Nem botlottak a manchesteri csapatok

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 23:04
null
Robin van Persie (balra) ünnepli a gólját Wayne Rooney-val (Fotók: Action Images)
Egyik manchesteri csapat sem botlott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A United 1–0-ra nyert hazai pályán a West Ham ellen, míg a City 2–0-ra verte meg idegenben a Wigant.

MANCHESTER UNITED–WEST HAM UNITED
Sir Alex Ferguson nem óvatoskodott, Wayne Rooney-t, Javier Hernándezt és Robin van Persie-t is a kezdőcsapatba jelölte. Hamar döntésre akarta tehát vinni a dolgokat, arra viszont valószínűleg ő sem számított, hogy már a 33. másodpercben megszerzik a vezetést. Pedig így történt: Van Persie vette át a labdát a tizenhatoson belül Winston Reid mellett, lövése pedig olyan szerencsésen pattant meg James Collins lábán, hogy a labda a tehetetlen Jussi Jääskeläinen fölött a kapuba hullott. Ez eddig a leggyorsabb gól a Premier League mostani idényében, Theo Walcott szintén mai, első perces találata csak negyedóráig állt az élen ebben a tekintetben.

Csalódniuk kellett azonban azoknak az MU-szurkolóknak, akik azt hitték, ezzel beindul a gólgyártás, a szünetig ugyanis nem változott az eredmény – és azután sem. A West Ham ráadásul nem játszott teljesen alárendelt szerepet, Kevin Nolan csapatkapitány és Andy Carroll is egyenlíthetett volna. Volt helyzetük persze a manchesterieknek is, Hernández lapos lövésénél például Jääskeläinennek nagyot kellett nyújtóznia, hogy középkezdés helyett szöglettel folytatódjon a találkozó.

A fordulás után is hiába várt a további találatokra az Old Trafford közönsége, csak helyzetekig jutottak a kedvencek. A csatártrió mindhárom tagjának megvolt a lehetősége, ám egyik sem tudott élni vele. A „vörös ördögök" majdnem ráfizettek „nagylelkűségükre", a 83. percben ugyanis egy szabadrúgás után Carlton Cole fordulásból egyenlíthetett volna, de Anders Lindegaard hárított. Vélhetően nem sokan gondolták volna, de végül is az első perc eseményei döntöttek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



WIGAN–MANCHESTER CITY
A Citynél ezúttal Mario Balotelli kezdett előretolt ékként (hatodszor a PL mostani idényében), ám sokáig sem ő, sem társai nem tudták feltörni a sérülésektől tizedelt Wigan védelmét. Olyannyira nem, hogy az első félidőben igazán nagy helyzetük sem volt a vendégeknek, a hazaiak viszont megszerezhették volna a vezetést a 34. percben, ha Arouna Koné fejese néhány centivel lejjebb megy.

Mario Balotelli ezzel a lövéssel szerezte meg első bajnoki gólját ebben az idényben
Mario Balotelli ezzel a lövéssel szerezte meg első bajnoki gólját ebben az idényben


A City a második félidőben is eredménytelenül támadott, ezért is volt furcsa, hogy Roberto Mancini a 68. percben Sergio Agüero helyére egy védekező típusú játékost cserélt be Alekszandar Kolarov személyében. Hogy a szerb játékos jelenléte mennyire játszott közre, nem tudhatjuk, ám tény: öt perc múlva már kettővel vezettek a vendégek. Előbb Balotelli használta ki, hogy Gareth Barry lövése kipattant Ali al-Habsziról (ez volt az olasz csatár első bajnoki gólja a mostani szezonban, a 30. lövésre jött össze neki), majd a korábban becserélt James Milner lőtt irtózatosan nagy gólt távolról.

Ezzel el is dőlt a pontok sorsa, nem változott tehát a két manchesteri alakulat közötti egypontos különbség. Nem mellesleg a Manchester City lett a Premier League történetében az első csapat, amely két egymást követő idényben veretlenül megúszta az első 14 fordulót.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 14 11 3 33–18 +15 33
2. Manchester City 14 9 5 27–10 +17 32
3. Chelsea 14 7 5 2 24–13 +11 26
4. West Bromwich Albion 14 8 2 4 24–18 +6 26
5. Tottenham 14 7 2 5 25–23 +2 23
6. Everton 14 5 7 2 24–18 +6 22
7. Arsenal 14 5 6 3 24–14 +10 21
8. Swansea 14 5 5 4 21–17 +4 20
9. Stoke City 14 4 7 3 13–12 +1 19
10. West Ham 14 5 4 5 16–16 0 19
11. Fulham 14 4 5 5 25–23 +2 17
12. Liverpool 14 3 7 4 18–18 0 16
13. Norwich City 14 3 7 4 11–20 –9 16
14. Newcastle 14 3 5 6 14–21 –7 14
15. Wigan 14 4 2 8 15–25 –10 14
16. Sunderland 13 2 7 4 12–16 –4 13
17. Aston Villa 14 3 4 7 11–22 –11 13
18. Southampton 14 3 3 8 21–31 –10 12
19. Reading 13 1 6 6 16–23 –7 9
20. Queens Park Rangers 14 5 9 10–26 –16 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik