PL: Foden fejesével vett revansot a City a Tottenhamen

Vágólapra másolva!
2019.04.20. 15:26
null
Phil Foden nem kímélte magát, másodszor lépett pályára kezdőként és megszerezte az első PL-gólját a Cityben (Fotó: AFP)
A Manchester City hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Tottenhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában, ezzel újabb lépést tett a bajnoki cím felé, és újfent lépéskényszerbe hozta a vasárnap futballozó Liverpoolt.

A szerdai őrület után ismét Manchesterben csapott össze a City és a Tottenham. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében történtek után a hazaiakat bőven fűthette a revans iránt vágy. Hiába nyertek 4–3-ra, kiestek a BL-ből, mindezt úgy, hogy a 94. percben a videobíró ítélete alapján fosztották meg őket a továbbjutást jelentő ötödik találattól.

Hasonló drámát azonban kár lett volna várni a Premier League-mérkőzéstől…

Pedig a gólátlag az 5. percig pont úgy alakult, mint három nappal korábban. Sergio Agüero visszafejelt labdáját az ifjú angol, Phil Foden fejelte a kapuba (1–0). Ezzel a 18 éves középpályás lett a City első olyan gólszerzője, aki 2000 után született, a Premier League történetében pedig a harmadik legfiatalabb, aki gólt ért el.

A folytatásban is a manchesteriek előtt adódott több lehetőség, Bernardo Silva akár két gólt is szerezhetett volna, ám a Hugo Llorist helyettesítő Paulo Gazzaniga mind a kétszer jól helyezkedett és védeni tudott.

A Tottenham a fordulás után sem tudott harcmodort váltani, a londoniak főleg a kontrákban reménykedhettek, de Edersonnak egy-egy beívelés lehúzásánál több dolga nem akadt. Komoly bravúrra semmiképpen sem volt szükség tőle…

A Spurs a bajnokságban csupán hét pontot gyűjtött a nagy hatos többi tagjával szemben (csak a Manchester United mérlege a rosszabb: hat pont), míg a Manchester City a maiakkal együtt már 21 pontnál jár.

A hétközi városi rangadón (szerdán az MU elleni meccs következik) a 22., 23., 24. pontját is megszerezheti majd a bajnoki címre törő, a BL-terheléstől megszabadult City.

A labda ismét a Liverpool térfelén pattog.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Manchester City–Tottenham Hotspur 1–0
(Foden 5.)
Később
16.00:
AFC Bournemouth–Fulham
16.00:Huddersfield Town–Watford
16.00:West Ham United–Leicester City (Tv:Spíler1)
16.00:Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion
18.30:Newcastle United–Southampton (Tv:Digi Sport2)
Vasárnap
14.30:Everton–Manchester United(Tv:Digi Sport1)– élőben az NSO-n!
17.00:
Arsenal–Crystal Palace
17.00:
Cardiff City–Liverpool (Tv:Spíler1)
Hétfő
21.00:
Chelsea–Burnley

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 28 2 4 87–22 +65 86
2. Liverpool 34 26 7 1 77–20 +57 85
3. Tottenham 34 22 1 11 64–35 +29 67
4. Arsenal 33 20 6 7 66–40 +26 66
5. Chelsea 34 20 6 8 57–36 +21 66
6. Manchester United 33 19 7 7 63–44 +19 64
7. Leicester City 34 14 5 15 46–45 +1 47
8. Wolverhampton 33 13 8 12 41–42 –1 47
9. Everton 34 13 7 14 46–44 +2 46
10. Watford 33 13 7 13 47–48 –1 46
11. West Ham 34 12 6 16 42–52 –10 42
12. Bournemouth 34 12 5 17 49–61 –12 41
13. Crystal Palace 34 11 6 17 40–46 –6 39
14. Burnley 34 11 6 17 42–60 –18 39
15. Newcastle 34 10 8 16 32–43 –11 38
16. Southampton 33 9 9 15 39–54 –15 36
17. Brighton & Hove Albion 33 9 6 18 32–53 –21 33
18. Cardiff City 34 9 4 21 30–63 –33 31
19. Fulham 34 5 5 24 32–76 –44 20
20. Huddersfield Town 34 3 5 26 19–67 –48 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik