nemzetisport.hu 2019.01.22 21:00 Frissítve: 2019.01.22 21:57

PL: vélhetően már nincs életben a repülőgép-balesetben eltűnt futballista

Kedden éjszakára felfüggesztették a hétfő este a La Manche csatorna felett lezuhant repülő keresését a hatóságok. Mint ismert, a gépen volt Emiliano Sala argentin futballista is, aki néhány napja a Nantes-ból a Premier League-ben szereplő Cardiff Citybe igazolt. A mentőakció vezetője és a rendőrség is pesszimistán nyilatkozott a repülőgépen tartózkodók túlélési esélyeiről. Az AFP hírügynökség azt írja, Sala vélhetően már nincs életben.

A francia légi irányítás megerősítette, Sala rajta volt az eltűnt gépen (Fotó: AFP)

 

A keresést kedden befejezték, de ha friss hírek érkeznek, cikkünket frissítjük!

A mentőakciót vezető John Fitzgerald elmondta, hogy hétfő este helyi idő szerint nagyjából éjfélig tartott a keresés első fázisa, ám a sötétedés és az emberei fáradtsága miatt néhány órára szünetet rendelt el. Hajnalban azonban újult erővel folytatódott a keresés – jó látási viszonyok mellett.

„Ha a vízbe zuhant a repülőgép, nem hiszem, hogy találunk túlélőket – idézi a sofoot.com John Fitzgeraldot. A minap úszni mentem a tengerbe, de csupán néhány percig bírtam. Rendkívül hideg a víz hőmérséklete errefelé. Egy ember védőruha nélkül legfeljebb egy órát bírhat ki a vízben. Nagyjából tíz-tizenegy Celsius-fokos lehet a tenger.”

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint Sala azért tért vissza a cardiffi bejelentést követően Franciaországba, hogy elbúcsúzzon a társaitól Nantes-ban. A Salát is szállító, Nantes-ból 19.15-kor induló gépnek helyi idő szerint este kilenc óra előtt kellett volna leszállnia Walesben, ám nyolc óra körül a repülő váratlanul eltűnt a radarról valahol a La Manche csatorna felett, nem messze Guernsey-től.

A sziget rendőrségének közlése szerint a repülőgép nagyjából 1500 méteres magasságban szállt, amikor belépési engedélyt kért és kapott. Aztán lejjebb ereszkedett, és nagyjából 700 méteren repült, amikor eltűnt a radarról a Casquets világítótorony közelében, 13 kilométerre a közeli kisebb szigettől, Alderney-től. A környék a tengerészek körében igen ismert, több hajóroncs is található a közelben.

A francia légi irányítás megerősítette, hogy Sala rajta volt az eltűnt gépen, amely a BBC híradója szerint Piper PA 46 Malibu típusú. A repülő egyébként a brit közmédia információi szerint francia gyártmány, de nem volt regisztrálva a francia hatóságoknál. A járművön csak az argentin csatár és a pilóta tartózkodott.

A rendőrség kedden 18 óráig – amikor a sötétedés miatt felfüggesztette a keresést – mintegy 3000 négyzetkilométert vizsgált át, ám csak vízben úszó objektumokat talált. Azt nem tudták megerősíteni, hogy ezek az eltűnt repülőgéphez tartoznak-e. A hatóságok – amelyek szerdán napkeltekor folytatják a keresést – szerint a túlélés esélye minimális, és az idő múlásával folyamatosan csökken.

Az AFP kedden nem sokkal 21 óra előtt kiadott közleményében azt írta: Sala vélhetően már nincs életben, erre utalnak John Fitzgerald szavai is. „Sajnos a legrosszabbtól tartunk... A víz hőmérséklete rendkívül alacsony. Ha vitorlázórepüléssel a vízen landoltak, akkor sincs túl nagy esély a túlélésre, mert a testhőmérséklet nagyon gyorsan csökken.”

Szívbe markoló Emiliano Sala édesanyja, Mercedes nyilatkozata, akit édesapjához hasonlóan az argentin C5N televízió szólaltatott meg. „A felszállás előtt beszéltem utoljára Emilianóval. Azt mondta, nagyon boldog, karrierje legszebb időszakát éli.”

Diego Rolán – aki együtt játszott a Bordeaux-ban Salával – elmondta: volt csapattársa üzenetet küldött a repülőről. „Emiliano egy barátjának üzenetet küldött a repülőről. Azt írta, hogy fél, és hogy ha nem találják meg, akkor tudják mi történt” – idézi az uruguayi 1010AM rádió Diego Rolánt.

Kedden este Nantes főterén Saláért imádkoztak, a szurkolók sálakkal és görögtűzzel a kezükben érkeztek. „Több vagy mint egy játékos” – írta a francia klub.



A DÉLUTÁNI ESEMÉNYEK KRONOLÓGIAI SORRENDBEN

FRISSÍTÉS (15.50)

A Cardiff City kedd délután hivatalos közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

„Mindenkit sokkolt a hír. Hétfő estére vártuk Emilianót Cardiffba, ma lenne az első napja a csapatnál. Feszültek vagyunk – idézi a Cardiff közleménye Ken Choo ügyvezetőt. – Nem is edzettek ma a játékosok. Köszönjük a szurkolóinknak és az egész futballcsaládnak, hogy támogatnak minket ebben a nehéz időszakban. Imádkozunk, hogy pozitív híreket kapjunk.”

FRISSÍTÉS (16.14)

A rendőrség is közleményt adott ki kedd kora délután: a keresés folytatódik, a látási viszonyok jók a tengeren, de nyomokra továbbra sem akadtak. Az éjszakai keresésről napnyugtakor döntenek.



FRISSÍTÉS (16.40)

A rendőrség újabb közleményt adott ki: egy repülőgép és egy hajó végzi a keresést, egy újabb repülő pedig csatlakozik a tankolás után. Eddig 1155 négyzetmérföldet (közel 3000 négyzetkilométer) vizsgáltak át, nyomra azonban továbbra sem akadtak.

FRISSÍTÉS (17.15)

A Cardiff után a Nantes is közleményt adott ki: a francia klub még mindig bízik Emiliano Sala felbukkanásában. 

„A Nantes kedd reggel értesült az Emiliano Salát is szállító repülőgép eltűnéséről. Az egész klub és a játékos családja is bízik benne, hogy Emiliano biztonságban van. Még mindig reménykedünk. Ő egy igazi harcos. Várjuk a híreket, és reméljük, hogy pozitívak lesznek” – olvasható a Nantes honlapján.

A francia klub kedden 18.30-kor várja a szimpatizánsokat város főterén, ahol sárga tulipánokat helyeznek el.

FRISSÍTÉS (18.10)

„A 15 órás keresés – melyhez különböző légi és vízi járműveket is használtak – során vízben úszó tárgyakat talált a rendőrség. Azt azonban nem tudjuk megerősíteni, hogy az eltűnt repülőgéphez tartoztak-e vagy sem. A túlélés esélye sajnos kicsi. Két repülő és egy hajó még mindig úton van. Hamarosan meghozzuk a döntést a keresés éjszakai folytatásáról” – írja a guernsey-i rendőrség.

Az alábbi területet már átkutatták, egyelőre eredmény nélkül.



Mindeközben a Nantes Francia Kupa-meccsét szerdáról vasárnapra halasztották a harmadosztályú Entente SSG ellen.

A rendőrség 18 órakor felfüggesztette a keresést a sötétedés miatt. Szerdán napkeltekor folytatják – áll a közleményben.

A Nantes eközben megváltoztatta a profilképét a Facebookon, méghozzá Emiliano Sala fotójára. Százával érkeznek a támogató hozzászólások, megosztások.

FRISSÍTÉS (18.25)

A futballvilág egy emberként imádkozik Emiliano Saláért. Klubok, játékosok, edzők és szurkolók is pozitív üzeneteket osztanak meg, bízva a csodában. Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain világbajnoka megható fotóval jelentkezett.



FRISSÍTÉS (19.30)

A BBC híradója szerint Sala egy Piper PA 46 Malibu típusú géppel repült Nantes-ból Cardiff felé. A repülőgép egyébként a brit közmédia információi szerint francia gyártmányú, ám nem volt regisztrálva a francia hatóságoknál. A járművön csak az argentin csatár és a pilóta tartózkodott.

Közben Sala édesapja, Horacio az argentin C5N csatornának nyilatkozott. „Nem tudtam róla, egy barátomtól hallottam a hírt. Kétségbe vagyok esve, de bízom abban, hogy jó híreket kapunk.”

2019.07.15 18:34:07

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Ez itt Anglia! A BL-ezüstérmes meg a dobogóért dobálja sűrűn az eurótízmilliókat.

2019.07.12 11:14:04

Angol labdarúgás H. T.

A Pool-drukkerek béreltek egy repülőt, amely egy szöveget húzott maga után a levegőben.

2019.07.09 09:50:33

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Pogba és Lukaku már a búcsúpuszikat osztogatja, az MU is beszállhat a cserejátékba.

2019.07.02 06:59:07

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. És néhány fiatal szélső mellett a Copán befutott brazil támadó is érkezhet.

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.