PL: három pontot ért a kétgólos törlesztőrészlet Martialtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.20. 18:58
null
Martial hatékonysága győzelmet ért a Unitednak (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Manchester United a duplázó Anthony Martial vezetésével 3–2-re legyőzte idegenben a Southamptont, amelyben szintén két gólig jutott Graziano Pelle. A Liverpool 1–1-re végzett otthon a Norwich Cityvel.

SOUTHAMPTON–MANCHESTER UNITED

A holland edzőpárbajt a személyes emlékek alapján Louis van Gaal várhatta optimistábban, tudniillik a két tréner eddigi mindegyik bajnoki összecsapását annak a félnek az együttese nyerte meg, amely idegenben játszott.

Ehhez képest a hazai csapat már a 12. percben vezetést szerzett, amikor James Ward-Prowse lövése után David de Gea nyújtózva még hárított, de Graziano Pelle ismétlésével szemben már tehetetlen volt. Az olasz csatár ráadásul alig néhány perccel később közel járt a duplázáshoz, ám a lövése után a labda a bal oldali kapufáról rossz irányba pattant. 1–0

A Wayne Rooneyt és Anthony Martialt együtt először a soraiban tudó Manchester Unitednek időbe telt, amíg átvette a kezdeményezést, ám Memphis Depay fölé fejelt labdája már ezt jelezte. Dusan Tadics pedig azt, hogy Marcos Rojo közbelépése után tizenegyest kellett volna adni, s alighanem igaza is volt, ennek ellenére mégis egyenlítés következett, ráadásul egy asszisztensi tévedés után. A 35. percben ugyanis Juan Mata lesről mozgott vissza, és ugyan nem ért a labdához – azt fedezve szépen fordult le –, egy menteni szándékozó becsúszás után Anthony Martial elé került a labda, ő pedig egy csel után a kapuba lőtt. 1–1

A fordulás után gyorsan jött az újabb MU-gól, amihez kellett Josida Maja is, a japán tökéletes labdát adott a hazaadást kiválóan megérző Martialnak, a francia higgadt befejezéssel 50 millió eurós árának újabb törlesztőrészletét helyezte el a bal alsó sarokban. 1–2

Az MU hátsó alakzatából De Gea tűnt ki, amikor José Fonte 60. percbeli fejese után elképesztő reflexszel halászta ki a labdát a gólvonal elől. A helyzeteit remekül kihasználó „vörös ördögökkel” szemben viszont a túloldalon Maarten Stekeleburg tehetetlen volt: a 68. percben Depay villant, és ugyan a holland labdája kijött a jobb oldali kapufáról, a „mandiner” tökéletes passz volt Juan Matának, aki 13 méterről befejezte az akciót. 1–3

Mata gólját 45 MU-átadás előzte meg – ez a legtöbb passzos, góllal véget érő támadás az aktuális idényben (Forrás: OptaJoe)
Mata gólját 45 MU-átadás előzte meg – ez a legtöbb passzos, góllal véget érő támadás az aktuális idényben (Forrás: OptaJoe)

Ezzel azonban nem volt még vége a meccsnek, a Soton hosszú hajrát indított, és rendre sikerült megbontani az MU védelmének bal oldalát. Sadio Mané jobb oldali beadása után a 86. percben Pelle súlypontemelkedése volt tökéletes, De Geának esélye sem volt a hárításra. 2–3

LUCAS: 200!
Anthony Martial csupán a harmadik MU-játékos, aki első két PL-meccsén egyaránt betalált. Korábban Saha és Macheda volt erre képes.
Lucas a 200. meccsét játszotta a PL-ben, ennél csak három dél-amerikai játékos (Tévez, A. Valencia, és Solano) jegyzett többet.
Russell Martin már három PL-gólnál jár a szezonban – ezzel ő a legjobb védő egyelőre.
Graziano Pelle 16 PL-góljából 14 hazai pályán született!

A hajrá nagy izgalmakat hozott, nyomott a hazai csapat, az ötperces hosszabbításban Tadicsnak volt egy kaput nem találó fejese, Victor Wanyama lövésénél pedig újra nagyot védett az MU spanyolja. Van Gaal csapata a bajnokságban Martiallal a soraiban újra egynél több gólt szerzett, s ez hozott is három pontot a konyhára.

LIVERPOOL–NORWICH CITY 1–1

Daniel Sturridge öt hónap után először kezdett a Liverpoolban, ám a „vörösök” nem tudták otthon tartani a három pontot a Norwich City ellen. A második játékrész elején Danny Ings ugrasztotta talpra az Anfieldet, ám Simon Mignolet hibáját Russell Martin bravúros helyzetfelismeréssel használta ki, és a kapuba emelve a labdát a 61. percben egyenlített.

A folytatásban a Matt Jarvis révén a vendégeknek is volt alkalmuk a győzelem kiharcolására (Mignolet reflexszel védett), Philippe Coutinho egy az egy elleni szituációban hibázott, míg Ingsnek is volt egy lehetősége a hajrában, ám végül maradt az 1–1.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ

Southampton–Manchester United 2–3 (Pelle 12., 86., ill. Martial 34., 50., Mata 68.)
Liverpool–Norwich City 1–1 (Ings 48., ill. R. Martin 61.)
KORÁBBAN
Tottenham Hotspur–Crystal Palace 1–0 (Szon Hung Min 68.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 6 5 1 12–2 +10 15
2. Manchester United 6 4 1 1 9–5 +4 13
3. West Ham United
6 4 2 13–7 +6 12
4. Leicester City 6 3 3 13–9 +4 12
5. Arsenal 6 3 1 2 5–5 0 10
6. Everton 6 2 3 1 8–5 +3 9
7. Swansea 6 2 3 1 7–5 +2 9
8. Crystal Palace 6 3 3 8–7 +1 9
9. Tottenham 6 2 3 1 5–4 +1 9
10. Watford 6 2 3 1 5–5 0 9
11. Norwich City 6 2 2 2 9–10 –1 8
12. West Bromwich Albion 6 2 2 2 4–6 –2 8
13. Liverpool 6 2 2 2 4–7 –3 8
14. Bournemouth 6 2 1 3 8–9 –1 7
15. Chelsea 6 2 1 3 9–12 –3 7
16. Southampton 6 1 3 2 7–8 –1 6
17. Aston Villa 6 1 1 4 6–9 –3 4
18. Stoke City 6 3 3 5–9 –4 3
19. Newcastle 6 2 4 3–9 –6 2
20. Sunderland 6 2 4 6–13 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik