HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.12.08 18:23 Frissítve: 2018.12.08 21:04

Tökéletes időzítés, a Chelsea vette el a Man. City veretlenségét

Az első félidőt kis túlzással átaludta a Chelsea a Manchester City elleni rangadón, ám N'Golo Kanté a legjobbkor talált be, a második félidőben pedig a címvédő már nem találta a szervezett londoniak ellenszerét, és kétgólos vereséggel távozott a Stamford Bridge-ről.

HIRDETÉS
N'Golo Kanté a legjobbkor szerezte meg a Chelsea-nek a vezetést (Fotó: Premier League)

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
Chelsea–Manchester City 2–0
(Kanté 45., David Luiz 78.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Már a kezdőcsapatok kihirdetésénél is érezhető volt, hogy érdekes rangadóra van kilátás, Maurizio Sarri és Pep Guardiola is úgy határozott, hogy 4–3–3-as felállásban, klasszikus csatár nélkül küldi fel csapatát a Stamford Bridge gyepére. Míg Sarri taktikai okokkal indokolta Álvaro Morata keretből való kihagyását és Olivier Giroud kispadra ültetését, addig Guardiola dolgát Sergio Agüero sérülése is nehezítette, ráadásul Gabriel Jesuson a Watford ellen látszott, hogy nincs bombaformában.

Az első negyedórát követően gyönyörűen kirajzolódott, hogy mire számíthatunk, a címvédő a középpálya uralásával – N'Golo Kanté szinte levegőhöz sem jutott Fernandinho mellett – csírájában elfojtotta a Chelsea játékát, míg a hazai gárda ugyan a francia világbajnok és Mateo Kovacic feljebb tolása révén igyekezett nyomást helyezni a vendégekre, mindez azonban nem igazán akart működni.

A City ezt kihasználva többször is veszélyeztetett a szélen megiramodva, Leroy Sané előbb túlcselezte magát, majd éles szögből már nem tudott túljárni Kepa eszén, visszatett labdájára pedig hiába érkezett David Silva, Antonio Rüdiger önfeláldozóan mentett, akárcsak percekkel később Sané lövésénél César Azpilicueta. A legnagyobb lehetőség Raheem Sterling előtt adódott még a mérkőzés elején, ő viszont rosszul találta el a labdát nagy helyzetben.

Ami nem jött össze a Citynek, az a Chelsea-nek igen, ráadásul az első lövésből, közvetlenül a szünet előtt! Eden Hazard a tizenhatoson belül nagyon okosan tálalt a középen érkező Kanté elé, aki futtából a kapu közepébe bombázott (1–0). A londoniaknak 12 éve nem kellett ilyen sokat várniuk hazai pályán az első kapura lövésükre egy meccsen, igaz, jobb alkalmat nem is találhattak volna ennek a megszakítására. Sokatmondó adat, hogy a gólpasszt jegyző Hazard átadása egyike volt a mindössze hat passznak, amit a támadóharmadban húzhattunk be a Chelsea neve mellé az első játékrészben.

A gól meglepő módon inkább a Chelsea-t tüzelte fel, a londoniak a második játékrész első öt percében többet mutattak, mint a teljes első félidőben. Érezte is Guardiola, hogy változtatnia kell, az igencsak aktív, de kevésbé hatékony Sané helyett beküldte Gabriel Jesust.

Kellett egy kis idő, hogy a vendégegyüttes visszataláljon a korábban látott magabiztos labdajáratáshoz, az átütőerő azonban továbbra is hiányzott a játékból, ezt pedig kíméletlenül kihasználta a Chelsea, amely ismét a legjobbkor talált be: Hazard szögletére David Luiz érkezett nagyszerűen, a brazil védő csúsztatásánál esélye sem volt a honfitárs Edersonnak (2–0). Hazard már a nyolcadik gólpasszát jegyezte a bajnokságban, ez már most kétszer annyi, mint az előző kiírásban összesen volt neki.

A hitét vesztett Manchester City az utolsó lehetőségét Kepának köszönhette, a spanyol kapus nemes egyszerűséggel odaadta a labdát a vendégeknek, aztán hibáját javítva óriási bravúrral védte Gabriel Jesus lövését.

A manchesteriek nyolc hónap után szenvedtek vereséget a bajnokságban, a most zajló szezonban először, és egyelőre le kell mondaniuk az első helyről, amit a mezőny immár egyedüli veretlen csapata, a Liverpool foglal el.

Korábban
Arsenal–Huddersfield Town 1–0 (Torreira 83.)
Burnley–Brighton & Hove Albion 1–0
(Tarkowski 40.)
Cardiff City–Southampton 1–0 (Paterson 74.)
Manchester United–Fulham 4–1 (Young 13., Mata 28., Lukaku 42., Rashford 82., ill. A. Kamara 67. – 11-esből)
West Ham United–Crystal Palace 3–2 (Snodgrass 48., J. Hernández 62., F. Anderson 65., ill. McArthur 6., Schlupp 76.)
AFC Bournemouth–Liverpool 0–4 (Szalah 25., 48., 77., S. Cook 68. – öngól)

Később
20.45: Leicester City–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
Vasárnap
17.00: Newcastle United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
Hétfő
21.00: Everton–Watford (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 13 3 34–6 +28  42
2. Manchester City 16 13 2 1 45–9 +36  41
3. Chelsea 16 10 4 2 33–13 +20  34
4. Arsenal 16 10 4 2 35–20 +15  34
5. Tottenham 15 11 4 28–16 +12  33
6. Manchester United 16 7 5 4 28–26 +2  26
7. Everton 15 6 5 4 21–17 +4  23
8. Bournemouth 16 7 2 7 25–26 –1  23
9. Leicester City 15 6 4 5 21–18 +3  22
10. West Ham 16 6 3 7 23–25 –2  21
11. Brighton & Hove Albion 16 6 3 7 19–22 –3  21
12. Watford 15 6 2 7 18–21 –3  20
13. Wolverhampton 15 5 4 6 15–18 –3  19
14. Cardiff City 16 4 2 10 15–30 –15  14
15. Newcastle 15 3 4 8 12–20 –8  13
16. Crystal Palace 16 3 3 10 13–23 –10  12
17. Burnley 16 3 3 10 15–32 –17  12
18. Huddersfield Town 16 2 4 10 10–27 –17  10
19. Southampton 16 1 6 9 13–30 –17  9
20. Fulham 16 2 3 11 16–40 –24  9

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.16 16:50:46

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

José Mourinho együttese kiscsapatként játszott • Végül két megpattanó lövés végzett a vendégekkel.

2018.12.08 14:15:59

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A londoniak a legjobbkor találtak be az első és a második félidőben is • Hazard két gólpasszt adott.

2018.12.05 20:53:45

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A londoniak meghosszabbították veretlenségi sorozatukat, ám legyőzhették volna a Manchester Unitedet.

2018.12.02 14:27:05

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Hamisítatlan rangadó: Unai Emery csapata hatgólos meccsen győzte le a Tottenhamet.

2018.11.24 15:59:40

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Sarri csapatának szemernyi esélye sem volt a rangadón, 54 perc alatt minden eldőlt a Wembleyben.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS