nemzetisport.hu 2013.04.07 16:59 Frissítve: 2014.04.14 01:12

PL: a korai gól után kis híján hoppon maradt a Tottenham

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában a Tottenham odahaza 2–2-es döntetlenre végzett az Evertonnal. A házigazdák már az első percben vezettek, majd a vendégek fordítottak, a hajrában a „sarkantyúsok" ikszre mentették a meccset.

Az Everton a Tottenham dolgát is megnehezítette, sőt pontot csent tőle (Fotó: Reuters)

 

TOTTENHAM–EVERTON 2–2

Mindkét csapatnál kulcsemberek hiányoztak: a házigazdáknál Gareth Bale és Jermain Defeo is sérült, a vendégeknél Marouane Fellaini nem léphetett pályára. A londoniak villámrajtott vettek, 33 másodperc elteltével előnybe kerültek, Jan Vertonghen beadását Emmanuel Adebayor közvetlen közelről piszkálta a hálóba. 1–0

A kezdeti sokkból hamar felocsúdott az Everton, s már a 15. percben egyenlíltett: Leighton Baines szögleténél Phil Jagielka emelkedett a legmagasabbra, és a kapujából rosszul kimozduló Hugo Lloris lába között a hálóba fejelte a labdát. 1–1

A kiegyenlített első félidő után a második játékrészben fordított az Everton: Kevin Mirallas fantasztikus szólója után helyezett Lloris hálójába, a belga támadó faképnél hagyott több Tottenham-védőt is. 1–2

A kapott gól után összekapta magát a Tottenham, nem sokkal később Mousa Dembélé a kapufát trafálta telibe. A hajrában a hazaiak akarata érvényesült, akik ki is tudtak egyenlíteni: Adebayor a tizenhatoson belülről tekert kapura, a bal oldali kapufáról kipattanó labdát a szemfüles Gylfi Sigurdsson kotorta a hálóba, ezzel kialakította a végeredményt. 2–2

A West Ham United elvitt egy pontot az Anfield Roadról (Fotó: Reuters)

 

LIVERPOOL–WEST HAM UNITED 0–0

A hillsborough-i tragédia áldozataira való emlékezéssel kezdődött a találkozó, mindkét csapat játékosai fekete karszalaggal léptek pályára. Az első lehetőség a Liverpool előtt adódott, Philippe Coutinho kínálta meg távolról Jussi Jääskeläinent, aki azonban vetődött, és védett. A West Hamnél nem sokat volt a labda az első félidőben, a házigazdák akarata érvényesült.

vendégeknek is volt egy nagy helyzetük a szünet előtt, Mohamed Diamé cselezte be magát a Pool tizenhatosán belülre, majd 10 méterről a rövid felső fölé bombázott, így a szünetben gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A szünet után is a Liverpool akarata érvényesült a pályán, Luis Suárez beadását Steven Gerrard tette kapura, ám James Tomkins a gólvonalról kivágta a labdát. A csereként beálló Daniel Sturridge a hálóba talált, ám lesen tartózkodott. Maradt a 0–0, a masszívan védekező West Ham értékes pontot szerzett a Liverpool vendégeként.

PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Liverpool–West Ham 0–0
Tottenham–Everton 2–2 (Adebayor 1., Sigurdsson 87., ill. Jagielka 15., Mirallas 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 30 25 2 3 70–31 +39  77
2. Manchester City 30 18 8 4 55–26 +29  62
3. Tottenham 32 17 7 8 55–40 +15  58
4. Arsenal 31 16 8 7 61–34 +27  56
5. Chelsea 30 16 7 7 59–32 +27  55
6. Everton 31 13 13 5 49–37 +12  52
7. Liverpool 32 13 10 9 59–40 +19  49
8. West Bromwich Albion 32 13 5 14 42–43 –1  44
9. Swansea 32 10 11 11 43–42 +1  41
10. Fulham 30 10 9 11 43–46 –3  39
11. Southampton 32 9 10 13 46–53 –7  37
12. West Ham 31 10 7 14 35–44 –9  37
13. Norwich City 32 7 14 11 30–49 –19  35
14. Stoke City 32 7 13 12 28–39 –11  34
15. Newcastle 31 9 6 16 41–56 –15  33
16. Aston Villa 32 8 9 15 35–59 –24  33
17. Sunderland 31 7 10 14 33–43 –10  31
18. Wigan 30 8 6 16 36–56 –20  30
19. Queens Park Rangers 31 4 11 16 28–51 –23  23
20. Reading 32 5 8 19 36–63 –27  23

 

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.