GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport) 2020.07.01 20:00

PL: a top 10 játékos, aki nem játszott az öt nagy klubban

Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United – a BL, illetve a bajnoki címek alapján az elmúlt huszonöt évet tekintve Anglia öt topklubja, amelyben számos nagyság megfordult. Bűvölte azonban a labdát a Premier League-ben néhány olyan klasszis, aki simán befért volna bármelyik elitegyletbe, mégsem szerepelt egyikben sem. Őket rangsoroltuk.

Alan Shearer első helyéhez aligha férhet kétség (Fotó: AFP)

 

1. Alan Shearer

„Ugyanazon a napon ültem le tárgyalni Kevin Keegannel és Sir Alex Fergusonnal, egyébként David Platt anyósának házában – idézte fel a tavasszal minden idők egyik legkiválóbb angol csatára, miért nem a Manchester Unitedet választotta 1996 nyarán, amikor lejárt blackburni szerződése. – Délelőtt érkezett Keegan és a newcastle-i delegáció, később Sir Alex a manchesteri küldöttséggel. Megkérdezte, ő-e az első, azt feleltem, Keegan járt már itt. Csalódott volt emiatt, azt gondolta, kevesebb így az esélye, a beszélgetésünk mégis rendkívül jól haladt, lenyűgözött a mondandójával. Én egy ponton megkérdeztem, a büntetőket én végezhetem-e el, ha Manchesterbe igazolok. Hát, azt Eric Cantona szokta, nem vehetem el tőle, felelte, ettől függetlenül kilencven százalékig biztos voltam benne, a »vörös ördögöket« választom, másnap azonban Keegan újra felhívott, és meggyőzött afelől, vissza kell térnem Newcastle-ba.” A Blackburnnel 1996-ben bajnoki címet nyerő Alan Shearer így aztán gyerekkori kedvenc klubját választotta, és az azt követő tíz évben 260-ra tornázta fel PL-góljai számát. Azóta is megdönthetetlen rekord.



2. Paul Gascoigne

Az angol labdarúgás fenegyereke a kilencvenes évek elején járt persze a csúcson, de sem akkor, sem pedig súlyos térdsérülései után nem sikerült bajnoki címért küzdő csapatba igazolnia – még ha 1990 körül a Tottenham pályázott is rá Gazzával a középpályán, Gary Linekerrel a csatársorban (de csak FA-kupa-győzelemre futotta). 1998-ban – amikor itáliai és skóciai vendégszereplésből tért haza az anyaföldre – is „csak” a Middlesbrough-ig jutott, két év múltán pedig az Evertonig, ahol a ritka ragyogások mellett elképesztő poénjaival tűnt ki leginkább: amikor David Ginola odaigazolt, a francia első tréningjén egy hosszú szőke parókával érkezett meg utolsóként az edzőpályára, a már kint kocogó társaság minden egyes tagja a hasát fogta a nevetéstől; amikor pedig a klub sajtósa saját kocsijával egy pr-eseményre vitte, és megkérte, útközben írja alá a fotójával ékesített kártyákat, a hátsó ülésen helyet foglaló Gazza szorgos szignózásba fogott: a „Minden jót! Paul Gascoigne” felirat megjelent a csapattársak fotójával ékesített kártyákon ugyanúgy, ahogy a sajtófőnök első ülésének fejtámláján is, de leginkább akkor döbbent meg az Everton médiafelelőse, amikor másnap reggel a felesége azzal fogadta: „Drágám, miért van minden szelet kenyéren ott Paul Gascoigne aláírása?”



3. Gareth Bale

Balhátvédből vált rettegett gólvágóvá abban a hat szezonban, amelyet az újbóli nagycsapattá válásban reménykedő Spursben töltött; azelőtt, hogy 2013-ban akkor világrekordot jelentő 100 millió euróért elvitte volna a Real Madrid, 21 angol bajnoki gólt szerzett. Képtelenség volt feltartóztatni, félelmetes balosával úgy bombázta meccsről meccsre a kapuba a labdát, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna – ő valószínűleg így is érezte. A Spurs nem akart az eladásával angliai vetélytársat erősíteni, a blancók „egész jól” jártak vele: négy Bajnokok Ligáját nyert Madridban, és bár időről időre felröppent a pletyka, hogy a Manchester United hazaviszi, a Bernabéu maradt az otthona.



4. Harry Kane

Bár mindkettőhöz közel járt, nagyon úgy fest, bajnok és BL-győztes sem lesz Harry Kane a Tottenham tagjaként – ahhoz egy másik PL-mezt kellene viselnie. De el lehet képzelni a Spurs-ikont, a saját nevelésű közönségkedvencet, a csapatkapitány-helyettest más angol klubban? Elég nehéz volna, pedig a kétszeres angol gólkirály, a válogatottsági gólrekordra törő klasszis – ha igazán nagy trófeát akar nyerni – meglehet, színeket kell váltania, amit viszont megnehezít a lelki kötődés, a 2024-ig élő szerződés, valamint a klubelnök Daniel Levy makacs ragaszkodása a 200 millió font körüli, megfizethetetlennek tűnő átigazolási díjhoz.



5. Matt Le Tissier

Le God. Az Isten. Így hívták csak a Southampton drukkerei a franciás nevéből kreált szójátékkal, de akinek így sem mond túl sokat a dél-angliai fenomén neve, pötyögje csak be a videómegosztókon, hogy „Le Tissier goals”, és mindjárt láthatja, milyen csodálatos labdaérzékkel, micsoda elképesztő rúgótechnikával és milyen magas játékintelligenciával áldotta meg az angolt jó sorsa. A „háromoroszlánosok” szövetségi kapitányaira nézvést szégyen, hogy csak nyolcszor válogatták be a nemzeti csapatba (még ha a kilencvenes években elég jelentős konkurenciája volt is), pedig termelt rendesen a teljes profi karrierjét Southamptonban töltő klasszis: 209 góllal búcsúzott a klubtól 2002-ben.



6. Jermain Defoe

A „one-club man” jelző, amelynek Le Tissier az egyik legdicsőbb megtestesítője, bizonyosan nem illik a karrierjében hét profi klubban is megforduló Jermain Defoe-ra, de hogy a jelenleg a Rangersben futballozó centert ugyanolyan gólérzékenység jellemzi, mint fent nevezett kollégáját, afelől nem lehet kétség. A Tottenhamben volt 18 gólos szezonja, a szenvedő Sunderlandben két 15 gólos, és ha az 57 válogatott fellépés, valamint a 298 klubgól szépen is mutat, az kevésbé érthető, hogy nem láttuk soha valódi élcsapat dresszében. 37 évesen már nem is fogjuk.



7. Jamie Vardy

Gyári munkásból dúsgazdag futballsztár, ez ám a hollywoodi sztori, Jamie Vardy esetében viszont maga a valóság. Meglehet, ha előbb fedezi fel a Leicester – mármint nem 25 éves korában –, még magasabbra jut a villámgyors csatár, persze a „rókákkal” kivívott, világszámba menő bajnoki címnél, az év játékosa díjnál, a 26 angol válogatott mezes szereplésnél kellhet-e több annak az embernek, aki a felnőttkorba lépve még félnapos műszakokban melózott nyolcadik ligás amatőrként? Ehhez képest a 2016-ban megszerzett leicesteri arany után mehetett volna az Arsenalba, ő azonban a Citynek fogadott (örök?) hűséget – elszalasztva az utolsó esélyét is, hogy topcsapatban szerepeljen.



8. Paolo Di Canio

„Először azt hittem, vicc. Hogy egy olasz barátom hív. Aztán amikor rájöttem, ez valóban Sir Alex, összeugrott a gyomrom, de azt mondtam neki, Mester, ezer köszönet a lehetőségért, de nem tehetem. A West Ham az a klub, amelyik életem legnehezebb pillanataiban a hónom alá nyúlt, a családom, amelynek én lehetek a kapitánya, nem mehetek. Sir Alex azt felelte, tiszteli a gondolkodásmódomat, az az ember vagyok, akinek gondolt. Így hát maradtam, és nem bántam meg, még akkor sem, ha a Manchester United a világ legjobb csapatává válva Bajnokok Ligáját és bajnoki címeket nyert. Egyetlen címért sem cserélném el azonban azt a négy és fél évet, amit a West Ham mezében tölthettem.” Hát így nem lett az itáliai klasszis angol elitklub tagja 2001-ben, és később sem soha.



9. David Ginola

Sir Alex meglehetősen ideges lett, amikor az 1998–1999-es idényben az újságírók és a liga futballistái egyaránt a Tottenhamben futballozó David Ginolát választották meg az év játékosának az ő végül triplázó (BL, bajnoki cím, FA-kupa) labdarúgói helyett, de hát a francia abban a szezonban is az őrületbe kergette az ellenfelek szélső hátvédjeit. Azt megelőzően a Newcastle-ban szintén, és ha azzal a szándékkal igazolt is Londonba, hogy a vele együtt érkező Les Ferdinanddal egyetemben a topklubok szintjére emeli a Spursöt, erőfeszítései mindössze egy Ligakupa-győzelemben testesültek meg.



10. Juninho Paulista

Anglia-szerte jókora szenzációt keltett, amikor 1995-ben a Premier League-újonc Middlesbrough szerződtette a Sao Paulo 22 éves sztárját, akiért sorban álltak az európai elitklubok – az Atlético Madridig aztán azért eljutott a kis brazil. De Madridból is visszatért Észak-Angliába, ahogy egy brazíliai kölcsönjáték után 2002-ben szintén, utolsó idényében (2003–2004) Ligakupa-győzelemhez segítve a Borót Gareth Southgate, Gaizka Mendieta, Boudewijn Zenden, Joseph-Désiré Job, Massimo Maccarone csapattársaként. Pedig a klasszis csapattársak mellett neki ugyancsak kijárt volna egy klasszis klub is.

2020.08.05 08:07:52

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Jorge Mendes védence Manchesterben szétnézett mindkét gigász háza táján, hamarosan dönt.

2020.08.04 20:30:27

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A rájátszás döntőjében a Premier League és közel 200 millió euró volt a tét, Joe Bryan duplája döntött a Brentford ellen.

2020.07.30 11:46:59

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)

A Képes Sport összevetette a két bajnokcsapatot. Van egyáltalán bármi olyan, amiben jobb volt a 30 évvel ezelőtti?

2020.08.01 14:21:05

Angol labdarúgás K. T. I.

Az 5. percben még a Chelsea szerzett vezetést, aztán két alapemberét, s végül a meccset is elvesztette.

2020.07.30 16:24:36

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A 28 éves támadó egy találattal ugyan, de lemaradt a gólkirályi címről – és így is óriási meglepetést okozott.