Az Arsenal esélyt sem adott a „szarkáknak”, közel a BL

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.28. 20:55
null
Az „ágyúsok” esélyt sem adtak a Newcastle-nek (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának hétfő esti találkozóján az Arsenal könnyed játékkal 3–0-ra legyőzte hazai pályán a sorozatban hatodik bajnokiját elveszítő Newcastle-t.

A Premier League-ben hétfő este a Bajnokok Ligája-indulásra hajtó Arsenal a Newcastle Unitedet fogadta, amely bár a középmezőnyhöz tartozik, pocsék formában várta a londoni fellépést, hiszen legutóbbi öt meccsét elveszítette, és ezeken csupán egy gólt szerzett.

A góllövéssel amúgy is hadilábon állnak a „szarkák", 2014-ben összesen tízszer zörgette meg a hálót a fekete-fehére együttes – kevesebbszer, mint bármely PL-csapat.

Nehezen is indult a találkozó a vendégeknek, az első pár percben szinte labdába sem tudtak érni Rémyék, csak szemmel követték a labdát.

A passzolgatással nem volt gond, de nem kezdett bátran az Arsenal, az első helyzetre majd 20 percet kellett várnunk. Ekkor Krulnak kellett kiöklöznie egy beadást, a lepattanóra Özil érkezett, és tette kapásból kapura a labdát, sokat nem is tévesztett a német, a bal oldali kapufát talán még érintette is a lökete.

Az első lehetőség után belelendült az Arsenal, és a 26. percben a vezetést is megszerezték az „ágyúsok". Santi Cazorla kapu elé csavart beadására Laurent Koscielny érkezett, és estében, Sissokót megelőzve a kapu közepébe kotorta a labdát az ötösről (1–0).

Küzdöttek a vendégek, de a Szczesny kapujáig sem sokszor jutottak el (Fotó: Action Images)
Küzdöttek a vendégek, de a Szczesny kapujáig sem sokszor jutottak el (Fotó: Action Images)

A gól után sem kapott szárnyra a Newcastle, ráadásul a szünet előtt meg is duplázta előnyét Arsene Wenger együttese. Giroud ment el a jobbon, és vágta a labdát egymás után kétszer a szöget jól záró Krulba. A harmadik kipattanót már nem foghatta a holland kapus sem, a sebesen érkező – talán lesen álló – Mesut Özil a kapuba vágta a labdát (2–0).

A fordulás után is az „ágyúsok" diktálták a tempót, jöttek a kisebb-nagyobb helyzetek, majd az újabb találat is. Özil a gólja után kiosztott egy gólpasszt is, balról, a tizenhatos vonaláról emelte Olivier Giroud fejére a labdát a német, a francia támadó pedig közelről a rövid sarokba csúsztatott (3–0).

A végére hátradőltek a londoniak, így maradt a 3–0. Ezzel a sikerrel az Arsenal már négy ponttal előzi meg a Southampton ellen botló Evertont, és így nagyon közel került a BL-induláshoz a következő szezonban. A Newcastle legutóbb 1987-ben veszített el hat bajnokit sorozatban.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Arsenal–Newcastle United 3–0 (Koscielny 26., Özil 42., Giroud 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 36 25 5 6 96–46 +50 80
2. Chelsea 36 24 6 6 69–26 +43 78
3. Manchester City 35 24 5 6 93–35 +58 77
4. Arsenal 36 22 7 7 65–41 +24 73
5. Everton 36 20 9 7 57–36 +21 69
6. Tottenham 36 20 6 10 52–49 +3 66
7. Manchester United 35 18 6 11 60–40 +20 60
8. Southampton 36 14 10 12 52–45 +7 52
9. Newcastle 36 14 4 18 39–57 –18 46
10. Stoke City 36 11 11 14 39–50 –11 44
11. Crystal Palace 36 13 4 19 28–43 –15 43
12. Swansea 36 10 9 17 51–52 –1 39
13. Hull City 35 10 7 18 36–45 –9 37
14. West Ham 36 10 7 19 38–49 –11 37
15. West Bromwich Albion 35 7 15 13 42–54 –12 36
16. Aston Villa 35 9 8 18 36–53 –17 35
17. Sunderland 35 8 8 19 37–57 –20 32
18. Norwich City 36 8 8 20 28–60 –32 32
19. Fulham 36 9 4 23 37–79 –42 31
20. Cardiff 36 7 9 20 31–69 –38 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik