólképtelen, a legutóbbi három bajnokiján négyszer volt eredményes.

Az 53. percig kellett várni az első kaput találó Everton-lövésre, az mondjuk elég nagy lehetőség is volt, Mirallas ziccerénél bravúrral védett De Gea.

Egyórányi játékot követően Herrera lökete után a két kapufa találkozásáról vágódott a mezőnybe a labda, a játékrész hajrájában pedig előbb Gueye szitáló kísérletét és Holgate jobb felsőre tartó fejesét is védte De Gea.

A végén azonban így is megmentett egy pontot az Everton, a korábbi liverpooli Fellaini szabálytalansága után Baines lőtt a jobb alsó sarokba (1–1).



PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
Everton–Manchester United 1–1 (Baines 89. – 11-esből, ill. Ibrahimovic 42.)
KORÁBBAN
AFC Bournemouth–Liverpool 4–3(Wilson 56. – 11-esből, Fraser 76., Cook 79., Ake 93., ill. Mané 20., Origi 22., Can 64.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 14 11 1 2 32–11 +21 34
2. Arsenal 14 9 4 1 33–14 +19 31
3. Liverpool 14 9 3 2 35–18 +17 30
4. Manchester City 14 9 3 2 30–15 +15 30
5. Tottenham 14 7 6 1 24–10 +14 27
6. Manchester United 14 5 6 3 19–16 +3 21
7. West Bromwich Albion 14 5 5 4 20–17 +3 20
8. Everton 14 5 5 4 17–16 +1 20
9. Stoke City 14 5 4 5 16–19 –3 19
10. Bournemouth 14 5 3 6 19–22 –3 18
11. Watford 14 5 3 6 18–24 –6 18
12. Southampton 14 4 5 5 13–15 –2 17
13. Crystal Palace 14 4 2 8 24–26 –2 14
14. Burnley 14 4 2 8 12–23 –11 14
15. Leicester City 14 3 4 7 17–24 –7 13
16. Middlesbrough 13 2 6 5 12–15 –3 12
17. West Ham 14 3 3 8 15–29 –14 12
18. Sunderland 14 3 2 9 14–24 –10 11
19. Hull City 13 3 2 8 11–28 –17 11
20. Swansea 14 2 3 9 16–31 –15 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik