Bruno Fernandes és Greenwood is remekelt, nyert az MU

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 21:10
null
Pogba és B. Fernandes vezérletével nyert az MU (Fotók: AFP)
Az angol Premier League-ben a Manchester United a Brightonhoz utazott, és három gólt lőve három pontot szerezve harcol tovább a Bajnokok Ligájáért.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Brighton–Manchester United 0–3
(Greenwood 16., Bruno Fernandes 29., 50.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A kiesés ellen harcoló Brighton fogadta a Bajnokok Ligájáért harcoló Manchester Unitedet, és noha a kiscsapat az utóbbi három hazai élvonalbeli mérkőzését megnyerte az MU ellen, ám hamar kiderült, hogy ezen a napon a vendégek az összeszedettebbek és lelkesebbek.

Bruno Fernandes elsőre csak egy kapufáig jutott, de azután már a kapuba lőtt a 16-osról, Paul Pogba passzából, előtte azonban a mindössze 18 esztendős Mason Greenwood talált a hazai kapuba, ő Aaron Wan-Bissaka szép előkészítése után.

Az Európa-ligában öt gólnál és két gólpassznál tartó Greenwoodnak ez volt a 6. gólja a hazai pontvadászatban, ilyen fiatalon csak Wayne Rooney volt eredményesebb nála a PL-ben, még az Everton színeiben jutott el kilenc találatig; Fernandes az MU-hoz igazolása óta nyolc bajnokin ugyanennyi kanadai pontig jutott!

Bruno Fernandes nem sokkal a szünet után is gólt lőtt, Greenwood ívelését vágta kapásból a kapuba az ötös jobb sarka elől, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés.

Mondjuk ezt annak ellenére is, hogy bátran cserélt a hazaiak menedzsere, Graham Potter, a belga Leandro Trossard és a francia Neal Maupay több helyzetig is eljutott – David De Gea azonban pazar formában védett.


A vendégmester, Ole Gunnar Solskjaer a 64. percben levitte a Pogba, Fernandes, Luke Shaw triót, innentől kezdve sokkal visszafogottabban játszott a United, a cserejátékosok közül a legjobban Scott McTominay játszott, kétszer is majdnem gólt szerzett.

A hajrára teljesen felőrölte fizikailag a Brightont a Manchester United, amely a hajrától kezdve magabiztosan tartotta az előnyét, és tovább harcol a BL-ért, két pontra megközelítve az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Chelsea-t. 0–3

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool31282170–21+4986
2. Manchester City31203877–33+4463
3. Leicester City31167859–29+3055
4. Chelsea31166955–41+1454
5. Manchester United321410851–31+2052
6. Wolverhampton321313645–34+1152
7. Tottenham311291050–41+945
8. Burnley321361337–45–845
9. Sheffield United311111930–32–244
10. Arsenal311013843–41+243
11. Crystal Palace321191228–37–942
12. Everton311181238–46–841
13. Southampton321241641–55–1440
14. Newcastle311091229–42–1339
15. Brighton & Hove Albion327121334–44–1033
16. Watford326101629–49–2028
17. West Ham31761835–54–1927
18. Bournemouth31761829–50–2127
19. Aston Villa32761936–60–2427
20. Norwich City31562025–56–3121
Legfrissebb hírek

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.12. 10:53

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Műtét vár Conor Bradley-re, véget ért számára az idény – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.11. 15:04

A Manchester Citynél folytatja a Bournemouth kiválósága – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.09. 10:44

A szurkolók szerint Kerkez volt a Liverpool legjobbja az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.01.09. 09:40

Szoboszlai Dominik: Uraltuk a meccset az Arsenal ellen, ebből kell táplálkoznunk

Angol labdarúgás
2026.01.08. 23:58
Ezek is érdekelhetik