PL: „A Manchester United tíz évig nem nyer bajnokságot”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.17. 15:44
A Manchester Unitednek egy évtizedet kell várnia a következő bajnoki címre, legalábbis a korábbi angol válogatott labdarúgó Danny Mills szerint.

A címvédő a Liverpool elleni 3–0-s vereség után 18 pontos hátrányban, jelenleg csupán a 7. helyen áll a bajnokságban.A címvédő a Liverpool elleni 3–0-s vereség után 18 pontos hátrányban, jelenleg csupán a 7. helyen áll a bajnokságban.

„Akár még legalább tíz év is lehet, mire újra bajnoki címet nyernek – mondta Mills a BBC-nek. – Az egész újraépítési folyamat legalább három-négy évet vesz igénybe. Aztán arra is gondolni kell, hogy a Manchester City, a Chelsea és a Liverpool is erősíteni fog, valamint a Tottenham és az Arsenal is erősödhet.”

A „vörös ördögök” az előző idényben 11 pontos előnnyel nyertek bajnoki címet, de mióta a visszavonult Sir Alex Ferguson helyét David Moyes foglalta el a kispadon, szenved a csapat. A bajnoki cím megvédése mellett a BL-indulás is távoli reménynek látszik csak, tekintve, hogy jelenleg 12 pontos hátrányban van a 4. helyhez képest is a United. Igaz, az együttes máshogy is kvalifikálhatja magát a következő BL-kiírásra: ha megnyeri a jelenlegi sorozatot. Bár az Olympiakosz otthonában elszenvedett 2–0-s vereség után először még a negyeddöntőért kellene óriásit küzdenie az együttesnek.

„David Moyes nem nyert még bajnoki címet, nem nyert trófeát. Ha jó csapat lesz a keze alatt, talán visszatérhet a top négybe és a Bajnokok Ligájába, de azt hiszem sokára lesz bajnoki címre esélyes versenyképes együttes. Ha a Manchester Unitedhez mész, nagy sikereket kell aratnod, és ebben David Moyes nem jeleskedik.”

Robin van Persie az előző idényben 26 gólt szerzett, jelenleg csupán 11-nél tart.

„Nem úgy tűnik, hogy Van Persie az együttesnél szeretné folytatni, ő távozni akar. Elég csak megnézni a testbeszédét, látszik, hogy nem boldog a csapatnál, nemde? Valami nincs rendben vele.”

„A Liverpool elleni mérkőzés valószínűleg rávilágított, mennyire leszakadtak az első négy-öt csapattól a Premier League-ben.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 30 20 6 4 56–23 +33 66
2. Liverpool 29 19 5 5 76–35 +41 62
3. Arsenal 29 19 5 5 53–28 +25 62
4. Manchester City 27 19 3 5 71–27 +44 60
5. Tottenham 30 16 5 9 37–38 –1 53
6. Everton 28 14 9 5 40–28 +12 51
7. Manchester United 29 14 6 9 45–33 +12 48
8. Southampton 30 12 9 9 43–37 +6 45
9. Newcastle 29 13 4 12 37–40 –3 43
10. Aston Villa 29 9 7 13 32–38 –6 34
11. Stoke City 30 8 10 12 32–44 –12 34
12. West Ham 29 8 7 14 32–38 –6 31
13. Hull City 29 8 6 15 30–37 –7 30
14. Swansea 29 7 8 14 38–43 –5 29
15. Norwich City 30 7 8 15 24–48 –24 29
16. West Bromwich Albion 29 5 13 11 33–43 –10 28
17. Crystal Palace 29 8 4 17 19–38 –19 28
18. Sunderland 27 6 7 14 26–42 –16 25
19. Cardiff 30 6 7 17 23–52 –29 25
20. Fulham 30 7 3 20 29–64 –35 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik