Gerrard duplán büntetett, a Liverpool kiütötte a Man. Unitedet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 14:25
null
Gerrard második gólja után lekapta a kamerát (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójának rangadóján a Liverpool 3–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon. A mérkőzésen Steven Gerrard két büntetőt értékesített, egyet pedig kihagyott, a kegyelemdöfést Luis Suárez vitte be, az uruguayi akcióból volt eredményes.

A Manchester United fontos győzelemre készült a BL-selejtezőt érő negyedik hely megszerzéséért indított hajrá jegyében és a létfontosságú, Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt.

Ennek ellenére a Liverpool kezdte élesebben és éhesebben az első félidőt. Sturridge előtt már a 2. percben nagy lehetőség adódott, de Suárez és Sterling is feltűnt De Gea kapuja előtt. A hazaiak többet birtokolták a labdát, de támadójátékukban nem volt fantázia. A kulcsemberek (Rooney, Van Persie, Mata) jobbára csak szenvedtek.

Fél óra elteltével aztán a hazai szurkolók is elkezdhettek szenvedni: Rafael szándékos kezezése után jogos tizenegyest kapott a Liverpool, amit Steven Gerrard váltott magabiztosan gólra. 0–1

A Liverpool 48. gólját lőtte az első félidőben, ez kettővel több, mint ahányat a Manchester United összesen szerzett a szezonban.

Az első félidőről sok mindent elárul, hogy Rafael volt a Manchester United legjobbja, aki összehozott egy büntetőt, és a szabályok értelmében 36 perc után (második sárga lappal) ki kellett volna állítani.

A második játékrészben nem fél órát, csak fél percet kellett várni a büntetőre. Néhány szempillantással a középkezdés után Clattenburg játékvezető Phil Jonest látta szabálytalannak Joe Alennel szemben, és a tizenegyespontra mutatott. Ez közel sem volt annyira egyértelmű, mint az első, de Gerrard ezt is bevágta, ezt is a kapu bal oldalába. 0–2. Ez volt a Liverpool szezonbeli 9. tizenegyese, ami a legtöbb a PL mezőnyében.

Néhány perccel később a túloldalon Glen Johnson is kezezett a tizenhatoson belül, de abból csak szöglet lett, majd Rooney (a United egyetlen kaput eltaláló lövésének tulajdonosa) reklamált büntetőért Skrtel szabálytalansága után, de nem győzte meg a játékvezetőt.

A 77. percben harmadik 11-esét is megkapta a Liverpool. Sturridge elesett Vidics belépőjénél, de a szerb nem ért hozzá, ennek ellenére második sárga lappal kiállította a játékvezető. A sors valamelyest igazságot szolgáltatott, hiszen Gerrard ezúttal a kapufára rúgta a labdát, így nem lett meg a mesterhármas büntetőből. Most fordult elő harmadszor a Premier League történetében, hogy egy csapat egy mérkőzésen három büntetőt kapjon.

A Manchester United a meccs hátralévő részében becsülettel ment előre, de támadásaiból továbbra is hiányzott az ötlet. A végső csapást Luis Suárez vitte be, aki Sturridge lecsúszott lövését vette át a leshatáron kilépve és higgadtan lőtt a kapu hosszú oldalába. 0–3. Luis Suárez a Liverpool történetének második játékosa (Robbie Fowler után), aki egy PL-szezonban 25 gólig jutott.

A Liverpol öt év és hat vereség után tudott ismét nyerni az Old Traffordon, győzelmével lépéselőnybe került a negyedik helyen álló (a 30. fordulóban a Tottenham ellen pályára lépő) Arsneallal szemben, és minden bizonnyal végleg eltemette a Manchester United nyári BL-selejtezőjéről szőtt álmait. Az MU szezonbeli ötödik vereségét szenvedte el hazai pályán, annyit, mint az előző három szezonban összesen.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester United–Liverpool
0–3 (Gerrard 34., 46. – mindkettőt 11-esből, Suárez 84.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 30 20 6 4 56–23 +33 66
2. Liverpool 29 19 5 5 76–35 +41 62
3. Manchester City 27 19 3 5 71–27 +44 60
4. Arsenal 28 18 5 5 52–28 +24 59
5. Tottenham 29 16 5 8 37–37 0 53
6. Everton 28 14 9 5 40–28 +12 51
7. Manchester United 29 14 6 9 45–33 +12 48
8. Southampton 30 12 9 9 43–37 +6 45
9. Newcastle 29 13 4 12 37–40 –3 43
10. Aston Villa 29 9 7 13 32–38 –6 34
11. Stoke City 30 8 10 12 32–44 –12 34
12. West Ham 29 8 7 14 32–38 –6 31
13. Hull City 29 8 6 15 30–37 –7 30
14. Swansea 29 7 8 14 38–43 –5 29
15. Norwich City 30 7 8 15 24–48 –24 29
16. West Bromwich Albion 29 5 13 11 33–43 –10 28
17. Crystal Palace 29 8 4 17 19–38 –19 28
18. Sunderland 27 6 7 14 26–42 –16 25
19. Cardiff 30 6 7 17 23–52 –29 25
20. Fulham 30 7 3 20 29–64 –35 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik