PL: a Spurs majdnem leadta háromgólos előnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 15:24
null
Kane (balra) főszerepet vállalt a Spurs győzelméből (Fotó: AFP)
A Tottenham Hotspur három góllal is vezetett a West Ham United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójában, a vége mégis izgalmas lett, miután a 70. perctől emberelőnyben játszó hazaiak kétszer is betaláltak, de pontszerzésre már nem futotta az erejükből.

A Tottenham már az első félidőben kétgólos előnybe került, mindkét találat Harry Kane nevéhez fűződött. A gólvágó előbb közelről fejjel vette be a West Ham kapuját a 34. percben, majd négy perccel később a Dele Alli lövése után Joe Hartról elé kerülő labdát passzolta a hálóba. Kane ezzel az utóbbi hat, West Ham elleni PL-meccsén hét gólt szerzett.

Ha ez még nem lett volna elég a hazaiaknak, a 60. percben jött Christian Eriksen, és egy lapos lövéssel háromra növelte a Spurs vezetését.

A 70. percben Serge Aurier követett el egy fölösleges szabálytalanságot, amiért megkapta a második sárga lapját, így csapata emberhátrányban játszotta le az utolsó húsz percet. (868 nap után állítottak ki Tottanham-játékost a PL-ben, még 2015 májusában Vlad Chiriches kapott pirosat.)

Ez előtt nem sokkal Javier Hernández szöglet utáni fejesével szépített a West Ham, amely megpróbálta megragadni az utolsó szalmaszálat. A hajrá izgalmas lett, amikor a 87. percben Chaikhou Kouyaté is betalált, de az egyenlítés már nem jött össze a hazaiaknak.

A Spurs az 1991–1992-es szezon óta először nyerte meg az első három idegenbeli bajnokiját.

A gólok

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
West Ham United–Tottenham Hotspur 2–3
(J. Hernández 65., Kouyaté 87., ill. Kane 34., 38., Eriksen 60.)

További szombati eredmények
Burnley–Huddersfield Town 0–0

Everton–AFC Bournemouth 2–1
(Niasse 77., 82., ill. J. King 49.)
Manchester City–Crystal Palace 5–0
(Sané 44.. Sterling 51., 59., Agüero 79., Delph 89.)
Southampton–Manchester United 0–1 (Lukaku 20.)
Stoke City–Chelsea 0–4 (Morata 2., 77., 82., Pedro 30.)
Swansea–Watford 1–2 (Abraham 56., ill. Gray 13., Richarlison 90.)
Leicester City–Liverpool 2–3 (Okazaki 45+3., Vardy 69., ill. Szalah 15., Coutinho 23., Henderson 68.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 6 5 1 21–2 +19 16
2. Manchester United 6 5 1 17–2 +15 16
3. Chelsea 6 4 1 1 12–5 +7 13
4. Tottenham 6 3 2 1 10–5 +5 11
5. Liverpool 6 3 2 1 12–11 +1 11
6. Watford 6 3 2 1 9–10 –1 11
7. Newcastle 5 3 2 6–4 +2 9
8. Huddersfield Town 6 2 3 1 5–3 +2 9
9. Burnley 6 2 3 1 6–5 +1 9
10. West Bromwich Albion 5 2 2 1 4–4 0 8
11. Southampton 6 2 2 2 4–5 –1 8
12. Arsenal 5 2 1 2 7–8 –1 7
13. Everton 6 2 1 3 4–11 –7 7
14. Swansea 6 1 2 3 3–7 –4 5
15. Stoke City 6 1 2 3 5–10 –5 5
16. Leicester City 6 1 1 4 9–12 –3 4
17. Brighton & Hove Albion 5 1 1 3 4–7 –3 4
18. West Ham 6 1 1 4 6–13 –7 4
19. Bournemouth 6 1 5 4–11 –7 3
20. Crystal Palace 6 6 0–13 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik