PL: újra felsőházban a Chelsea, fordított, de botlott a Leicester

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.01. 22:40
null
Mahrez (kékben) gyönyörű gólpassza csak az egyenlítéshez volt elegendő (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának keddi játéknapján botlott a listavezető Leicester City, 2–2-t játszott a West Bromwich Albionnal. A Chelsea idegenben győzte le a Norwich Cityt, ezzel feljött a nyolcadik helyre.

LEICESTER CITY–WBA

A listavezető Leicester City 2016-ban még nem kapott gólt hazai pályán. Ezt a mondatot egyedül Jamie Vardyék mondhatták el magukról, de csupán a 11. percig volt igaz, ekkor ugyanis Salomon Rondon találatával meglepetésre előnybe került a West Bromwich Albion (0–1).

Még az első félidőben fordított azonban a hazai csapat, a 30. percben Danny Drinkwater megpattanó lövése kötött ki a kapuban (1–1), a szünet előtt pedig Rijad Mahrez álomgólpassza után Andy King volt eredményes (2–1).

A három pont így sem lett meg Claudio Ranieri együttesének, Craig Gardner ugyanis a második félidő elején gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített (2–2). A döntetlen egyúttal azt is jelenti, hogy ha nyer a Tottenham szerdán a West Ham ellen, pontszámban beéri a listavezetőt.

NORWICH–CHELSEA

A húszéves brazil támadó, Kenedy a Premier League-szezon leggyorsabb találatát szerezte. Csupán 39 másodperc telt el a találkozóból, amikor távoli kísérlete a bal alsó sarokban kötött ki (0–1).

A szünet előtt megduplázta előnyét a Chelsea, Diego Costa kapott kiváló labdát, majd nagyon okos gólt szerzett – apró szépséghiba, hogy lesen állt, mielőtt megkapta volna a labdát, ám ezt a partjelző nem vette észre (0–2). A spanyol csatár 12 gólban vett részt előző 10 PL-meccsén (nyolcat ő szerzett és kiosztott négy asszisztot).

A második félidőben Nathan Redmond révén még szépített a Norwich (1–2), ám a londoniak így is nyertek és újra a felsőházban vannak, a nyolcadik helyre léptek előre.

A TÖBBI TALÁLKOZÓN

Hamar eldöntötte a három pont sorsát az Everton az Aston Villa otthonában, egy óra elteltével már hárommal vezettek a liverpooliak, a hazaiak csak a végén tudtak szépíteni. Fordulatos meccsen a 90. percben egyenlített otthon a Sunderland a Crystal Palace ellen. A Bournemouth könnyedén nyert hazai pályán a Southampton ellen.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

Norwich City–Chelsea 1–2 (Redmond 68., ill. Kenedy 1., Costa 45+1.)
Sunderland–Crystal Palace 2–2 (N’Doye 36., Borini 90., ill. Wickham 61., 67.)
Aston Villa–Everton 1–3 (Gestede 80., ill. Mori 5., Lennon 30., Lukaku 60.)
AFC Bournemouth–Southampton 2–0 (Cook 31., Afobe 79.)
Leicester City–West Bromwich 2–2 (Drinkwater 30., King 45+1., ill. Rondon 11., Gardner 50.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 28 16 9 3 51–31 +20 57
2. Tottenham 27 15 9 3 49–21 +28 54
3. Arsenal 27 15 6 6 43–26 +17 51
4. Manchester City 26 14 5 7 48–28 +20 47
5. Manchester United 27 12 8 7 36–26 +10 44
6. West Ham 27 11 10 6 41–31 +10 43
7. Southampton 28 11 7 10 35–28 +7 40
8. Chelsea 28 10 9 9 42–38 +4 39
9. Stoke City 27 11 6 10 29–33 –4 39
10. Everton 27 9 11 7 49–36 +13 38
11. Liverpool 26 10 8 8 38–36 +2 38
12. Watford 27 10 7 10 29–28 +1 37
13. West Bromwich Albion 28 9 9 10 29–36 –7 36
14. Crystal Palace 28 9 6 13 31–37 –6 33
15. Bournemouth 28 8 8 12 32–44 –12 32
16. Swansea 27 6 9 12 25–36 –11 27
17. Sunderland 28 6 6 16 34–53 –19 24
18. Norwich City 28 6 6 16 31–53 –22 24
19. Newcastle 26 6 6 14 27–49 –22 24
20. Aston Villa 28 3 7 18 22–51 –29 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik