PL: hamarabb mehet a kieső csapattól a világbajnok támadó

2019.04.04. 10:08
null
Schürrle (balra) nem tekinthet sikerként a Fulhamnél töltött időszakra (Fotó: AFP)
Tavaly nyáron a Fulham egyik nagy dobásának számított, hogy két évre kölcsönvette a Borussia Dortmundtól a világbajnok támadót, André Schürrlét, ám a londoniak kedden 4–1-re kikaptak a Watfordtól, így biztossá vált a kiesésük a Premier League-ből, ami egyben azt is jelenti, hogy a 28 éves német kölcsönszerződése az idény végén megszűnik.

 

Schürrle szerződésében szerepelt ugyanis egy záradék, amely szerint ha a Fulham nem tudja megőrizni élvonalbeli tagságát, akkor az 57-szeres válogatott támadó kölcsönadása az idény végén véget ér, ő pedig visszatér a Borussia Dortmundhoz.

Ezzel a Fulham csaknem 3 millió euró bérköltséget spórol meg csak Schürrlén, és biztosra vehetjük, nem ő lesz az egyetlen, aki nem követi a csapatot a másodosztályba.

Egyelőre csak az biztos, hogy nem a Fulhamnél folytatja – amelynek színeiben eddig 25 mérkőzésen hat gólt szerzett –, az már kevésbé, hogy a következő szezonban a BVB játékosa lesz.

Szigetországi lapértesülések szerint nem lehetetlen, hogy a West Ham United bejelentkezik Schürrléért, miután Andy Carroll és Lucas Pérez is a távozást fontolgatja, továbbá Marko Arnautovic formája minimum ingadozónak nevezhető – így akár a német is szerepet kaphat a klubnál a következő évad során.

Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpoolban verte meg az Evertont a Sunderland, óriási bajban a West Ham

Angol labdarúgás
14 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

Szoboszlai nincs ott a legjobb nyolc játékos között a Premier League szavazásán

Angol labdarúgás
2026.05.14. 14:45
Ezek is érdekelhetik