PL: Az az érzésem, mintha ezzel az MU-nak akarnának segíteni – Klopp

SZ. E. M., B. Á.SZ. E. M., B. Á.
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 10:13
null
Solskjaer sorsfordító meccsben reménykedik, Klopp óvatos (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának rangadóján vasárnap a listavezető Liverpool a Manchester United otthonában lép pályára. Jürgen Klopp és Ole Gunnar Solskjaer is hangzatos nyilatkozattal vezette fel az összecsapást.

Lapunk szombati számában mi is arról írtunk, sok tényező (legfőképpen a keretek erőssége és mutatott játéka) alapján szinte csodával érne fel, ha a Manchester United vasárnap hazai pályán legyőzné a százszázalékos mérleggel éllovas Liverpoolt. Ezzel persze nem vagyunk egyedül, nagyjából a nemzetközi sportsajtó egésze így látja, noha a 2015 októberében kinevezett Jürgen Klopp még nem nyert az Old Traffordon – sőt, az MU-val szembeni 14 százalékos győzelmi mutatója a legrosszabb, amit bármelyik PL-csapat ellen fel tud mutatni.

A német szakember ezzel szemben úgy érzi, a sajtó mintha hamis illúziókba akarná ringatná csapatát.

„Próbálják úgy beállítani, mintha mi volnánk »a« csapat, ők pedig senkik lennének – idézi a Guardian Kloppot. – Valahol összerakták a két klub kombinált legerősebb kezdőjét és csak Liverpool-játékosok voltak benne. Azt az érzést akarják kelteni, hogy mi túl jók vagyunk, ők pedig problémákkal küszködnek. A válogatott meccsek miatti szünetben egy hétig építgették ezt a történetet. Nekünk azonban tisztelnünk kell az ellenfelet. Ha én lennék a Manchester United menedzsere, tiszteletlennek tartanám ezt a felvezetést. A héten belekukkantottam néhány lapba, tudtam, mire számítsak, de így is meglepett, hogy szerintük mekkora a különbség a két csapat között. Az az érzésem, mintha ezzel az ellenfélnek akarnának segíteni, mintha United-drukkerek írták volna ezeket a cikkeket.”

Klopp egyes játékosai kapcsán már kevésbé volt bőbeszédű, azt mondta, a válogatott futballisták mindegyike egészségesen tért vissza. Elképzelhető, hogy az első fordulóban megsérülő Alisson visszakerül a kapuba, és a szintén kisebb sérüléssel bajlódó Joel Matip, valamint Mohamed Szalah kapcsán is azt mondta a szakember, javult az állapotuk.

Ami a másik oldalt illeti, hiába sokasodnak a gondok a Manchester United körül, Ole Gunnar Solskjaer nem mulasztotta el az alkalmat, hogy odaszúrjon egyet a „vörösöknek”.

„Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb visszatérünk a helyes útra, és megnyerjük a bajnokságot, ráadásul nem kell 30 évet várni rá” – mondta a norvég szakember, utalva arra, hogy a Liverpool éppen ennyi idő elteltével érhet ismét a csúcsra az angol élvonalban.

„Egy jó teljesítmény és eredmény az idény fordulópontját is jelentheti a számunkra. Megváltoztathatja a játékosok magabiztosságát, hangulatát. Eddig talán ők maguk sem hitték el időnként, hogy elég jók, és így nagyon nehéz ösztönösen cselekedni, mindent kétszer átgondol az ember. De nekem nincsenek kétségeim a képességeiket illetően” – tette hozzá Solskjaer.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

17.30: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Sheffield United–Arsenal (Tv: Spíler1)
Szombaton játszották
Everton–West Ham United 2–0 (Bernard 17., Sigurdsson 92.)
Aston Villa–Brighton 2–1 (Grealish 45+2., Targett 95., ill. Webster 21.)
AFC Bournemouth–Norwich City0–0
Chelsea–Newcastle United 1–0 (Marcos Alonso 73.)
Leicester City–Burnley 2–1 (Vardy 45., Tielemans 74., ill. Wood 26.)
Tottenham Hotspur–Watford 1–1 (Alli 86., ill. Doucouré 6.)
Wolverhampton–Southampton 1–1 (Jiménez 61. – 11-esből, ill. Ings 53.)
Crystal Palace–Manchester City 0–2 (Gabriel Jesus 39., David Silva 41.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 8 8 20– 6 +14 24
2. Manchester City 9 6 1 2 29– 9 +20 19
3. Leicester City 9 5 2 2 16– 8 +8 17
4. Chelsea 9 5 2 2 19–14 +5 17
5. Arsenal 8 4 3 1 13–11 +2 15
6. Crystal Palace 9 4 2 3 8–10 –2 14
7. Tottenham 9 3 3 3 15–13 +2 12
8. Burnley 9 3 3 3 12–11 +1 12
9. Bournemouth 9 3 3 3 13–13 0 12
10. West Ham 9 3 3 3 11–13 –2 12
11. Aston Villa 9 3 2 4 15–13 +2 11
12. Wolverhampton 9 2 5 2 12–12 0 11
13. Everton 9 3 1 5 8–13 –5 10
14. Manchester United 8 2 3 3 9– 8 +1 9
15. Sheffield United 8 2 3 3 7– 7 0 9
16. Brighton & Hove Albion 9 2 3 4 9–12 –3 9
17. Southampton 9 2 2 5 9–16 –7 8
18. Newcastle 9 2 2 5 5–14 –9 8
19. Norwich City 9 2 1 6 10–21 –11 7
20. Watford 9 4 5 5–21 –16 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik