PL: hiába a gigászok csábítása, Pochettino hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.24. 17:42
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur meghosszabbította menedzsere, Mauricio Pochettino szerződését.

Mint azt a klub a hivatalos honlapján írja, a 46 esztendős argentin szakvezető 2023 nyaráig kötelezte el magát az észak-londoniakhoz. Mauricio Pochettino 2014 óta irányítja a Tottenhamet, amely azóta a bajnokságban kétszer harmadik, de egyszer második helyen is zárt – a gárda a jelenlegi BL-kiírásban többek között a Real Madridot is legyőzve megnyerte a csoportját, a nyolcaddöntőben viszont kiesett a Juventus elleni párharcban.

Pochettinót az elmúlt hónapokban rendre szóba hozták a legnagyobb klubokkal – lehetett hallani például a PSG és a Real Madrid érdeklődéséről is, ő azonban többször is hangsúlyozta, hogy boldog a Spursnél és nem áll szándékában váltani.

Pochettino mellett a teljes stábja is hosszabbított.


A PREMIER LEAGUE 2017–2018-AS SZEZONJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester City 38 32 4 2 106–27 +79 100
2. Manchester United 38 25 6 7 68–28 +40 81
3. Tottenham 38 23 8 7 74–36 +38 77
4. Liverpool 38 21 12 5 84–38 +46 75
5. Chelsea 38 21 7 10 62–38 +24 70
6. Arsenal 38 19 6 13 74–51 +23 63
7. Burnley 38 14 12 12 36–39 –3 54
8. Everton 38 13 10 15 44–58 –14 49
9. Leicester City 38 12 11 15 56–60 –4 47
10. Newcastle 38 12 8 18 39–47 –8 44
11. Crystal Palace 38 11 11 16 45–55 –10 44
12. Bournemouth 38 11 11 16 45–61 –16 44
13. West Ham 38 10 12 16 48–68 –20 42
14. Watford 38 11 8 19 44–64 –20 41
15. Brighton & Hove Albion 38 9 13 16 34–54 –20 40
16. Huddersfield Town 38 9 10 19 28–58 –30 37
17. Southampton 38 7 15 16 37–56 –19 36
18. Swansea 38 8 9 21 28–56 –28 33
19. Stoke City 38 7 12 19 35–68 –33 33
20. West Bromwich Albion 38 6 13 19 31–56 –25 31
Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
13 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37