PL: hatgólos meccsen, hátrányból nyert a Leicester

Vágólapra másolva!
2020.09.20. 21:54
null
Vardy (balra) ezúttal kimaradt a gólgyártásból (Fotó: AFP)
Az angol Premier League második fordulójában a Burnleyt fogadta a Leicester, és gólzáport hozó mérkőzésen 4–2-es győzelmet aratott.

 

A Burnley egy hete az első fordulóban még nem lépett pályára – a Manchester United elleni mérkőzése elmaradt –, így Sean Dyche csapata csak ezen a hétvégén, a Leicester ellen kezdte meg a bajnoki szereplést.

S ennél jobban nem is kezdhette volna: 10 perc játék után Chris Wood a balról érkező beadást átvétel után a kapuba lőtte az ötös jobb sarkáról – más kérdés, hogy bőven közreműködött benne, hogy James Justin hanyatt essen mellette, és mintha a kezére is pattant volna a labda, de Lee Mason játékvezető roppant határozottan a középkör felé mutatott.

Nagyjából azonban eddig tartott a Burnleynek a jó kezdés, alig tíz perc múlva ugyanis a Leicester támadója, Jamie Vardy bolondot csinált a Burnley két védőjéből az ötös jobb sarkánál, majd visszagurítása után Harvey Barnes elé került a labda, ő meg 11 méterről, jobbal a jobb alsóba helyezett, 1–1.

Amilyen jól kezdte az első játékrészt a Burnley, olyannyira nem sikerült a második félidő indítása a vendégeknek: mindössze öt perc játék után Youri Tielemans remek mélységi passzát Timothy Catagne laposan középre lőtte, de a labda a közbelépő Erik Pieters lábáról a már kivetődő Nick Pope kapus mellett a kapuban kötött ki.

S ha egy üzlet beindul: bő tíz perc múlva Ayoze Pérez agyoncselezte magát a tizenhatos jobb oldalánál, jól gurított középre, ahol érkezett James Justin, és a 10 méterről a jobb alsóba helyezett (3–1).

A Burnley azonban felállt a két gyorsan kapott gól jelentette ütésből, és újabb bő tíz perc elteltével egy szabadrúgást követően az első PL-meccsén szereplő Jimmy Dunne – éppen Justint megelőzve – kissé nyakatekert pózban a kapuba bólintott – 3–2!

A kétgólos különbséget Dennis Praet állította vissza a 79. percben: 19 méterről, jobbal, irgalmatlanul kilőtte a bal felső sarkot. A végén Wood lőtt óriási kapufát, az eredmény már nem változott, így két forduló után jobb gólkülönbségével a Leicester vezeti a tabellát. 4–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Leicester–Burnley 4–2
(H. Barnes 20., Pieters 50. – öngól, Justin 62., Praet 79., ill. Ch. Wood 10., J. Dunne 73.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Chelsea–Liverpool 0–2
(Mané 50., 54.)
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 0–3
(Maupay 4., 7. – az elsőt 11-esből, Connolly 83.)
Southampton–Tottenham Hotspur 2–5
(Ings 32., 90., ill. Szon Hung Min 45+2., 47., 65., 73., Kane 81.)
Szombaton játszották

Arsenal–West Ham United
2–1 (Lacazette 25., Nketiah 86., ill. Antonio 45.)
Manchester United–Crystal Palace 1–3 (Van de Beek 81., ill. Townsend 7., Zaha 74., 85. – az
elsőt 11-esből)
Leeds United–Fulham 4–3 (H. Costa 5., 57., Klich 41. – 11-esből, Bamford 50., ill. Mitrovics 34.
– 11-esből, 67., Reed 63.)
Everton–West Bromwich Albion 5–2 (Calvert-Lewin 31., 62., 66., James Rodríguez 45., M.
Keane 54., ill. Diangana 10., Pereira 47.)

Hétfőn játsszák
19.00:
Aston Villa–Sheffield United (Tv: Spíler1)
21.15: Wolverhampton–Manchester City (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 2 2 7–2 +5 6
2. Everton 2 2 6–2 +4 6
3. Arsenal 2 2 5–1 +4 6
4. Liverpool 2 2 6–3 +3 6
5. Crystal Palace 2 2 4–1 +3 6
6. Tottenham 2 1 1 5–3 +2 3
7. Wolverhampton 1 1 2–0 +2 3
8. Brighton & Hove Albion 2 1 1 4–3 +1 3
9. Leeds United 2 1 1 7–7 0 3
10. Chelsea 2 1 1 3–3 0 3
11. Newcastle 2 1 1 2–3 –1 3
12. Manchester City 0 0–0 0 0
12. Aston Villa 0 0–0 0 0
14. Burnley 1 1 2–4 –2 0
15. Manchester United 1 1 1–3 –2 0
16. Sheffield United 1 1 0–2 –2 0
17. West Ham 2 2 1–4 –3 0
18. Fulham 2 2 3–7 –4 0
19. Southampton 2 2 2–6 –4 0
20. West Brom 2 2 2–8 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik