A kiállítás megtörte a Chelsea-t, Mané duplájával nyert a Liverpool

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 17:20
null
Sadio Mané fejesével szerzett vezetést a Liverpool (Fotó: AFP)
A Liverpool győzelmével zárult az angol Premier League 2020–2021-es kiírásának első rangadója, Jürgen Klopp csapata Sadio Mané duplájával 2–0-ra legyőzte az első félidő hajrájában emberhátrányba kerülő Chelsea-t.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
CHELSEA–LIVERPOOL 0–2 (0–0)
London,
Stamford Bridge, zárt kapuk mögött. Vezette: Tierney
CHELSEA: Kepa – R. James, Christensen, Zouma, M. Alonso – Kanté, Jorginho, Kovacic (Barkley, 79.) – Havertz (Tomori, a szünetben), Werner (Abraham, 79.), Mount. Vezetőedző: Frank Lampard
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Fabinho, Van Dijk, Robertson – Henderson (Thiago, a szünetben), Keita (Milner, 64.), Wijnaldum – Szalah, Firmino (Minamino, 86.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Mané (50., 54.)
Kiállítva: Christensen (45+1.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Izgalmasnak ígérkezett az új PL-idény első rangadója, a nyáron alaposan megerősödő Chelsea a címvédő Liverpoolt fogadta. A londoniak számára itt volt az esély annak a bizonyítására, hogy nem véletlenül várják sokan azt, hogy esetleg beleszóljanak a Pool–Manchester City csatába.

Frank Lampard kissé átalakította a Chelsea taktikáját erre az összecsapásra, ezúttal Mason Mount indult a jobb szélről, Timo Werner a balról, míg Kai Havertz középen, kissé hátrébb húzódva igyekezett kivenni a részét a játékszervezésből. Ez utóbbi azért is volt érdekes, mert Roberto Firminóval ellentétben a korábbi leverkuseni nem tudott sokat visszalépni, nemegyszer a hosszan felívelt labdával kellett volna valamit kezdenie – erre talán Olivier Giroud jobb választás lett volna.

A Liverpool rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést, a vendégek kemény letámadással igyekeztek zavarba hozni a Chelsea-t, igazán nagy lehetőséget azonban a „vörösök” sem tudtak kialakítani.

A hazaiak leginkább a kontratámadásokra támaszkodtak, ezekből kétszer is kialakulhatott volna ziccer, ám Mateo Kovacic hiába hozta fel nagyszerűen a labdát, majd ugratta ki jó ütemben Wernert, a német addig várt, míg Fabinho beérte – a középhátvédet játszó brazil kétszer került szembe az első félidőben a német támadóval, és mindkétszer remekül megoldotta a feladatot. A másik esetben Havertz passza után N'Golo Kanté nemes egyszerűséggel visszafordult a tizenhatoson belül...

Jürgen Klopp együttese leginkább a hazaiak hibáiból élt: Kepa érthetetlen kifutása után Mohamed Szalah adott be középre, Andreas Christensennek kellett megelőznie Firminót; majd szintén Szalah lőtte el keresztben a labdát, itt Firmino nem sokkal maradt le.

A játékrész slusszpoénját az utolsó percre hagyták a felek, Jordan Henderson kiváló labdájával Sadio Mané léphetett volna ki, Christensen azonban lebirkózta. Paul Tierney játékvezető először sárga lapot adott a dán védőnek, az eset visszanézése után viszont piros lapra változtatta az ítéletet, így a második félidőt már emberhátrányban kellett lejátszania a Chelsea-nek.

Lampard ugyan behozott a szünetben egy védőt Fikayo Tomori személyében – a túloldalt a debütáló Thiago állt be –, ám a Chelsea teljesen szétesett tíz emberrel. Mindössze öt perc telt el, amikor villant a Pool, Firmino és Szalah kényszerítőzött látványosan, előbbi beadására Mané érkezett, és nyolc méterről a jobb alsóba csúsztatott (0–1).

Négy perc múlva jött a következő, igaz, ehhez kellett Kepa óriási hibája: a spanyol kapus nemes egyszerűséggel odaajándékozta Manénak a labdát – vagy azt is írhatnánk, a szenegáli volt szemfüles –, a vendégek játékosa pedig köszönte szépen, és kétgólosra növelte a Liverpool előnyét (0–2). Steve McManaman (1995) és Philippe Coutinho (2015) után Mané lett a harmadik olyan liverpooli játékos, aki duplázni tudott a Stamford Bridge-en egy Chelsea elleni PL-meccsen.

A Chelsea szenvedését Jorginho foglalta keretbe, az olasz válogatott középpályás a Werner által kiharcolt tizenegyest meglehetősen hanyagul végezte el, Alisson kivédte a lövést. Jorginho chelsea-s pályafutása során először hagyott ki tizenegyest (előtte nyolcat értékesített), míg Alissonnak ez volt az első kivédett büntetője a Liverpoolban (háromból).

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Korábban
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 0–3
(Maupay 4., 7. – az elsőt 11-esből, Connolly 83.)
Southampton–Tottenham Hotspur 2–5
(Ings 32., 90., ill. Szon Hung Min 45+2., 47., 65., 73., Kane 81.)
Szombaton játszották

Arsenal–West Ham United
2–1 (Lacazette 25., Nketiah 86., ill. Antonio 45.)
Manchester United–Crystal Palace 1–3 (Van de Beek 81., ill. Townsend 7., Zaha 74., 85. – az
elsőt 11-esből)
Leeds United–Fulham 4–3 (H. Costa 5., 57., Klich 41. – 11-esből, Bamford 50., ill. Mitrovics 34.
– 11-esből, 67., Reed 63.)
Everton–West Bromwich Albion 5–2 (Calvert-Lewin 31., 62., 66., James Rodríguez 45., M.
Keane 54., ill. Diangana 10., Pereira 47.)
Később
Leicester–Burnley 4–2 (H. Barnes 20., Pieters 50. – öngól, Justin 62., Praet 79., ill. Ch. Wood 10., J. Dunne 73.)
Hétfőn játsszák
19.00:
Aston Villa–Sheffield United (Tv: Spíler1)
21.15: Wolverhampton–Manchester City (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City227–2+56
2. Everton226–2+46
3. Arsenal225–1+46
4. Liverpool226–3+36
5. Crystal Palace224–1+36
6. Tottenham2115–3+23
7. Wolverhampton112–0+23
8. Brighton & Hove Albion2114–3+13
9. Leeds United2117–70 3
10. Chelsea2113–30 3
11. Newcastle2112–3–13
12. Manchester City00–00 0
12. Aston Villa00–00 0
14. Burnley112–4–20
15. Manchester United111–3–20
16. Sheffield United110–2–20
17. West Ham221–4–30
18. Fulham223–7–40
19. Southampton222–6–40
20. West Brom222–8–60

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

90+3. PERC: Wijnaldum is hibázik nagy helyzetben, de ez már nem számít, a Liverpool sorozatban negyedszer is legyőzte a Chelsea-t a bajnokságban!

90+2. PERC: Mané megpattanó lövését védte bravúrral Kepa.

86. PERC: Klopp is kihasználja az utolsó cserelehetőségét, Minamino is beáll.

79. PERC: Kettős csere a Chelsea-nél, Abraham és Barkley is bejön, Kovacic és Werner hagyta el a pályát.

78. PERC: Alexander-Arnold ezúttal sem talál kaput szabadrúgásból.

75. PERC: Alisson megfogja! Jorginho hanyag mozdulattal végezte el a tizenegyest, a balra vetődő brazil kapus jól érezte az irányt, a kipattanót pedig Van Dijk kivágta.

73. PERC: Thiago billentette ki az egyensúlyából a nagy lendülettel sprintelő Wernert, Tierney tizenegyest ítélt!

68. PERC: Mount villant egyet, nem sokkal ment kapu fölé a tekerése.

65. PERC: Firmino fordult le könnyedén, Wijnaldumot hozta helyzetbe, Kepa nagyot védett lábbal a holland lövésénél.

64. PERC: A Liverpool mezében 150. mérkőzését játszó James Milner lép pályára, Keitát váltja.

61. PERC: Robertson szögletét követően Jorginho csúsztatta ki Mané elől a labdát.

A Chelsea a legutóbbi 13 alkalommal nem szenvedett vereséget, amikor a címvédőt látta vendégül a Stamford Bridge-en (hét győzelem, hat döntetlen). Nem valószínű, hogy folytatódik a sorozat...

59. PERC: Firmino ívelt finoman a kiugró Szalah felé, Kepa ezúttal jól jött ki.

54. PERC: OTT A MÁSODIK! Kepa teljesen érthetetlen módon odaajándékozta a labdát Manénak, aki köszönte szépen a lehetőséget, és megduplázta csapata előnyét (0–2).

50. PERC: ÉS OTT A GÓL, VEZET A LIVERPOOL! Firmino kényszerítőzött kiválóan Szalahhal, a brazil beadására Mané érkezett, aki nyolc méterről, szép mozdulattal a jobb alsóba fejelt (0–1).

46. PERC: Jorginho adta el hanyagul a labdát, Robertson lövése megpattant, így nem okozott gondot Kepának.

46. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

Itt is, ott is csere a szünetben, Thiago debütál a Liverpoolban, a túloldalt Tomori állt be – Henderson és Havertz ment le.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. PERC: Alexander-Arnold célt tévesztett a szabadrúgásból, ezzel zárul az első félidő!

45+1. PERC: Piros! Tíz emberre fogyatkozik a Chelsea, Christensen számára véget ért a mérkőzés.

45. PERC: Mané ugrott volna ki egy indítással, Christensen pedig lebirkózta. Visszanézik a VAR-ral, kérdés, hogy sárga vagy piros lap lesz.

44. PERC: James beadása már pontosabb, de ez is csak afféle felhőfejesnek volt jó, Alisson könnyedén lehúzta a labdát.

40. PERC: Havertz szabadrúgása nem volt elég pontos, Alonso hiába ugrott, nem tudott fejelni.

37. PERC: Kanté ugratta ki Havertzet, s bár a német lesen volt, hiába játszott középre Wernerhez, a honfitárs tiszta ziccerben a kapu mellé helyezett.

A Chelsea hat hazai sikerrel fejezte be az előző bajnokságot, hét egymást követő győzelem legutóbb 2017 decemberében, még Antonio Conte irányításával jött össze.

36. PERC: Szép jelenet! Hendersen tekerte a hosszúra a visszatett labdát, Robertson kapásból próbálkozott, de a gyepen megpattanó kísérlet nem jelentett veszélyt Kepa kapujára.

34. PERC: Szalah lőtte be élesen keresztbe a labdát, Firmino, ha nem is sokkal, de lemaradt.

32. PERC: Az első Chelsea-lövés! Werner játszotta volna tovább a levegőből a labdát Kantéhoz, Fabinhóról azonban a némethez került vissza, aki a tizenhatos vonaláról, ballal a bal kapufa mellé helyezett.

31. PERC: Alonso küldött remek keresztlabdát Jamesnek, Robertsonnak kellett kivágnia az angol jobbhátvéd beadását.

25. PERC: Alexander-Arnold ívelt középre egy szabadrúgást, Zouma kicsúsztatta a labdát Van Dijket megelőzve.

18. PERC: Ebben (is) sokkal több volt... Kovacic nagyszerűen hozta fel a labdát, három liverpooli között megtolta, majd remek ütemben ugratta ki Wernert, a német viszont túlságosan sokat kivárt, így beérték a védők.

2008 októbere óta ez az első alkalom, hogy a Liverpool olyan együttessel találkozik, amely előtte található a tabellán.

16. PERC: Havertz okosan passzolt középre, Kanté azonban hiába került ígéretes helyzetbe, kénytelen volt visszafordulni, így elhalt az akció.

14. PERC: James bombázta rá a labdát Manéra, Kepa teljesen feleslegesen jött a kapujából, így Szalah be tudta adni mellette, a kapus szerencséjére Christensen menteni tudott Firmino elől.

12. PERC: Szalah cselezett befelé a jobb szélről, majd készítette le a labdát Wijnaldumnak, a holland azonban nem találta el jól, Kepának nem kellett izgulnia.

11. PERC: Szalah esett el a tizenhatoson belül, de nincs tizenegyes – nem is reklamáltak a vendégek.

A Chelsea egyelőre átadja a területet ellenfelének, a londoniak nem tudják huzamosabb időn keresztül megtartani a labdát az agresszív letámadás miatt, igaz, helyzetet egyelőre nem alakított ki a Pool.

A jelek szerint Mount szerepel a jobb szélen, Werner a balon, és Havertz húzódik be középre.

3. PERC: Szép passzolgatás befejezéseként Robertson kanyarintotta középre a labdát, Alonso elegánsan, mellkassal tette haza Kepának.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! A Liverpool indította útjára a labdát.

Mindkét csapat a hagyományos szerelésében, a Chelsea tiszta kékben, a Liverpool vörösben.

A mérkőzés játékvezetője Paul Tierney.



A hazaiaknál Hakim Zijes, Ben Chilwell és Thiago Silva sem állhat Frank Lampard rendelkezésére, hasonlóan Christian Pulisichez, Timo Werner azonban rendbe jött. A vendégeknél Joe Gomez és Joël Matip a két sérült, Thiago a padról beszállva debütálhat, Jota még nem került be a keretbe.

Frank Lampard jól szórakozott azon, hogy Jürgen Klopp megjegyzéseket tett a londoniak átigazolási politikájára és költekezésére. Bővebben itt!

Átigazolási szempontból eseménydús héten van túl a Pool, a címvédő bejelentette Thiago szerződtetését a Bayern Münchentől, majd egy nappal később Diogo Jotát is megszerezte a klub a Wolverhamptontól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik