PL: Henderson szerint furcsa lenne szurkolók nélkül ünnepelni

2020.05.27. 09:17
null
Jordan Henderson szerint furcsa lenne szurkolók nélkül ünnepelni a bajnoki címet (Fotó: AFP)
Jordan Henderson, a Liverpool csapatkapitánya szerint furcsa lenne úgy megnyerni az angol labdarúgó-bajnokságot, hogy azt szurkolók nélkül kell megünnepelniük.    

 

A középpályás szerint „más érzés” lenne úgy a magasba emelni a Premier League-elsőségért járó trófeát, hogy a drukkerek nem lehetnek ott a stadionban.

„Még nem nyertük meg a bajnoki címet, még sokat kell dolgozni érte. Olyan jól szeretnénk befejezni a szezont, ahogy csak lehet. Utána ráérünk azzal foglalkozni, milyen lesz az üres stadionban átvenni a kupát”– jelentette ki Henderson.

A Liverpool utcahosszal vezet a Premier League-ben: Jürgen Klopp csapatának hátralévő kilenc mérkőzésén mindössze hat pontot kell begyűjtenie ahhoz, hogy a csapat 30 év után megnyerje az angol bajnokságot.

Angliában a múlt hét elejétől engedélyezték a csapatoknak az edzést, de a testi kontaktus még tilos volt. E hét hétfőtől már a csapattréning is engedélyezett, a liga június 12-én vagy 19-én folytatódhat.

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
1 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
2 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
3 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
23 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40