PL: 24 millió dollár veszteségre számít az MU a járvány miatt

2020.05.21. 19:15
null
Foghatják a fejüket a vörös ördögök (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United arra számít, hogy 24 millió dollárról kell lemondania, miután a Premier League-nek pénzt kell visszatérítenie a televíziós társaságoknak akkor is, ha a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény folytatódik.

A PL vezetősége most is egyeztet a kereskedelmi jogokat birtokló partnerekkel, miután csúszások és változtatások sora zajlott le a televíziós közvetítések esetében. Az idény Angliában is – a többi csúcsbajnoksághoz hasonlóan – márciusban szakadt félbe a világjárvány miatt, és a folytatás időpontjáról még nem született döntés.

A szezon csak zárt kapus találkozókkal folytatódhat, ez szintén befolyásolja a mérkőzésekre épülő televíziós produkciókat. A Premier League még nem közölt részleteket a közvetítésekhez kapcsolódó pénzvisszafizetésekről, de az egyes klubokra eső részt a tabellán elfoglalt végső helyezés, illetve a közvetített meccsek mennyisége is befolyásolja.

A Manchester United kilenc fordulóval a vége előtt az 5. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
17 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
22 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30