nemzetisport.hu 2019.04.23 22:42 Frissítve: 2019.04.23 22:53

PL: a végén döntött a Tottenham; megdőlt a 19 éves rekord

A Tottenham Christian Eriksen góljával 1–0-ra legyőzte a Brightont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) elhalasztott mérkőzésén.

Christian Eriksen gólja fontos három pontot hozott a Spursnek (Fotó: AFP)

 

Eseménydús és megerőltető hét napon van túl a Tottenham, amely előbb a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján a Manchester Cityhez látogatott, és óriási küzdelemben kiharcolta a továbbjutást, majd a bajnokságban is megmérkőzött a PL-címvédővel.

Ezúttal a Brighton várt a londoniakra, s bár papíron könnyű ellenfélnek tűnt, a kiesés elkerülése végett nagy motivációval vetette bele magát a küzdelembe.

Mauricio Pochettino öt helyen változtatott a szombati kezdőhöz képest, ám a frissesség ezzel együtt is hiányzott a játékból. A hazaiak így is megszerezhették volna a vezetést az első félidő hajrájában a hősiesen védekező vendégek ellen, Dele Alli vette át parádésan a labdát, de a gólvonalról tisztázni tudtak a védők.

A fordulás után szinte rögtön a Brighton előtt is adódott egy nagy lehetőség, Shane Duffy erőteljes fejese nem volt elég pontos. Az óriási fölényben futballozó Spurs a hajrához érkezve növelte a nyomást, s végül Christian Eriksen bombagóljával – a meccsen a 29. hazai lövéssel – begyűjtötte a három pontot (1–0).

A másik keddi mérkőzésen a Southampton mindössze 7.69 másodperc alatt előnybe került Shane Long révén, aki ezzel a Premier League történetének leggyorsabb gólját szerezte (az eddigi rekordot Ledley King tartotta tíz másodperccel, még 2000-ből). A Watford sorozatban a nyolcadik bajnokiján is kapott legalább egy gólt – ez a legrosszabb ilyen jellegű sorozat a jelenlegi idényben –, Andre Gray azonban tett róla, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa a csapat (1–1).

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS 
Watford–Southampton 1–1
(A. Gray 90., ill. S. Long 1.)
33. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Tottenham Hotspur–Brighton & Hove Albion 1–0
(Eriksen 88.)

AZ ÁLLÁS
  1. Liverpool 35 27 7 1 79–20 +59  88
  2. Manchester City 34 28 2 4 87–22 +65  86
  3. Tottenham 35 23 1 11 65–35 +30  70
  4. Chelsea 35 20 7 8 59–38 +21  67
  5. Arsenal 34 20 6 8 68–43 +25  66
  6. Manchester United 34 19 7 8 63–48 +15  64
  7. Watford 35 14 8 13 50–50 0 50
  8. Everton 35 14 7 14 50–44 +6  49
  9. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1  48
10. Wolverhampton 34 13 9 12 41–42 –1  48
11. West Ham 35 12 7 16 44–54 –10  43
12. Crystal Palace 35 12 6 17 43–48 –5  42
13. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9  41
14. Bournemouth 35 12 5 18 49–62 –13  41
15. Burnley 35 11 7 17 44–62 –18  40
16. Southampton 35 9 10 16 41–58 –17  37
17. Brighton & Hove Albion 35 9 7 19 32–54 –22  34
18. Cardiff City 35 9 4 22 30–65 –35  31
19. Fulham 35 6 5 24 33–76 –43  23
20. Huddersfield Town 35 3 5 27 20–69 –49  14

 

2020.02.22 17:19:39

Angol labdarúgás M. G.

Pep Guardiola csapatának a tizenegyes megint büntetés volt, ám aztán jött a sorsdöntő csere…

2020.02.21 21:10:27

Angol labdarúgás H. D.

Olivier Giroud és Marcos Alonso is betalált, Frank Lampard megint nyert José Mourinho ellen.

2020.02.21 12:19:50

Angol labdarúgás T. I.

A portugál szélső igazi elitklubhoz csatlakozott az Espanyol ellen szerzett triplájával.

2020.02.19 20:01:39

Angol labdarúgás H. D.

A West Ham United szinte semmilyen ellenállást nem tanúsított, két góllal nyert a címvédő.

2020.02.18 22:07:07

Angol labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. „A mobil eszközök világában a nagy sportesemények az egyedüliek, amelyek ilyen magas nézettséget tudnak elérni, illetve egy időben, egyszerre tudnak eljutni több speciális célcsoporthoz is.”