PL: döntetlent játszott a Burnley és a Sheffield

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 15:26
null
Tarkowski március óta az első első félidei Burnley-gólt szerezte (Fotó: AFP)
A Burnley 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Sheffield Uniteddal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójában.

26. 21. A Transfermarkt adatai szerint június 30-án még előbbi, azóta már az utóbbi keretlétszámmal dolgozik a Burnley. Az angol együttest hetek óta a koronavírus miatti leállás egyik legnagyobb veszteseként aposztrofálják, mondván, a lejáró szerződések miatt alaposan széthullik a csapat – még az idény vége előtt.

Ehhez képest a csapat továbbra is őrzi elméleti esélyét akár az európai kupaindulásra is. Ehhez kellett persze az is, hogy a két ponttal előtte álló Sheffieldet fogadva kiharcoljon egy pontot. James Tarkowski az első játékrész hajrájában szerzett vezetést a hazaiaknak, ez volt a Burnley első gólja az első játékrészben 2020 márciusa és a Tottenham elleni bajnoki óta. (1–0)

Győzelmet viszont nem ért: a 80. percben John Egan jött és egalizált – idénybeli (és élvonalbeli) első góljával. Érdekesség, hogy a 27 éves ír bekk így már mind a négy Angliában profinak számító osztályban betalált, első gólját még 2308 nappal korábban (2014 március), a negyedosztályban (League Two) szerezte. (1–1)

A Sheffield United 48 pontjával a 8., a Burnley 46 pontjával a 9. helyen áll.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Burnley–Sheffield United 1–1
(Tarkowski 43., ill. Egan 80.)
KÉSŐBB:
15.15:
Newcastle United–West Ham United (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Aston Villa (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: Southampton–Manchester City (Tv: Digi Sport2)
KORÁBBAN:
Chelsea–Watford 3–0 (Giroud 28., Willian 43. – 11-esből, Barkley 92.)
Manchester United–AFC Bournemouth 5–2 (Greenwood 29., 54., Rashford 35. – 11-esből, Martial 45+2., Bruno Fernandes 59., ill. Stanislas 15., J. King 49. – 11-esből)
Leicester City–Crystal Palace 3–0 (Iheanacho 49., Vardy 77., 94.)
Wolverhampton–Arsenal 0–2 (Saka 43., Lacazette 86.)
Norwich City–Brighton 0–1 (Trossard 25.)
HÉTFŐ:
21.00:
Tottenham Hotspur–Everton (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 28 2 2 70–25 +45 86
2. Manchester City 32 21 3 8 81–33 +48 66
3. Leicester City 33 17 7 9 63–31 +32 58
4. Chelsea 33 17 6 10 60–44 +16 57
5. Manchester United 33 15 10 8 56–33 +23 55
6. Wolverhampton 33 13 13 7 45–36 +9 52
7. Arsenal 33 12 13 8 49–41 +8 49
8. Sheffield United 33 12 12 9 34–34 0 48
9. Burnley 33 13 7 13 38–46 –8 46
10. Tottenham 32 12 9 11 51–44 +7 45
11. Everton 32 12 8 12 40–47 –7 44
12. Newcastle 32 11 9 12 33–43 –10 42
13. Crystal Palace 33 11 9 13 28–40 –12 42
14. Southampton 32 12 4 16 41–55 –14 40
15. Brighton & Hove Albion 33 8 12 13 35–44 –9 36
16. West Ham 32 8 6 18 38–56 –18 30
17. Watford 33 6 10 17 29–52 –23 28
18. Aston Villa 32 7 6 19 36–60 –24 27
19. Bournemouth 33 7 6 20 32–59 –27 27
20. Norwich City 33 5 6 22 25–61 –36 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik