MU: Van Gaal ismét taktikázott a tizenegyespárbaj előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.30. 08:44
A tengerentúlon zajló Guinness Nemzetközi Bajnokok Kupáján a Manchester United labdarúgócsapata tizenegyespárbajban múlta felül az Internazionalét. Az angol csapat holland menedzsere, Louis van Gaal szerint most játszottak a legjobban az eddigi felkészülési mérkőzések közül.

Van Gaal időszaka alatt három felkészülési meccset játszott eddig az MU, a Los Angeles Galaxyt 7–0-ra, a Romát 3–2-re, az Intert pedig tizenegyespárbajban győzte le, mégis a legutóbbival volt eddig a legboldogabb a holland szakember.az MU, a Los Angeles Galaxyt 7–0-ra, a Romát 3–2-re, az Intert pedig tizenegyespárbajban győzte le, mégis a legutóbbival volt eddig a legboldogabb a holland szakember.

„Nagyon elégedett vagyok, azt hiszem, a három eddig mérkőzésünkből most játszottunk messze a legjobban, az ellenfélnek csak egy kapura lövése volt, az is szabadrúgásból, miközben mi hat-hét helyzetet is kialakítottunk. Nagyon rendben volt a labdatartásunk, sokkal inkább, mint a legutóbbi találkozókon – mondta Van Gaal, akitől azt is megkérdezték, hogy mi lesz a 77. percben beálló Javier Hernández, illetve Kagava Sindzsi jövőjével.

Chicharito a Manchester United labdarúgója jelen pillanatban. Kagava? A Dortmundban klasszikus 10-est játszott, kíváncsi voltam rá, hogyan teljesít a 6-os, vagy a 8-as szerepkörében az előző két meccsen. Most az eredeti pozíciójában kapott lehetőséget, és sokkal jobban futballozott. Elégedett voltam Zaha teljesítményével is, ám nagy a konkurenciája, meglátjuk, mi lesz vele. A védelemből sokan távoztak, őket pótolnunk kell, de tetszett Michael Keane és Tyler Blackett játéka is. ”

Ahogy a világbajnokságon, úgy az MU-nál is taktikázott a szétlövés előtt Van Gaal.

„Az edzéseken gyakoroltuk a tizenegyeseket, a kapusaim közül De Gea védte a legjobban őket, ezért játszott ő a második félidőben” – árulta el Van Gaal.

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.02.07. 15:30
Ezek is érdekelhetik