Koronavírus: mégsem lesznek nézők a sporteseményeken a briteknél

MTI MTIMTI MTI
2020.09.22. 11:15
null
Egyelőre mégsem térhetnek vissza a nézők a sporteseményekre (Fotó: AFP)
A korábbi tervekkel ellentétben jövő csütörtöktől sem térhetnek vissza a nézők a sporteseményekre Nagy-Britanniában.


Michael Gove, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője kedden úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány második hulláma nem teszi lehetővé a tömeges újranyitást. Hozzátette, továbbra is azt tervezik, hogy fokozatosan nyitják majd meg a lelátókat a szurkolók előtt, de ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy mindezt elkezdjék.

A kormány azt tervezte, hogy október 1-től legalább 25, legfeljebb 33 százalékos kihasználtsággal működhetnek a sportlétesítmények, mivel az események nyári újrakezdése óta zárt kapuk mögött zajlanak a mérkőzések és a versenyek.

Michael Gove elmondta, a vírus szabadtéren nem terjed úgy, mint fedett körülmények között, de a sportesemények jellegéből adódóan sokszor jönnek létre csoportosulások a be- és kiléptetésnél, vagy például a büféknél.

„Elismerjük, hogy nemzetünk életének létfontosságú része a sport, és megvizsgáljuk, mit tehetünk, hogy támogassuk a sportolóinkat és a klubjainkat ebben a kihívásokkal teli időszakban”– nyilatkozta.

A BBC beszámolója szerint több mint száz brit sportszövetség írta alá azt a közösen megfogalmazott levelet, amelyben a koronavírus-járvány miatt sürgős segélycsomagot kérnek Boris Johnson miniszterelnöktől.

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16