Az Arsenal húszpercnyi atomfutballal elintézte az MU-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.04. 16:55
null
Ágyúdörgés: az Arsenal elképesztő első félidővel villantott az MU ellen (Fotó: AFP)
Három gólt vágott az első húsz percben az Arsenal odahaza a Manchester United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 8. fordulójában, és később sem változott már az állás, így az „ágyúsok” nyerték a „vörös ördögök” elleni rangadót, és a tabella második helyére ugrottak.


ANGLIA, PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

Arsenal–Manchester United 3–0 (A. Sánchez 6., 20., Özil 7.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Elégedetlen lehetett kissé a szünetben Arsene Wenger, ugyanis a sok villámgyors, ötletes és szép támadás mellett négy igazán zseniális attakot is vezettek tanítványai a legnagyobb PL-es mumus, a Manchester United elleni rangadó első félidejében, de csak három végződött góllal.

Alexis Sánchez pimaszul sarkazott (1–0), Mesut Özil okosan helyezett (2–0), majd Alexis Sánchez elengedett a bal felsőbe egy föld-levegő rakétát, és máris 3–0 volt az állás – az MU pedig először kapott három gólt az első húsz percben a Premier League történetében.

Nem adták fel természetesen a „vörös ördögök”, de a sokkhatás alól nem tudták kivonni magukat. Anthony Martial még a szünet előtt szépíthetett volna, de a jól kilépő Petr Cechbe pazarolta ziccerét. Pár közepesen veszélyes középtávoli lövés után Bastian Schweinsteiger lőtt majdnem gólt, de utolsó labdaérintése rosszul sikerült az ötös előtt, így ismét Cech kezei között halt el egy veszélyes MU-támadás.

Tulajdonképpen a teljes második játékrészben arra törekedett az Arsenal, hogy fegyelmezetten védekezzen, a kontrákra már nem maradt erő – de csöppet sem szomorkodtak a londoniak, a lényeg a három pont és az emlékezetes első félidei atomfutball.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

1–0, A. Sánchez

2–0, Özil

3–0, A. Sánchez

SWANSEA–TOTTENHAM

A Premier League 2015–2016-os idényében csupán a Manchester Unitedtől vereséget szenvedő Tottenham nem kezdett jól a Swansea ellen, a Spurs már a 16. percben hátrányban volt André Ayew fejese után.

Christian Eriksen ugyan szabadrúgásból egyenlített, az igazi hideg zuhany azonban csak ezután jött: egy walesi szögletnél Harry Kane szaladt hátra védekezni, majd elemi erővel saját kapujába vágta a labdát. Igazi Durica-díjas találat volt.

A fordulás után azonban újra csavart Eriksen, a dán tökéletes szabadrúgása egy pontot ért a Spursnek.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

Swansea City–Tottenham Hotspur 2–2 (Ayew 16., Kane 31. – öngól, ill. Eriksen 27., 65.)

Az állás
1. Manchester City 8 6 – 2 19– 7 +12 18
2. Arsenal 8 5 1 2 13– 7 +6 16
3. Manchester United 8 5 1 2 12– 8 +4 16
4. Crystal Palace 8 5 – 3 11– 7 +4 15
5. Leicester City 8 4 3 1 17–15 +2 15
6. West Ham 8 4 2 2 17–11 +6 14
7. Everton 8 3 4 1 12– 8 +4 13
8. Tottenham 8 3 4 1 11– 7 +4 13
9. Liverpool 8 3 3 2 8–10 –2 12
10. Swansea 8 2 4 2 10–10 0 10
11. Watford 8 2 4 2 6– 7 –1 10
12. Southampton 7 2 3 2 10– 9 +1 9
13. Norwich City 8 2 3 3 12–14 –2 9
14. Stoke City 8 2 3 3 8–10 –2 9
15. Bournemouth 8 2 2 4 10–12 –2 8
16. Chelsea 7 2 2 3 11–14 –3 8
17. West Bromwich Albion 8 2 2 4 6–11 –5 8
18. Aston Villa 8 1 1 6 8–13 –5 4
19. Sunderland 8 – 3 5 8–18 –10 3
20. Newcastle 8 – 3 5 6–17 –11 3
Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35