PL: drámai Leicester-siker, újabb gólzáporos MU-meccs

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.01. 19:52
null
Iheanacho döntött a végén (Fotó: AFP)
A Leicester City viszonylag hamar hátrányba került a kiesés ellen menekülő Evertonnal szemben, ám a legvégén megfordította a mérkőzést (2–1). A „vörös ördögök” hazai pályán fogadták az Aston Villát, és bár egyszer megfordították az összecsapást, be kell érniük az egy ponttal.

 

Egy győzelemmel a tabella ötödik helyére is felugorhatott volna a Manchester United, ám ezúttal is a „vörös ördögöknek” kellett futniuk az eredmény után. A 11. percben a vendégek legjobbja, Jack Grealish kapott jó labdát a tizenhatos sarkánál, és védhetetlenül a kapu jobb felső sarkába tekerte (0–1). A folytatásban az MU próbálta átvenni az irányítást, de az Aston Villa is dolgozott ki veszélyes helyzeteket, a 42. percben Rashford fejese után aztán megszületett a hazaiak egyenlítő gólja (1–1). A Villa kapusa, Tom Heaton szerencsétlenkedett egy sort a labdával – be is írták az ő öngóljának.

A második félidő elején a manchesteriek dolgoztak ki több lehetőséget, aminek a 64. percben lett meg az eredménye. Ezúttal pontrúgás előzte meg a beadást, amelynek végén Victor Lindelöf fejelt a hosszú sarokba (2–1). Sokáig nem örülhetett azonban az Old Trafford közönsége, két perccel később ugyanis a vendégek angol válogatott védője, Tyrone Mings ott maradt a kapu előtt, és miután a lesre állítás nem sikerült, már nem volt nehéz dolga a kapuba rúgnia a labdát (2–2).

Bár a listavezető Liverpool győzött, az angol élvonal BL-indulást érő pozícióiban a Manchester City és a Chelsea is pontokat hullajtott szombaton, így a Leicester City egy győzelemmel megszilárdíthatta második helyét a tabellán. A meccs azonban máshogy indult: bár a „rókák” irányították a játékot, az Everton kontráiban folyamatosan benne volt a gól, és egy labdavesztést követően a vezetést is megszerezték a vendégek a 23. percben (0–1). A felezővonalról induló támadás végén a kapu elé érkező Richarlison fejelt gólt. A folytatásban próbált bajnokaspiránshoz méltóan nyomást gyakorolni ellenfelére a Leicester, és még az első félidő végén egyenlíthetett volna, hiszen egy támadáson belül akár kétszer is tizenegyest adhattak volna neki – a videózás után azonban egyik esetet sem látta szabálytalannak Graham Scott játékvezető.

A második félidőben folyamatosan ment előre a hazai csapat, aminek a 68. percben lett meg az eredménye: James Maddison a felezővonalnál megküzdött a labdáért, indította Kelechi Iheanachót, aki becenterezte a labdát Jamie Vardynak, ő pedig ezúttal sem hibázott. Az angol csatár egymás utáni hatodik meccsén szerzett gólt a PL-ben, és továbbra is vezeti a góllövőlistát. A 94. percben a hazaiak bevitték a győztes találatot is: a korábban gólpasszt jegyző Iheanacho került ziccerbe, és eldöntötte a három pont sorsát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

Leicester City–Everton 2–1 (Vardy 68., Iheanacho 94., ill. Richarlison 23.)
Manchester United–Aston Villa 2–2 (Heaton 42. – öngól, Lindelöf 64., ill. Grealish 11., Mings 66.)
Norwich City–Arsenal 2–2 (Pukki 21., Cantwell 45+2., ill. Aubameyang 29., 57. – az elsőt 11-esből)
Wolwerhampton Wanderers–Sheffield United 1–1 (Doherty 64., ill. Mousset 2.)
Szombati eredmények

Newcastle United–Manchester City 2–2 (Willems 25., Shelvey 88., ill. Sterling 22., De Brunye 82.)
Burnley–Crystal Palace 0–2 (Zaha 45+1., Schlupp 78.)
Chelsea–West Ham United 0–1 (Cresswell 48.)
Liverpool–Brighton 2–1 (Van Dijk 18., 24., ill. Dunk 80.)
Tottenham–AFC Bournemouth 3–2 (Alli 21., 50., Sissoko 69., ill. H. Wilson 74., 96.)
Southampton–Watford 2–1
(Ings 78., Ward-Prowse 83., ill. Sarr 24.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 14 13 1 32–12 +20 40
2. Leicester City 14 10 2 2 33–9 +24 32
3. Manchester City 14 9 2 3 39–16 +23 29
4. Chelsea 14 8 2 4 28–20 +8 26
5. Tottenham 14 5 5 4 24–21 +3 20
6. Wolverhampton 14 4 8 2 19–17 +2 20
7. Sheffield United 14 4 7 3 17–14 +3 19
8. Arsenal 14 4 7 3 20–21 –1 19
9. Manchester United 14 4 6 4 21–17 +4 18
10. Burnley 14 5 3 6 21–20 +1 18
11. Crystal Palace 14 5 3 6 13–18 –5 18
12. Bournemouth 14 4 4 6 18–20 –2 16
13. West Ham 14 4 4 6 17–23 –6 16
14. Newcastle 14 4 4 6 13–22 –9 16
15. Aston Villa 14 4 3 7 21–22 –1 15
16. Brighton & Hove Albion 14 4 3 7 16–21 –5 15
17. Everton 14 4 2 8 14–22 –8 14
18. Southampton 14 3 3 8 15–32 –17 12
19. Norwich City 14 3 2 9 15–30 –15 11
20. Watford 14 1 5 8 9–28 –19 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik