PL: fejlesztik a videobírót, nagy előrelépés jöhet

I. M.I. M.
2019.10.30. 12:12
null
A Premier League továbbfejlesztené a videobírót (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Premier League dolgozik a videobíró (VAR) továbbfejlesztésén, méghozzá a Hawk-Eye nevű céggel közösen. Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vezetőinek célja az lenne, hogy a lesállásokról automatikusan jelezzen a rendszer a játékvezetőnek, rengeteg időt megspórolva ezzel.

 

A Daily Mail úgy tudja, a többek között a gólvonal-technológiát és a teniszben használt sólyomszemet fejlesztő Hawk-Eye azon dolgozik, hogy több kamera felhasználásával valós időben mutathassa automatikusan a lesvonalat a videobírós asszisztenseknek. Minden mezőnyjátékos lábát figyelné a kamera, így a lesállást pillanatok alatt meg tudná ítélni. Arról egyelőre nincsen információ, hogy a gólszerzésre használható többi testrészt – amelyek szintén lesállást eredményezhetnek – is követnék-e a kamerák.

A videobíró jelenleg úgy működik, hogy lesgyanús szituációban a VAR-szobában ülő asszisztensek húzzák meg a lesvonalat a felvételek alapján, majd jeleznek a pályán tartózkodó játékvezetőnek – ez sok időt vesz igénybe, és a szurkolók sem tudják, mi történik közben. Ezt szeretné kiküszöbölni a Premier League a Hawk-Eye segítségével.

A Premier League-be idén bevezetett videobíró az eddig lejátszott 100 mérkőzésen 26 játékvezetői/partjelző döntést bírált felül.

A jelenleg fejlesztés alatt álló technológiát csak a lesállások meghatározására használnák, és a Daily Mail szerint még az is kérdéses, hogy bevezetik-e a jelenlegi idényben, vagy csak a következőben.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
21 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10