PL: Az újrakezdés előtt fontos az oktatás – Arteta

MTI MTIMTI MTI
2020.05.06. 09:53
null
Az Arsenalt irányító Arteta óvatosságra int a folytatás kapcsán (Fotó: AFP)
Mikel Arteta szerint az angol Premier League klubjainak most arra kell figyelmet fordítaniuk, hogy a bajnokság újrakezdése előtt felkészítsék labdarúgóikat a biztonsági intézkedések betartására.

 

Az Arsenal 38 éves spanyol vezetőedzője – aki március 12-én az első ismert koronavírustesztet produkálta a PL-ben – Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta: nagyon szigorúan be kell tartani a protokollt, s ennek előfeltétele, hogy mindenki tisztában legyen az edzésekre, illetve a mérkőzésekre vonatkozó egészségügyi, higiéniai előírásokkal.

„Szigorúnak kell lennünk a protokollt illetően. A józan ész alapján dől el, mikor tehetjük meg a következő lépést, nem rohanhatunk – mondta Arteta. – Az a célunk, hogy játszhassunk, szükségünk van arra, hogy futballozzunk, szándékunkban áll játszani – ez fontos a társadalomnak és a gazdaságnak is. Ez a mi felelősségünk. Készen kell állnunk, hogy ha azt mondják, gyerünk, nyitva az ajtó, beletaposhassunk a gázba.”

A 20 PL-klub a múlt héten tárgyalt a tervekről, de döntés egyelőre nem született a március közepén félbeszakított bajnokság újraindításáról. Az érintettek a kormány állásfoglalására, a korlátozó intézkedések enyhítésére várnak.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14