PL: „A sűrű program a játékosok egészségét veszélyezteti”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 10:53
null
Eric Dier szerint a csapat sűrű programja veszélyezteti a játékosok egészségét (Fotó: AFP)
Eric Dier, a Tottenham Hotspur angol válogatott labdarúgója szerint a csapat sűrű programja veszélyezteti a játékosok egészségét annak ellenére, hogy az együttes nagy kerettel rendelkezik.


A 26 esztendős középpályás erről azért beszélt, mert a Spurs a következő három hétben kilenc tétmérkőzésen lép pályára, többek között az Európa-liga selejtezőjében, valamint a Premier League új idényében. A José Mourinho által irányított londoni csapat a PL nyitófordulójában, múlt vasárnap 1–0-ra kikapott a vendég Evertontól.

„Az edzőnk is kijelentette már, hogy ha sikeresek akarunk lenni és meccseket nyerni, akkor a teljes keretre szükségünk lesz, és mindenkinek jól kell teljesítenie” – nyilatkozta Dier, majd aggodalmának adott hangot, mert szerinte a futballisták fizikai és egészségi állapotával egyáltalán nem foglalkoztak, amikor kialakították a programot.

„Józan ésszel felfoghatatlan, hogy arra kérnek minket, játsszunk tétmeccset kedden, aztán csütörtökön, majd vasárnap, és folytassuk tovább így a következő keddtől” – mondta a középpályás, aki szerint ez azt mutatja, hogy senki sem törődik a labdarúgók fizikai állapotával.

A Tottenham csütörtök este Plovdivban a Lokomotivval vív El-selejtezős meccset, majd a PL második fordulójában a Southampton vendége lesz vasárnap.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik